„Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak
Hagyd örökűl, ha kihúnysz:
A HAZA MINDEN ELŐTT.”
Kölcsey Ferenc: Emléklapra (1833)
Rozgics Mária
Az elmúlt 35 év hazugságáradata, a nemzeti vagyon szétlopása, Hazánk sokszoros végveszélybe sodrása, idegeneknek kiszolgáltatása, nemzeti vagyonunk elherdálása, nemzeti kincseink, termőföldjeink, ásványkincseink elorozása, gyermekeink külföldre üldözése, idegen jött-mentek beeresztése, (akik szétzüllesztik a hazát) termőföldjeink letarolása… és vége hossza nincs a bűnlajstromnak.
Bűnözők kelepcéjében vergődik az ország, ahol már a legkisebbeket, a gyermekeket sem kímélik. S most ne jöjjön senki azzal, hogy fiatalkorú bűnözők, mert tizenéves gyerek még gyerek.
Hogy bűnözővé vált, az a társadalom gazembersége elsősorban, s csak második helyen említendő a családi környezet, a szülők, a pedagógusok, a hivatal.
Mert mit tapasztal az ifjúság, akik azért eléggé érettek ahhoz, hogy észrevegyék, hogy az adott szónak nincs becsülete, hogy minél többet lop valaki – lásd a libás Bajnaitól a végrehajtó maffia vezetőiig, Schadltól Völnerig, de nem bezárólag, mert följebb is nyúlik ez a bűnszövetkezet, különben nem takargatnák az aktákat.
A politikai gyilkosságokról már nem is szólva, hiszen elég sok rejtélyes halál is történt itt az úgymond rendszerváltozás óta.
A gyermekeknek, fiataloknak ilyen jövőképet adott ez a mocskos rendszer.
„Ha békét akarsz, készülj a háborúra” – mondta egy késő római „keresztény” író, s nincs ez másként most sem.
Lásd a megelőző csapás alkalmazásán keresztül a gázai övezet népirtásáig, a „két torony” lebombázásáig, Ukrajna és Oroszország népirtó össztűzéig, s mellettük ismét forrong az öt világrész majd minden része.
Sokan előre tapsolnak, másutt fegyverkeznek, s szövetségeseiket is hergelik, hogy nehogy kimaradjanak a nagy koncból, amit a győzelmük után vihetnek.
A nagy „példaképek”, a béke és tisztesség, kultúra és igazságosság világbajnokai, ám most sincs egy biztos pontja Földünknek, amelyre azt mondhatnánk, hogy ehhez lehet igazodni.
Ha változást akarsz, szavazz ránk – zajlik ismét a nagy színjáték, ahol egymást pocskondiázva törtetnének az élre azok, akik miatt ma is itt tartunk, ahol tartunk.
Az, hogy éppen gatyát cseréltek, nem jelenti azt, hogy lélekben is megváltoztak, sőt még azt sem, hogy egyáltalán tiszta az az alsónemű.
Mert ha csupán 35 esztendőre tekintünk vissza, akkor is rémisztő az, ami ma van. Ennyi hazugság, lopás, rablás, a haza kiárusításának folyamata talán visszafordíthatatlan tragédia.
Szinte semmi sincs magyar kézben, mert minden áruvédjegy lett. Már önmagunk sem vagyunk szuverének, hiszen a digitalizációval a lelkünket is átprogramozzák, s lassan, de biztosan terelgetnek bennünket a modern rabszolgaság akoljába, ahol még azt is meghatározzák majd számunkra, hogy mit gondolhatunk.
Ha Kölcsey híres mondatát a maga súlyával értelmezi bárki, akkor még van néhány hónapja, hogy átértékelje eddigi cselekedeteit. Bal- és jobboldal, amely összefonódásai alapján egy és ugyanaz.
Olyan mindegy, hogy Morgen, Warburg, Rotschild, Rokefeller, Black Rock és a többiek pénzelik egyik vagy másik csapatot, melyiktől érkezik az ukáz, amit aztán végrehajtanak, de úgy, hogy természetesen a másik fél nyakába varrják, hogy ők a hibásak mindezért.
Vitte-e előrébb Hazánk sorsát bármelyik parlamenti párt is? Jobb lett-e a magyarság helyzete, szabadabbak lettünk-e, mint voltunk akár az „átkosban” – ez a kérdés.
S bárhogy szépítgetjük, bizony be kell látni, hogy adósrabszolgaságba tereltek bennünket, a devizahitel ránk szabadításával és a bankok álnok utólagos kamatfelszámolásával.
És hiába lett öngyilkos sok ezer embertársunk, hiába jártak bíróságról-bíróságra, (az ő kezük is kötött), a folyosón elsuttogó „igazuk van” semmit sem old meg.
Miközben az OTP feje, Csányi Sándor a nemzettől elvett milliárdokkal vígan röhög a képünkbe, már pereputtyát is beültette a bársonyszékbe. Ha bármi történne… legyen meg az utánpótlás.
Most is igaz, hogy keveset lopni nem szabad.
És ő meg Matolcsi fajtestvére vagy akárcsak az Orbán–Mészáros grup – neki legalább a neve kifejezi cselekedeteit – büntetlenül megtehet bármit.
Ők nem egy asszony szoknyája mögé bújtak, hanem a tisztázatlan múltú főnökük mögé sorakoztak fel, s amíg szabad kezet kapnak az ország kifosztásában, addig ki is tartanak mellette.
Simicska Lajos volt az egyetlen, aki szembesítette egykori kenyeres pajtását, hogy mivé lett. O1G! Harsogták mindenütt, s a „főni” zavarodott vigyorral szó nélkül hagyta, pedig hát ő elsősorban nem Orbán Viktor, hanem egy országnak az első embere, akinek kötelessége lett volna tízmillió magyarért is helyre tenni Simicskát.
A hatvanpusztai birtok sok százmilliárdjával amíg nem számol el, ugyan mi jogon számoltatja el az „alattvalókat”, mert sem neki, sem a többi tolvaj gazembernek nincs jogalapja.
Ja, hogy törvényük az van! Eddig is volt.
Most annyi a különbség, hogy amíg az elődök idejében halálra ítélték vagy hosszú börtönbe vetették a nekik nem tetszőket, most sokakat öngyilkosságba kergetnek, mert hát így sokkal „emberségesebb”.
A nagy fordulatról eljátszották, hogy milyen hőstettet hajtottak végre, holott utóbb bebizonyosodott, hogy minden előre meg volt szervezve.
A Hősök terei „híres” beszédet a nemzetbiztonság ellenőrizte, s az alkuban benne volt, hogy a „nagy öregeket” egy kicsit szóhoz kell juttatni, utána ti jöttök, mert ti még fiatalok vagytok.
Addigra a piszkosabb munkát az elődök elvégezték: földárverés, pilótajátékokkal, a bankok és a megtakarított pénzek kiszipolyozásával kézbe vehettek mindent.
Öngyilkos kiskatonák, politikusok és rendőrök fémjelezték az új idők új dalait, banki kamatadóval és devizacsalással adták meg a kegyelemdöfést sokaknak, hogy még az ükunokáiknak se jusson eszébe idehaza bármilyen önálló vállalkozásba belefogni.
A felső vezetést lefejezték, a középszint pedig gyorsan beállt a sorba, elkerülve az ütközést.
Így lettünk Európa éléskamrájából Európa szemetesládája, a hajdan volt szellemi elit tudását átjátszották a digitális zsarnokság agymosására.
Ma már az iskolás gyerekek csaknem 70 százaléka szinte analfabéta, hormontablettákkal nemi identitásukba belepiszkítva fordítják a környezetük ellen.
A cigányság felemelkedésére papíron elköltött milliárdok eltűntek, (Farkas Flórián és társai!) helyette, szinte gyermekkorban prostitúcióra kényszerített lányok, fiatalkorú bűnözők özönlik el ismét a nagyvárosokat, megélhetésre más lehetőséget nem találva.
Lehetne száz- és száz oldalakon át sorolni a hazugság-áradatot, a gaztetteiket, a lényeg: vegyék már észre, hogy mivé lett szép hazánk.
Milliárdos bűnözők és az őket kiszolgáló gerinctelenek, a még valahogy magukat tartani tudó középosztály, s aztán vége.
A földjeinket már senki nem akarja megművelni, jöhet a külföldi fölvásárló.
Folyamatos permetezéssel, génkezelt vetőmaggal, rákot okozó terméssel, itt az élelmiszeren át a gyógyszerekig, az orvoslástól az oktatásig minden mindennel összefügg.
A cél a minél több haszon, nekik és a magyarság minél nagyobb kizsigerelése, félreállítása, mert az új honfoglalók már türelmetlenek.
Hol van már a valaha tejjel-mézzel folyó szépséges Kárpát-hazánk?
Hiszen lassan már az is bűn, ha nemzeti zászlainkat kitűzzük, s nem fogadjuk el a ferdehajlamú jelképeket.
Már arra kellene figyelnünk, hogy a betolakodók lelkivilágát nehogy megsértsük.
Ha valakit nevén nevezünk, már rasszisták vagyunk.
Ismerőseim közül soha senki még nem sértődött meg és nem rohant rendőrségre, bíróságra, ha valaki „lemagyarozta”.
Büszkén kihúzta magát, hogy igen, magyar vagyok.
Magyarországon ezt talán bűn?
Mi senki rovására nem vagyunk büszkék sem a múltunkra, sem a tudásunkra, de az engedtessék már meg, hogy őseinkre, hőseinkre büszkén tekintsünk, s fiainknak példaként állítsuk.
Egy agyontetovált, orr-, „fül” és egyéb testrészek piercingeltjeit, trágár, toprongyos alakok gyülekezetét, akik jobbik esetben csak alkoholtól és nem kábítószertől dülöngélnek, már miért tisztelnénk, becsülnénk.
Természetes, külső és belső értékeiért senkit sem lehet elmarasztalni addig, amíg az nem megy más rovására, amíg bandákba verődve nem támadnak rá hazánk fiaira, csupán az öltözékük alapján, mint ahogy egyre gyakrabban van erre is példa.
A leírtak csupán a jéghegy csúcsa.
S senki ne reménykedjen abban, hogy az áprilisi tézisek változást hoznak – ebbe már a régi Oroszország is belebukott.
Hisz egy tőről fakadnak, egy helyről kapják az apanázst és az utasítást.
Hogy ilyen helyzetben mit tehetünk?
Egyetlen út áll előttünk: a két nagy, egymásnak feszülő csapat vezérkara így vagy úgy, de ott volt az élbolyban.
Ha semmit nem vett észre, az is baj, ha tevőlegesen részt vett benne, az már bűn is.
De megvan mindenki számára a lehetőség, hogy megtisztuljon, hogy felemelje a magyarságot, mert most még inkább történelmi pillanatok, sorsfordító időszak előtt áll a nemzetünk.
Ha felelősséggel akarnak részt venni a változásban, mert ne fogadják el, hogy nem lehet semmit sem tenni, nos, akkor okos, megfontolt szavazással akadályozzák meg, hogy bármelyik erő 2/3-ot elérjen, hogy belekényszerítsék a jelen helyzet folytatásába.
De emlékezzenek arra is, amikor a magukat szabad demokratáknak mondó szadesz folyamatosan a maszop ellen akciózott.
Folyton azt harsogták, hogy ők aztán soha, semmilyen körülmények között nem borulnak össze!
És lám, van az a pénz és hatalom, hogy a pufajkás Horn és a szadeszes Kuncze mégis csak összekapaszkodtak.
Megakadályozva ezzel azt, hogy az ávh-s, sortüzes, pufajkás népnyúzók méltó büntetést kapjanak, legalább jogerős ítélettel, hiszen senki nem akarta (dehogyisnem!) a felakasztásukat.
Hiszen lám, a Parlament előtti sortűz és más aljasságok kitervelője, az Apró klán akkori feje még elérte, hogy a vejkóból miniszterelnök lett, most meg az unoka avanzsál erre a posztra.
Nekünk, ahogy Szabó Dezső 1944–45-ben figyelmeztetett, még a levegőt is radikálisan kell vennünk, hogy talpon maradjunk.
S mi lett a vége: a magyarság sorsát szívén viselő nagy írónk Budapest utcáin éhen halt, s vele együtt sok igaz ember is eltűnt a közéletből.
Helyüket felváltották az akkori nemzetárulók és a magyargyűlölő ukránok, merthogy a Hazát lerohanó banda Malinovszkij vezetésével többségében ukrán volt.
Ha szeretnénk valóban végre saját sorsunk kovácsolói lenni, akkor áprilisban úgy szavazzunk – és most vonatkoztassunk el mindenféle szimpátiától, ilyen-olyan ígéretektől vagy pozícióktól –, szóval, ha meg tudjuk akadályozni, hogy se nem jobb (ami sosem volt az), se nem bal, hanem keresztény és magyar kapjon legalább annyi bizalmat, hogy a mérleg nyelve legyen, akkor, de csak akkor lesz járható a Magyar Út.
Erre jelen pillanatban a Mi Hazánk Mozgalomnak van egyedül esélye, akik közül már többen bizonyították, hogy a Bűnvadászokkal, a devizahitelesek felkarolásával, a WHO és a WEF törvénytelenségeivel szemben képesek felvenni a harcot.
Közülük egy milliárdos sincs, magánrepülőgéppel sem röpködnek, még csak jachtot sem vásároltak, ám megkezdték a vidék újraélesztését a hazai vásárok életre hívásával.
Megkezdték a tehetetlen Pintér-huszárok helyett a bűnözőkkel való szembesítését a politikusoknak, lásd a legaljasabb gyermekpedofília és prostitúció jelen állását.
Az oktatás, a fiatalok hazahívása, de munkahely-teremtéssel és nem újabb adósságok gerjesztésével… és még sorolhatnám tovább.
Nem kell ahhoz senkit sem szeretni, mert a jelen helyzet nem erről szól, de ha összességében nézik, akkor igenis, csupán ez az egyetlen kiút áll most előttünk és ez mindannyiónk felelőssége.
Félre ne értsék, nem vagyok a Mi Hazánknak a tagja, (bár nincs semmi aggályom velük szemben, csupán újságíróként „független” akartam maradni), nem „hivatalból” szónokolok mellettük, de igenis hazaszerető magyar vagyok, aki 40 éves újságírói múlttal reálisan átlátja a jelen helyzetet.
Nem véletlen, hogy még a FB-ról is letiltottak, hogy csupán kis példányban tudom megjelentetni az újságunkat (önerőből 26 éve).
Ha ezeket a rajtunk élősködőket szolgálnám, akkor ki tudja, milyen poszton lennék, de erre még rémálmomban sem akarok gondolni.
Pedig hát a Gresham Palota szétlopásától az olajügyekig, az öngyilkosságnak beállított rendőr- és katona fiatalok haláláig igen sok mindent sikerült megírnom.
Több könyvet írtam, több témája a fiókban maradt, aminek végül az elhallgattatás lett az ára.
Ezt a kitérőt csak azért tettem, hogy érzékeltessem, nem a harag és nem a becsvágy, hanem a felelős gondolkodás, a lelkiismeretem vezérel.
Lehet támogatni bármelyik „oldalt”, szimpatizálhatnak is velük, szívük joga, de az áprilisi döntés felelőssége még az ükunokáinkra is kihat.
Mert ezek itt ugyanazok, és szabad kezet kapva valóban bármit megtehetnek és meg is fognak tenni.
Most ne azon rágódjanak, hogy „a Toroczkai nagyapja vérbíró volt”…
Hiszen meg is írta a könyvében, hogy a dédnagyapja volt, akitől a dédnagymamája igen fiatalon el is vált, s már rég meghalt, amikor ő született, tehát személyes kapcsolata semmi nem volt vele.
Ellenben a pápagyilkosságot előkészítő Dobrev családdal, a sortűzelrendelő Apró bandával senkinek nem volt semmilyen fenntartása érdekes módon?
Ők szalonképesek, mert beálltak a sorba?
Még van idő átgondolni mindent, és ahogy Petőfi Sándor is megírta, akinek a nevét ez a banda még a történelmi laktanyáról is kiradíroztatta, szóval nem véletlenül üzente, hogy „most vagy soha”!
Sajnos nem vették komolyan akkor sem intelmét.
Most még van esély rá, hogy jó irányba kormányozzuk a hajónkat, s ne maradjunk kompország, amely hol itt, hol ott próbál kikötni, de mindig visszalökik a lezúduló hordalékok közé.
Rozgics Mária
A Világ Magyarsága: Egy Hang, amelyet Nem lehet Elnyomni! https://www.napitema.com/2025/03/a-vilag-magyarsaga-egy-hang-amelyet-nem.html
KAPCSOLÓDÓ CIKK
Jog, hatalom, igazság – és amit eltitkolnak előlünk: Tényleg minden politikus és párt az országot és az embereket szolgálja? https://www.napitema.com/2025/12/tenyleg-minden-politikus-es-part-az.html
.webp)
