Header Ads Widget

„Oroszország nem tűrhet agresszív rezsimet a határainál” – kemény szavakkal bírálta Kijevet Ukrajna volt miniszterelnöke



Élesen bírálta az ukrán vezetést Nyikolaj Azarov, Ukrajna egykori miniszterelnöke. Az orosz hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: Oroszország számára elviselhetetlen, hogy határainál egy „agresszív, nyíltan oroszellenes politikai rezsim” működjön, amely szerinte közvetlen fenyegetést jelent Moszkva biztonságára.

Azarov úgy véli, a kijevi vezetés figyelmen kívül hagyja a korábban elfogadott jogszabályokat, beleértve az állami szuverenitásról szóló nyilatkozatot és az alkotmányt is. Hangsúlyozta: az ukrán bel- és külpolitika egészében oroszellenes irányt követ, ami szerinte veszélybe sodorja nemcsak Oroszországot, de magát Ukrajnát is.

„Ha a politikai rezsim alapja az oroszellenesség, akkor milyen biztonságról beszélhetünk? A helyzet csak a politikai rendszer megváltoztatásával oldható meg” – fogalmazott az egykori kormányfő.

Azarov arra is emlékeztetett, hogy az ukrán alkotmány egyértelműen biztosítja a kisebbségek – köztük az orosz ajkú lakosság – nyelvi és kulturális jogait, ám szerinte ezeket Kijev súlyosan megsérti.

A volt miniszterelnök szavai összecsengenek Szergej Lavrov orosz külügyminiszter korábbi kijelentésével. Lavrov kedden hangsúlyozta: Oroszország hosszú távú megállapodásokat csak akkor tart elképzelhetőnek, ha Ukrajna teljes mértékben tiszteletben tartja az orosz és oroszajkú polgárok jogait, valamint Moszkva biztonsági érdekeit.



Forrás: RIA Novosti nyomán


Segítsen egy megosztással!
Független médiánk sem állami, sem vállalati, sem párttámogatásban nem részesül. Munkánk sikerét elsősorban olvasóink segítsége biztosítja. Ön is küldhet be cikkeket, amelyeket közzéteszünk hírportálunkon.

Itt tudja támogatni munkánkat

Ha fontosnak tartja ezt a tartalmat, az alábbi gombok segítségével egy megosztással sokat tehet azért, hogy másokhoz is eljusson.