- valóban érvényre juttatni a népakaratot,
- korlátok közé szorítani a politikusokat,
- megállítani a korrupciót és a hazaárulást,
- megakadályozni, hogy földünket, vizünket, energiánkat idegen kézbe játsszák,
- lezárni az idegen beavatkozás útját,
- védeni az embereket a kifosztástól, a megosztástól és a kizsákmányolástól.
JOGFOLYTONOSSÁG ÉS KORONASZUVERENITÁS – A TÖRTÉNETI ALKOTMÁNY HELYREÁLLÍTÁSÁRA A NEMZETGYŰLÉS JOGOSULT
Jegyzetek Dr. Tóth Zoltán József: Megmaradásunk Alkotmánya című könyvéből
TÖRTÉNETI ALKOTMÁNY:
- ami egyedül képes egyszerre megfelelni a jelen kívánalmainak és az évezredes állami és közösségi lét egymásra építkező folyamatának, történetiségének.
- A folyamatosság szemlélete képes a közösségi és összetartozástudatot segíteni a jelenben az ősökkel: a múlt és a jelen összetartozásának tudata egyszerre megélt közösségi lelki tartást – nemzettudatot – segítő, ami szilárd alapot adott a megmaradásunkért vívott küzdelmeinkben és a jövő vállalásában.
A nemzet alkotmánya volt, nem az uralkodóké! Idegen uralom nem írhatja felül, sem a nép által választott kormány, sem a nép nem rendelkezhet az alkotmányosság ellenében.
Az államhatalom közhatalom – megosztott, korlátozott és ellenőrzött – és nem magánhatalom! A Történeti Alkotmány értelmében a nemzet akkor változtat rajta, ha önérdekből, a történelmi helyzethez alkalmazkodva erre szükség van, de saját akaratából – mert a normákon csak a nemzet akaratából lehet változtatni – ha az alkalmazkodás valamire adott reakció, vagy megújulás, vagy meg kell védeni az elfogadott normát.
Ezért a jog forrása mindig a Történeti Alkotmány, nem pedig egy egységes szerkezetbe foglalt írott alkotmány-elv, mert a Történeti Alkotmánynak a forrásai az íratlan szokásjogi „kútfők” és az „írott kútfők”: amelyek az évezredes szokásokból, az azt leíró iratokból, a bírói ítélkezési gyakorlatból és az írásban rögzített törvényekből ismerhetők meg (az értelmezés rögzülése).
Az alkotmány védelmét az alkotmányos biztosítékok (alapelvek és intézmények) és a függetlenséget, önrendelkezést biztosító vármegyei önkormányzatok autonómiája biztosítja (vétójog: ispán – alispán).
Egy írott, „oktrojált” alkotmány nem a nemzet, hanem idegen hatalom érdekeit szolgálja. A kívülről sugalmazott szabályozás – de ilyen a „népi” is – elsődlegesen a külső hatalom érdekeit szolgálja, nem az önálló, független nemzeti létet és fejlődést.
Az alapelvek összegzése a Szent Korona-tan és eszme.
A NEMZET FOGALMA:
Származási, etnikai, szellemi és politikai egység, amelyet a közös ősiség, kultúra és a hagyományok kötnek össze. Értékrendi és identitásbeli közösség – a közös ősiség alapján – aminek tagja lehet, aki ezeket elfogadja, és eszerint élve a nemzet tagjává válik. A rendi és politikai nemzet nálunk a Szent Korona alatt vált egységessé, ezáltal mindenki „nemesítve” lett. Az állampolgári jogok és kötelezettségek alanyává vált mindenki, függetlenül nemzetiségétől, vallásától, társadalmi helyzetétől (jogkiterjesztés).
A SZENT KORONA TAN:
Az alkotmány alapelveinek összessége; közjogra, közéletre vonatkozó szabályai visszanyúlnak a honfoglalás korabeli hagyományokhoz. Alapvetése a Szent István koronájához fűződő misztikus közjogi szuverenitás-fogalom. A tan szerint az államhatalom a nemzeté, amelyet a koronázás által megoszt az uralkodóval.
Az uralkodó vagy király – mindegy, hogy örökletes vagy választott – a teljes államhatalmat csak akkor gyakorolhatja, ha a nemzet akaratából a Szent Koronával lett megkoronázva és az országgyűlés ezt elfogadta. A hatalom csak a Szent Korona által átruházható törvényesen, az államhatalom alanya, a jogforrás a szokásjog alapján a Korona, nem az uralkodó.
A Szent Korona „élő tárgy”, mert az államhatalom, a legfelsőbb hatalom alanya, ezáltal a szuverenitás birtokosa, és annak feltétele is egyben (Szent István koronája másra nem cserélhető fel, és a koronázáshoz a nemzet akarata is kellett). Akaratát a tagjain keresztül, a törvények által fejezi ki.
A Szent Korona tagjai: a király mint a fej, a nemzet a végtagok, a föld a teste – nem határozhatják meg a viszonyukat a Szent Koronához. A közjogban az igazságot: az isteni, igazságos és törvényes rendet a Szent Korona testesítette, személyesítette meg Szent István felajánlása miatt kapott szent jellege okán.
Az Árpádok helyére lépve, feladatának olyan letéteményese, amit senki figyelmen kívül nem hagyhatott. A XIII. századtól az országot megtestesítő, egyben a világi hatalom forrásaként tisztelt Szent Korona közjogi fogalommá, annak alanyaként mintegy személlyé is vált a ráruházott jogok miatt.
A közjogban ezért a koronát nem tárgyként, hanem személyként tisztelték, akire a hatalmat átruházták. Nem az uralkodóé vagy a dinasztiáé, hanem a nemzet, az ország koronája. A szabadság, szentség és közszabadság jelképe, a nemzeti és állami lét szimbóluma.
A magyar közjog alaptételeit – alapelveit – nem foglalták írásba, ezeket a nemzeti közmegegyezés alakította ki. Ennek eredménye a Szent Korona közjogi fogalma, mint az „államszemélyiség” fogalma. Az ítéleteket a Szent Korona nevében hirdették ki, az ország földje, természeti kincsei – minden, amit nem ember alkotott – a Szent Korona tulajdonát képezték, amit csak birtokba adható volt, de a birtoklás felelősséggel és kötelezettséggel járt: a birtoklásból eredő haszon egy részét az ország és népe javára kellett fordítani.
A SZENT KORONA ESZME:
Folyamatosan alakult ki, de az alap, a közjogi szuverenitás nem változott. A legfőbb hatalmat a Szent Istvántól eredeztetett Szent Korona gyakorolja, minden hatalom tőle ered (koronaszuverenitás). A hatalom forrása nem az uralkodó, vagy a nemzet (a „nép” végképp sem), se külön-külön, sem együtt, hanem a Korona, a hozzá fűződő törvényesség mentén.
Csak az lehet uralkodó, akit a Szent Koronával koronáznak meg, és hitet tesz az ország régi jó szokásainak megtartására, elismerve ezzel a Szent Korona főhatalmát.
A filozófiai felfogás lényege, hogy minden hatalom forrása a Mindenható Isten (a szakralitás), mert teremtménye az ember is, a hatalom birtokosaként az ő törvényei – a természetjog – korlátai között, az isteni igazságosság/rend alapján gyakorolhatja hatalmát. Az igazság erkölcsi erény, a jog ennek a végrehajtója kell legyen.
KORONASZUVERENITÁS:
Az uralkodó és a nemzet a Korona tagjaként csak gyakorolják a hatalmat, annak birtokosaként. A koronázással a nemzet megosztja a hatalmát az uralkodóval, majd ennek értelmében nem egymás ellenében, hanem együtt, az ősi jogokat – szokásokat – és szabadságot megtartva, a kölcsönös és közös felelősség elve, valamint a közjogi garanciák alapján gyakorolják a politikai, törvényhozói/törvénykezési és végrehajtói hatalmat.
Csak az a legitim hatalom, amely a hatalmát a jogforrástól, a Szent Koronától kapja, aminek szuverenitását elfogadva, annak tagjaként a természeti-isteni törvények szellemében a királlyal és a korona többi tagjával megosztva gyakorolja a politikai, törvényhozói és végrehajtói hatalmat.
A király és a nemzet egyenrangú félként, egymás hatalmára nem törve kormányoznak. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon a szuverenitás – a legfelsőbb hatalom – nem az uralkodóé, kormányé, párté, aki a jogokat adhatja, vagy a hatalomban részesíti a népet, de nem is a népé, amely az alkotmányos alapelveket, történelmi intézményeket félredobva, a törvényességet figyelmen kívül hagyva önkényesen gyakorolhatná a hatalmat.
Ezért mind a királyi, kormányzati abszolutizmus (diktatúra), mind a korlátlan néphatalom illegitim! Se a király, se a nép vagy a kormány nem teheti félre a Szent Koronát, mert a legitim hatalom csak attól eredeztethető. Az uralkodó vagy a kormány se a szuverenitásnak, se a jogoknak nem a forrása. Az uralkodást csak az alkotmányos keretek között lehet érvényesíteni.
Nem a „nép” a szuverén, mert a Korona által képviselt értékeket és joghagyományokat a „népnek” is el kell fogadnia a jogkiterjesztés ellenére is, mert azokon nem változtathat! (A nép és a nemzet fogalma nem azonos!)
A Szent Korona, mint az alkotmányosság megtestesítője – szuverén és megkérdőjelezhetetlen hatalma a királyi hatalom átszármaztatott volta miatt lehetővé teszi az uralkodó trónfosztását. Lemondása ezért csak az országgyűlés elfogadása és törvénybe iktatás után lehetséges.
Ha az uralkodó nem lenne megfosztható a hatalmától, az a koronával való egyenjogúsítását jelentené, ami alkotmányellenes, ellentétes a szokásjoggal. Míg máshol a nép jogait az uralkodó korlátozhatja, csak annyi van, amennyit enged neki, ezzel szemben nálunk az uralkodót csak az a hatalom illeti meg, amit a nemzet a koronázással ráruház. Ez pedig kizárólag a nemzettel a kölcsönösség és egyenrangúság által együttesen gyakorolt és birtokolt hatalom.
Ez véd meg a kizárólagos hatalomgyakorlástól és ellentétes a „népszuverenitás” (marxista) elvével, ami tőlünk idegen, el nem fogadható, mert a nép sem szüntetheti meg a korona uralmát (alkotmányos uralmát és főhatalmát mint jogforrás).
A SZOKÁSJOG:
Ugyanolyan elsődleges forrása a jogoknak és kötelezettségeknek, mint az írott törvények. A szokás és a törvény egyenrangú! A szokás a mindenki által elfogadott, gyakorolt és alkalmazott norma: az állami és közösségi rend alapforrása, aminek védelmére, annak betartására és megtartására másokkal szemben is II. Endre óta a magyar királyok mind esküt tettek és hitlevelet adtak ki, amit az országgyűlés törvényben erősített meg.
A szokásjog kitölti a törvényhézagokat; a tételes jog a szokásjog magyarázata, kibővítése, pótlása. Így ered az írott jogforrás az íratlan szokásból.
A LEGITIM HATALOM ELVE:
Magyarországon a hatalom gyakorlása akkor legitim és törvényes, ha biztosított a magyar állam évszázados intézményeinek (felsőház, nemzetgyűlés, koronatanács, autonóm vármegyék) és elveinek (alapelvek, vétójog, önrendelkezés, hatalom megosztás, koronaszuverenitás) megléte és működése, melyek együttesen garantálják a magyar állam függetlenségét, törvényességét, a szabadságot, valamint a jogok és kötelességek egyensúlyát – a magyar alkotmányosság lényegét.
ALAPELVE:
Törvénytelenségre jogot senki nem alapozhat. Az igazság és a jog elválaszthatatlanságába vetett hit azt jelenti, hogy ha a király, a nemzet, vagy egy személy, csoport/párt külső erőre támaszkodva, vagy csellel a törvényt/alkotmányt vagy szokást megsért, a hatalmat nem az alkotmányos intézményeken keresztül, és azok működési elve szerint gyakorolja, a törvényei, tettei attól még nem lesznek jogosak csak azért, mert nála van, a kezébe került a hatalom, vagy a lehetőség.
Sem az egyes személytől, sem a közösségtől az őt megillető jog el nem vonható, és a joggal nem arányos kötelezettség rá nem terhelhető.
Csak az a legitim hatalom, ami a hatalmát a jogforrástól, a Szent Koronától kapja, aminek szuverenitását elfogadva, annak tagjaként a természeti-isteni törvények szellemében a királlyal és a korona többi tagjával megosztva gyakorolja a politikai, törvényhozói és végrehajtói hatalmat.
Ha az uralkodó/kormány nem veszi figyelembe a nemzet akaratát és egymaga jár el, a tette, törvénye, rendelete nem bír a törvény kötelező erejével!
Alkotmányosan a törvényeket a nemzet és az országgyűlés alkotja (kétkamarás), és a király szentesíti. A végrehajtásért a kormány a felelős, a törvényhozásban a nép a parlamentáris felelősség (kötött mandátum) és az autonóm, ellenállási joggal rendelkező önkormányzatiság által vesz részt.
ARANYBULLA:
Aki a Szent Korona jogát megsérti, az méltatlanná válik a hatalom gyakorlására, ezért attól jogosan megfosztható akár erőszakkal is!
JOGFOLYTONOSSÁG ELVE:
A megszakítás nélküli, nyomon követhető, szerves, természetes fejlődés a jogfolytonosság elve.
Megszakadhat: „népi” úton, forradalommal vagy felülről államcsíny esetén, illetve külső hatalom által (megszállás, puccs). Ilyenkor az érvényesség szakad meg egy külső erő hatására (vis maior).
Fenntartása és jelentősége a „rögtönzések” kizárása a hagyományokra való támaszkodással.
A Szent Korona hatalmából – szuverenitásából – származtatott jogfolytonosság elve akadályozza meg az önkényuralom törvényesülését, és a „népszuverenitásra” hivatkozó, a Szent Koronát hatalmától megfosztani akaró, azt kidobó forradalom törvényességét is.
Míg Európában és máshol az állami, nemzeti és történeti folytonosság az uralkodóhoz, uralkodói dinasztiákhoz, etnikumokhoz, alkotmányokhoz, valláshoz, filozófiai, ideológiai elvekhez vagy ezek kombinációihoz kötődött, nálunk ez a Szent Koronához kötődik. Ezért a Szent Korona, és általa az alkotmányosság, a magyarság önazonosságának, önmeghatározásának alapjait képező része (fundamentális).
A Szent Korona alapján fennálló jogfolytonos állapotot az uralkodó, a kormány, a nép vagy külső erő megszakíthatja. Az így létrejött hatalmi helyzet a Szent Korona szuverenitása miatt törvénytelen, és legitim módon nem igazolható.
A II. világháború végén a Szent Koronát is eltávolították a kommunisták az országból, és alkotmánysértéssel kiáltották ki a „nép nevében” egy köztársaságot, amit 1989 után a Nyugat is megtartott. A szuverenitás azóta sem lett helyreállítva.
Ha a korona-király-nemzet hármassága nem állhat fenn, megszakad, és ezért a Történeti Alkotmány intézményei útján a legitim hatalom nem gyakorolható (mert megszűnik az alaki folytonosság), akkor részleges legitimitás áll be, amikor a szokásjog elve alapján a jogfolytonosság is fennáll, de csak akkor, ha a nemzet szándékát a helyreállításra kinyilvánítja, hogy a teljes legitim állapotot visszaállítja a későbbiekben, amikor az lehetségessé válik.
Az alaki jogfolytonosság (intézményi út) hiánya esetén a hatalmat ilyenkor a szokásjog, maga az élet, a tény elfogadása teszi csak legitimmé. De így fel lehet oldani a törést.
Alaki: Az alkotmányt csak az arra feljogosítottak – a nemzet és az uralkodó – az alkotmányban meghatározott, megszokott, elfogadott módon, törvényes úton változtathatják meg. A jogszerűség a döntő, nem a tartalom.
Anyagi: Eszerint nem elég a törvényes út, hanem a reformoknak a meglévő intézményekből, alkotmányos berendezkedésből, a fejlődés irányából, annak érdekéből vagy céljából kell kiindulnia. Ez biztosítja a természetes fejlődést.
Ha az alaki folytonosságot nem lehet helyreállítani, akkor az erre való szándékot ki kell nyilvánítani, ami megerősítő szokást támaszt alá.
Helyreállítása:
A jogfolytonosság helyreállítása, léte tekintetében nincs különbség az uralkodó vagy az állam polgárai – a nemzet – között. Törvényalkotó cselekedetük, akaratuk kötve van az alkotmányossághoz.
Ha nincs alkotmányos forma, nincsenek meg a tárgyi feltételek, az jogbizonytalanságot, alkotmányos válságot eredményez. Ha az alkotmányos rend feltételei nem állnak fenn, az szükséghelyzetet jelent. Ebben az esetben bárki – a hatalombitorló vagy felszabadító, de a nép is – hivatkozhat arra, hogy ő fejezi ki a nemzet akaratát.
Amikor nincs király, akkor hiányzik a Szent Korona „feje”. Ilyenkor a legfőbb államhatalmat az egész nemzet – az állampolgárok nevében – az országgyűlés gyakorolja, és kormányzót választ.
A kormányzó az államfői feladatok ideiglenes ellátására választott közszolga, aki nem bír királyi hatalommal, jogosultságokkal.
Az utolsó független parlament az 1938. évi XIX. törvény alapján 1939-ben alakult meg, és egyik utolsó határozata szerint: A JOGFOLYTONOSSÁG FELTÉTELE A SZENT KORONA!
Ezért a „köztársaság” nem jogfolytonos a történelmi magyar állammal, a köztársaság törvénytelenül helyezte hatályon kívül a törvényeket!
Az állam és az államiság megtartó ereje három alappilléren nyugszik:
- ezek a nemesség jellemzői is
- az erkölcsiség, ami a hitből alakul
- a király vagy kormány iránti hűség
- a Szent Korona (állam, haza) iránti hűség
Pártok:
A magukat a közérdek képviselőinek feltüntető, leplezett, külföldi vagy vállalati személyes érdekek mentén létrehozott érdekszövetségek (többnyire lobbicsoportok).
A pártok érdekharca vagy ideológiai harca megsemmisíti a közösségi szellemet, megbontja az egységet. A párttagok a pártérdekek képviselői, akik csak másodlagos szerepükben állampolgárok.
A pártok a maguk érdekeit a társadalom rétegeinek megnyerésével igyekeznek érvényre juttatni az országgyűlésben. Ez a demokrácia hazugsága!
A párturalmi rendszerben és az országgyűlésben nincs szakmai, se társadalmi érdekképviselet, csak területi alapú; az is csak közvetett a szabad mandátum révén. Csak a párt utasíthatja a képviselőt bármire, ezért változhat, amit éppen képvisel. Akarata és tettei szabadok, függetlenek a választóitól.
Az országgyűlés ezért nem a közvetlen népképviselet megjelenítése, hanem a pártok érdekszövetségének és hatalmi harcának a helyszíne.
A szabad és felelős hatalomgyakorlásra csak az olyan szuverén személyek képesek, akik sem szellemileg, sem ideológiailag, sem anyagilag, sem más módon nem kiszolgáltatottjai vagy elkötelezettjei másoknak, idegen eszméknek vagy hatalomnak.
Korona-szuverenitás:
Az uralkodó és a nemzet a Korona tagjaként csak gyakorolják a hatalmat, annak birtokosaként.
A koronázással a nemzet megosztja a hatalmát az uralkodóval, majd ennek értelmében nem egymás ellenében, hanem együtt, az ősi jogokat, szokásokat és szabadságot megtartva, a kölcsönös és közös felelősség elve, valamint a közjogi garanciák alapján gyakorolják a politikai, törvényhozói, törvénykezési és végrehajtói hatalmat.
Csak az a legitim hatalom, amely a jogforrástól, a Szent Koronától kapja hatalmát, és amelynek szuverenitását elfogadva, annak tagjaként a természeti–isteni törvények szellemében a királlyal és a Korona többi tagjával megosztva gyakorolja a politikai, törvényhozói és végrehajtói hatalmat.
A király és a nemzet egyenrangú félként, egymás hatalmára nem törve kormányoznak. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon a szuverenitás – a legfelsőbb hatalom – nem az uralkodóé, kormányé, párté, aki a jogokat adhatja, vagy a hatalomban részesíti a népet, de nem is a népé, amely az alkotmányos alapelveket, történelmi intézményeket félredobva, a törvényességet figyelmen kívül hagyva önkényesen gyakorolhatná a hatalmat.
Ezért mind a királyi, kormányzati abszolutizmus (diktatúra), mind a korlátlan néphatalom illegitim. Se a király, se a nép, se a kormány nem teheti félre a Szent Koronát, mert a legitim hatalom csak attól eredeztethető.
Az uralkodó vagy a kormány sem a szuverenitásnak, sem a jogoknak nem a forrása. Az uralkodást csak az alkotmányos keretek között lehet érvényesíteni.
Nem a „nép” a szuverén, mert a Korona által képviselt értékeket és joghagyományokat a „népnek” is el kell fogadnia a jogkiterjesztés ellenére, mert azokon nem változtathat. (A nép és a nemzet fogalma nem azonos!)
A Szent Korona mint alkotmányosság megtestesítője:
A Szent Korona szuverén és megkérdőjelezhetetlen hatalma a királyi hatalom átszármaztatott volta miatt lehetővé teszi az uralkodó trónfosztását. Lemondása ezért csak az országgyűlés elfogadása és törvénybe iktatás után lehetséges.
Ha az uralkodó nem lenne megfosztható hatalmától, az a koronával való egyenjogúsítását jelentené, ami alkotmányellenes, ellentétes a szokásjoggal. Míg máshol a nép jogait az uralkodó korlátozhatja, nálunk az uralkodót csak az a hatalom illeti meg, amelyet a nemzet a koronázással ráruház.
Ez kizárólag a nemzettel, a kölcsönösség és egyenrangúság által együttesen gyakorolt és birtokolt hatalom. Ez véd a kizárólagos hatalomgyakorlástól és ellentétes a „népszuverenitás” (marxista) elvével, ami tőlünk idegen és el nem fogadható, mert a nép sem szüntetheti meg a Korona uralmát, alkotmányos uralmát és főhatalmát mint jogforrást.
Szokásjog
A szokásjog ugyanolyan elsődleges forrása a jogoknak és kötelezettségeknek, mint az írott törvények. A szokás és a törvény egyenrangú.
A szokás a mindenki által elfogadott, gyakorolt és alkalmazott norma, az állami és közösségi rend alapforrása, amelynek védelmére és megtartására másokkal szemben is II. Endre óta a magyar királyok esküt tettek, és hitlevelet adtak ki, amelyet az országgyűlés törvényben erősített meg.
A szokásjog kitölti a törvényhézagokat; a tételes jog a szokásjog magyarázata, kibővítése és pótlása. Így ered az írott jogforrás az íratlan szokásból.
A legitim hatalom elve
Magyarországon a hatalom gyakorlása akkor legitim és törvényes, ha biztosított a magyar állam évszázados intézményeinek (felsőház, nemzetgyűlés, koronatanács, autonóm vármegyék) és elveinek (alapelvek, vétójog, önrendelkezés, hatalom megosztás, koronaszuverenitás) megléte és működése.
Ezek együttesen garantálják a magyar állam függetlenségét, törvényességét, a szabadságot, valamint a jogok és kötelességek egyensúlyát, és alkotják a magyar alkotmányosság lényegét.
Alapelv: törvénytelenségre senki nem alapozhat jogot.
Az igazság és a jog elválaszthatatlanságába vetett hit azt jelenti, hogy ha a király, a nemzet vagy egy személy, csoport/párt külső erőre támaszkodva, vagy csellel a törvényt (alkotmányt) vagy szokást megsért, a hatalmat nem az alkotmányos intézményeken keresztül, és azok működési elve szerint gyakorolja, törvényei és tettei attól még nem lesznek jogosak, csak azért, mert nála van, a kezébe került a hatalom, vagy a lehetőség.
Sem az egyes személytől, sem a közösségtől az őt megillető jog el nem vonható, és a joggal nem arányos kötelezettség rá nem terhelhető.
Csak az a legitim hatalom, amely a jogforrástól, a Szent Koronától kapja hatalmát, és amelynek szuverenitását elfogadva, annak tagjaként a természeti–isteni törvények szellemében a királlyal és a Korona többi tagjával megosztva gyakorolja a politikai, törvényhozói és végrehajtói hatalmat.
Ha az uralkodó vagy a kormány nem veszi figyelembe a nemzet akaratát és egymaga jár el, tette, törvénye, rendelete nem bír a törvény kötelező erejével.
Alkotmányos keretek
Az alkotmányosan a törvényeket a nemzet és az országgyűlés alkotja (két kamarás), a király szentesíti, a végrehajtásért a kormány a felelős.
A törvényhozásban a nép a parlamentáris felelősség (kötött mandátum) és az autonóm, ellenállási joggal rendelkező önkormányzatiság révén vesz részt.
Aranybulla: aki a Szent Korona jogát megsérti, méltatlanná válik a hatalom gyakorlására, ezért attól jogosan megfosztható akár erőszakkal is.
Jogfolytonosság elve
A megszakítás nélküli, nyomon követhető, szerves, természetes fejlődés a jogfolytonosság elve.
Megszakadhat: „népi” úton forradalommal, felülről államcsíny esetén, vagy külső hatalom által (megszállás, puccs).
Ilyenkor az érvényesség megszakad egy külső erő hatására (vis maior).
Fenntartása és jelentősége a „rögtönzések” kizárása a hagyományokra való támaszkodással.
A Szent Korona hatalmából – szuverenitásából – származtatott jogfolytonosság elve akadályozza az önkényuralom törvényesülését, és a „népszuverenitásra” hivatkozó forradalom törvényességét is, amely a Szent Koronát hatalmától megfosztani akarja.
Alaki és anyagi jogfolytonosság
Alaki jogfolytonosság:
Az alkotmányt csak az arra feljogosítottak – a nemzet és az uralkodó – az alkotmányban meghatározott, megszokott, elfogadott módon, törvényes úton változtathatják meg. A jogszerűség a döntő, nem a tartalom.
Anyagi jogfolytonosság:
Eszerint nem elég a törvényes út, hanem a reformoknak a meglévő intézményekből, az alkotmányos berendezkedésből, a fejlődés irányából, annak érdekéből vagy céljából kell kiindulniuk. Ez biztosítja a természetes fejlődést.
Ha az alaki folytonosságot nem lehet helyreállítani, akkor az erre való szándékot ki kell nyilvánítani, amely megerősítő szokást támaszt alá.
A jogfolytonosság helyreállítása
A jogfolytonosság helyreállítása tekintetében nincs különbség az uralkodó vagy az állam polgárai – a nemzet – között. Törvényalkotó cselekedetük, akaratuk kötve van az alkotmányossághoz.
Ha nincs alkotmányos forma, nincsenek meg a tárgyi feltételek, az jogbizonytalanságot és alkotmányos válságot eredményez.
Ha az alkotmányos rend feltételei nem állnak fenn, az szükséghelyzetet jelent. Ebben az esetben bárki – a hatalombitorló vagy felszabadító, de a nép is – hivatkozhat arra, hogy ő fejezi ki a nemzet akaratát.
Amikor nincs király, akkor hiányzik a Szent Korona „feje”. Ilyenkor a legfőbb államhatalmat az egész nemzet – az állampolgárok nevében – az országgyűlés gyakorolja, és kormányzót választ.
A kormányzó az államfői feladatok ideiglenes ellátására választott közszolga, aki nem bír királyi hatalommal és jogosultságokkal.
Jogfolytonosság a történelmi magyar államban
Az utolsó független parlament 1938. XIX. tv. alapján 1939-ben alakult meg, és egyik utolsó határozata szerint:
- „A jogfolytonosság feltétele a Szent Korona!”
- Ezért a „köztársaság” nem jogfolytonos a történelmi magyar állammal, a köztársaság törvénytelenül helyezte hatályon kívül a törvényeket.
- Az állam, az államiság megtartó ereje három alappilléren nyugszik:
- erkölcsiség, amely a hitből alakul;
- a király vagy kormány iránti hűség;
- a Szent Korona (állam, haza) iránti hűség.
- Pártok és közösségi szellem
A magukat a közérdek képviselőinek feltüntető, leplezett külföldi vagy vállalati személyes érdekek mentén létrehozott érdekszövetségek, vagyis a pártok /többnyire lobbicsoportok/ érdekharca megsemmisíti a közösségi szellemet és megbontja az egységet.
A párttagok a pártérdekek képviselői, akik csak másodlagos szerepükben állampolgárok. A pártok a maguk érdekeit a társadalom rétegeinek megnyerésével igyekeznek érvényre juttatni az országgyűlésben.
Ez a demokrácia hazugsága: a párturalmi rendszerben és az országgyűlésben nincs szakmai vagy társadalmi érdekképviselet, csak területi alapú, és az is közvetett a szabad mandátum révén. Csak a párt utasíthatja a képviselőt bármire, ezért változhat, amit éppen képvisel; akaratuk és tetteik nem függetlenek a választóktól.
Az országgyűlés tehát nem a közvetlen népképviselet megjelenítése, hanem a pártok érdekszövetségének és hatalmi harcának a helyszíne.
A szabad és felelős hatalom feltétele
A szabad és felelős hatalomgyakorlásra csak olyan – szuverén – személyek képesek, akik:
- szellemileg, ideológiailag, anyagilag és más módon sem kiszolgáltatottjai, sem elkötelezettjei másoknak, idegen eszméknek vagy hatalomnak.
A hatalom forrása
A hatalom forrása Magyarországon:
- a Szent Korona, mint jogforrás;
- a nemzet, mint a Korona tagja;
- az uralkodó csak a Koronával és a nemzettel együtt gyakorolja a hatalmat.
A király és a nemzet egyenrangú félként, egymás hatalmára nem törve kormányoznak. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon a szuverenitás – a legfelsőbb hatalom – nem az uralkodóé, kormányé, párté, aki a jogokat adhatja, vagy a hatalomban részesíti a népet, de nem is a népé, ami az alkotmányos alapelveket, történelmi intézményeket félredobva, a törvényességet figyelmen kívül hagyva önkényesen gyakorolhatná a hatalmat.
Ezért mind a királyi, kormányzati abszolutizmus /diktatúra/, mind a korlátlan néphatalom illegitim. Sem a király, sem a nép, sem a kormány nem teheti félre a Szent Koronát, mert a legitim hatalom csak attól eredeztethető.
A szokásjog szerepe
A szokásjog ugyanolyan elsődleges forrása a jogoknak és kötelezettségeknek, mint az írott törvények. A szokás és a törvény egyenrangú.
A szokás a mindenki által elfogadott, gyakorolt és alkalmazott norma: az állami és közösségi rend alapforrása. Védelmére, megtartására másokkal szemben is a magyar királyok II. Endre óta esküt tettek és hitlevelet adtak ki, amit az országgyűlés törvényben erősített meg.
A szokásjog kitölti a törvényhézagokat, a tételes jog a szokásjog magyarázata, kibővítése, pótlása. Így ered az írott jogforrás az íratlan szokásból.
A legitim hatalom elve
Magyarországon a hatalom gyakorlása akkor legitim és törvényes, ha biztosított a magyar állam évszázados intézményeinek (felsőház, nemzetgyűlés, koronatanács, autonóm vármegyék) és elveinek (alapelvek, vétójog, önrendelkezés, hatalom megosztás, koronaszuverenitás) megléte és működése.
Ezek együttesen garantálják a magyar állam függetlenségét, törvényességét, a szabadságot, a jogok és kötelességek egyensúlyát – a magyar alkotmányosság lényegét.
Alapelv: törvénytelenségre jogot senki nem alapozhat. Az igazság és a jog elválaszthatatlanságába vetett hit azt jelenti, hogy ha a király, a nemzet vagy egy személy, csoport /párt/ külső erőre támaszkodva vagy csellel a törvényt, alkotmányt vagy szokást megsért, a hatalmat nem az alkotmányos intézményeken keresztül, azok működési elve szerint gyakorolja – tettei ettől még nem lesznek jogosak csak azért, mert nála van a hatalom vagy a lehetőség.
Sem az egyes személytől, sem a közösségtől az őt megillető jog el nem vonható, és a joggal nem arányos kötelezettség rá nem terhelhető.
Csak az a legitim hatalom, ami a hatalmát a jogforrástól, a Szent Koronától kapja, aminek szuverenitását elfogadva, annak tagjaként a természeti–isteni törvények szellemében a királlyal és a korona többi tagjával megosztva gyakorolja a politikai, törvényhozói és végrehajtói hatalmat.
Jogfolytonosság elve
A megszakítás nélküli, nyomon követhető, szerves és természetes fejlődés a jogfolytonosság elve.
Megszakadhat:
- „népi” úton, forradalommal;
- felülről, államcsíny esetén;
- külső hatalom által (megszállás, puccs).
- Ilyenkor az érvényesség megszakad egy külső erő hatására (vis maior).
A jogfolytonosság fenntartása kizárja a „rögtönzéseket” és a hagyományokra való támaszkodást biztosítja. A Szent Korona hatalmából, szuverenitásából származtatott jogfolytonosság elve megakadályozza az önkényuralom törvényesülését, valamint a „népszuverenitásra” hivatkozó, a Szent Koronát hatalmától megfosztani akaró forradalmak érvényességét.
Jogfolytonosság és történeti folytonosság
Európában a jogfolytonosság általában az uralkodóhoz, dinasztiákhoz, etnikumokhoz, alkotmányokhoz vagy valláshoz kötődött. Magyarországon azonban a jogfolytonosság a Szent Koronához kapcsolódik.
Ezért a Szent Korona, és általa az alkotmányosság, a magyarság önazonosságának és önmeghatározásának alapját képezi. A Szent Korona alapján fennálló jogfolytonos állapotot megszakíthatja az uralkodó, a kormány, a nép vagy külső erő.
Az így létrejött hatalmi helyzet a Szent Korona szuverenitása miatt törvénytelen, és legitim módon nem igazolható.
A jogfolytonosság helyreállítása
A jogfolytonosság helyreállítása szempontjából nincs különbség az uralkodó vagy az állam polgárai – a nemzet – között. Törvényalkotó cselekedetük, akaratuk kötve van az alkotmányossághoz.
Ha nincs alkotmányos forma, nincsenek meg a tárgyi feltételek, az jogbizonytalanságot és alkotmányos válságot eredményez. Ha az alkotmányos rend feltételei nem állnak fenn, az szükséghelyzetet jelent.
Ebben az esetben bárki – a hatalombitorló, felszabadító vagy a nép – hivatkozhat arra, hogy ő fejezi ki a nemzet akaratát.
Amikor nincs király, hiányzik a Szent Korona „feje”. Ilyenkor a legfőbb államhatalmat az egész nemzet – az állampolgárok nevében – az országgyűlés gyakorolja, és kormányzót választ.
A kormányzó szerepe
A kormányzó az államfői feladatok ideiglenes ellátására választott közszolga, aki nem bír királyi hatalommal vagy jogosultságokkal.
Az utolsó független parlament 1938. XIX. tv. alapján 1939-ben alakult meg, és egyik utolsó határozata szerint a jogfolytonosság feltétele a Szent Korona.
Ezért a „köztársaság” nem jogfolytonos a történelmi magyar állammal.
A köztársaság törvénytelenül helyezte hatályon kívül a törvényeket.
Az államiság megtartó ereje
Az állam, az államiság megtartó ereje három alappilléren nyugszik:
- Erkölcsiség – ami a hitből alakul;
- A király vagy kormány iránti hűség;
- A Szent Korona (állam, haza) iránti hűség.
A pártok és a hatalom
A pártok:
Magukat a közérdek képviselőinek feltüntető, leplezett külföldi vagy vállalati érdekszövetségek (többnyire lobbicsoportok).
Érdekharcuk vagy ideológiai harcuk megsemmisíti a közösségi szellemet és megbontja az egységet.
A párttagok a pártérdekek képviselői, csak másodlagos szerepükben állampolgárok.
A pártok érdekeit a társadalom rétegeinek megnyerésével érvényesítik az országgyűlésben – ez a demokrácia hazugsága.
A párturalmi rendszerben nincs szakmai vagy társadalmi érdekképviselet, csak területi alapú, és az is közvetett a szabad mandátum révén. Csak a párt utasíthatja a képviselőt, ezért változhat, amit képvisel.
A szabad és felelős hatalomgyakorlás
A szabad és felelős hatalomgyakorlásra csak azok képesek, akik:
- Szuverén személyek;
- Szellemileg, ideológiailag, anyagilag vagy más módon nem kiszolgáltatottak;
- Nem elkötelezettjei idegen eszméknek vagy hatalomnak.
