Header Ads Widget

Von der Leyen újra kibújt a felelősség alól – Weber és Magyar Péter védőbástyaként takarja el a botrányokat



Brüsszelben újra eljátszották a jól ismert szerepeket: Ursula von der Leyen hallgat, vádaskodik és kibújik a felelősség alól, miközben az Európai Néppárt – élén Manfred Weberrel – és a Tisza Párt rendíthetetlenül védelmezi a pozícióját.

„Ez már nem az európai értékekről, hanem a nyers hatalom megtartásáról szól” – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Lajkó Fanni, az Alapjogokért Központ elemzője az Európai Parlamentben zajló bizalmatlansági vita kapcsán, amely újabb példája volt Von der Leyen politikai felelősség-kerülésének.

Támadás helyett áldozatszerep: aki kérdez, az ellenség

Az Európai Bizottság elnöke ismét nem válaszolt érdemben a Pfizergate-botrány körüli súlyos kérdésekre, helyette az őt bíráló képviselőket oroszbarátnak és összeesküvés-hívőnek bélyegezte. A vita lényege – mint arra Lajkó Fanni rámutatott – nem ideológiai különbségekről szól, hanem konkrét ügyekről: például arról, hogy miért titkosak a Pfizer vezérigazgatójával váltott, több milliárd eurós vakcinabeszerzéseket érintő SMS-ek, amelyek nyilvánosságát uniós jog is előírná.

„A titkolózás önmagában is árulkodó. Von der Leyen minden eszközt megragad, hogy elkerülje az elszámoltatást” – hangsúlyozta az elemző.

Weber, a pajzs: az EPP beáll a sorba – Magyar Péter is

A vitán Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője világossá tette: a Néppárt egységesen Von der Leyen mögé áll, függetlenül a botrányok súlyától. „Ahelyett, hogy elszámoltatnák, inkább mentik és falazzák” – fogalmazott Lajkó Fanni, hozzátéve: ez nem szól másról, csak a politikai hatalomról.

A Néppárt stratégiája világos: megőrizni Von der Leyen hatalmát még akkor is, ha ehhez baloldali partnereket kell keresni, és politikai alkukat kell kötni a szocialistákkal, liberálisokkal. A cél, hogy a háborúpárti, föderalista brüsszeli irányvonal megkérdőjelezhetetlen maradjon.

Háborúpárti szövetség: Ukrajna csatlakozása mindenáron

Von der Leyen egyik legnagyobb szövetségese ebben az irányban éppen Magyar Péter – legalábbis Weber szerint. A néppárti vezető nyíltan kijelentette: Magyar Péter a Néppárt és az ukrán csatlakozást sürgető brüsszeli tömb politikáját képviseli Magyarországon. A képlet tehát világos: Von der Leyent védeni kell, mert ő a gyorsított ukrán csatlakozás fő motorja. Aki őt támadja, az a brüsszeli elit szerint automatikusan EU-ellenes.

Lajkó Fanni szerint viszont: „Brüsszel ma nem a békét keresi, hanem a konfliktus fenntartásához igazítja a politikáját. Aki ezt megkérdőjelezi, az ellenségnek számít.”

A magyar érdek helyett a brüsszeli stratégia kiszolgálása

A Tisza Párt és Magyar Péter szerepe ebben a rendszerben nem más, mint a nemzeti ellenállás belülről való lebontása – mutatott rá az elemző. A kérdés már nem az, hogy kiszolgálják-e Von der Leyenék háborús politikáját, hanem az, hogy milyen gyorsan hajtják végre azt.

„Ez a politika nem a magyar gazdák, nem a magyar emberek, nem a nemzeti szuverenitás érdekeit szolgálja, hanem egy brüsszeli hatalmi gépezetét, amely mindenáron keresztül akarja vinni Ukrajna uniós csatlakozását – még akkor is, ha az átláthatóság, az uniós források, sőt az európai biztonság rovására megy” – fogalmazott.

Kétszázezer hang helyett kétmillió: Brüsszel üzenetet kapott

A magyarok azonban világosan beszéltek. Több mint kétmillióan töltötték ki a Voks 2025 konzultációt, amely egyértelmű üzenetet küldött Brüsszelnek: nem támogatják Ukrajna EU-csatlakozását a jelenlegi, ellenőrizetlen formában. És ami még fontosabb: a nemzeti kormány továbbra is megakadályozhatja ezt – mivel az uniós csatlakozáshoz egyhangúság kell.

„Von der Leyen politikájának megingása akár dominóként döntheti össze a teljes brüsszeli háborúpárti stratégiát. Ezért is kapaszkodnak belé mindenáron” – zárta gondolatait Lajkó Fanni.


 KAPCSOLÓDÓ INFORMÁCIÓK 


RENDKÍVÜL FONTOS INFORMÁCIÓK!!!

Ki is valójában Ursula von der Leyen és kit szolgál?


⚡️EU-botrány immár hivatalosan is! Von der Leyen fizetett a klíma-propagandáért a kritikusok ellen. Részletek

⚡️Az EU globalista vezetése, a globális pénzhatalmi elit ügynökhálózata! Az USAID botrány kirobbanása óta, többé már nem titok a nemzetek fölött álló globális pénzhatalmi elit létezése és működése, akik a háttérből finanszírozzák és irányítják az őket kiszolgáló globalista politikusokat és médiákat. Részletek