Header Ads Widget

Dr. Bene Gábor: 500 milliárd eltűnt, a hazánk jövője veszélyben – így látja a társadalmi válságot



Bene Gábor:Társadalom felemelő program kell! 

Állítólag 500 milliárd forint tűnt el a Magyar Nemzeti Bankban! Ha ez így van, akkor az nem volt magyar, nem volt nemzeti, és még bank sem! (Hanem pénzmosoda!) S most azt hallom, hogy Matolcsy a Tisza párt színeiben indít valakit a választásokon? A NemzetEgyesítő Mozgalom viszont felemelni akarja a népet, nem kifosztani, de csak két jelöltünk van?

Ezek a kérdések motoszkálnak bennem, s leírom a gondolataimat, mert már megint nekem esett egy tucatnyi „nemzeti megmondóember”!

Magam egy félig székely, félig kun-magyar vagyok, aki értékrendileg a Szentkorona tagjaként élek, és szolgálom a hazámat, nemzetemet! Nem vagyok sem párttag, sem szabadkőműves, sem digitális rabszolga, sőt a fogyasztói társadalom rabja sem. A szabad akarat birtokosaként utasítom el a judeo-kereszténységet úgy, hogy Jézus szeretetparancsait követem. A pártokrácia lényegét tökéletesen átlátom, így a pártok részérdekei sem tudnak elvinni az igaz útról!

A Biblia Ószövetsége mesterségesen lett az Evangéliumhoz csatolva, s ennek célja a Római Birodalom számára olyan erős hitvilág létrehozása volt, ami az uralom számára komoly támaszt jelentett. 1568-ban a Tordai Országgyűlés határozata szerint minden felekezet szabadon hirdetheti az Evangéliumot, s ez azt jelenti számunkra, hogy akkor még nem hatotta át az Ószövetségi judaizmus véreskezű gátlástalansága a szkíta–pártus kereszténységet.

Nem tagadom, hogy a saját törzsi istenének kiválasztott népe a zsidó, ám ez nekünk elfogadhatatlan. Magam nem fogadok el semmiféle kiválasztottságot! A fundamentalista keresztény korszak átesett ezen a „gyermekbetegségen”, mert kiirtotta az ősnépek egyedeit, akik nem vették fel a kereszténységet.

Jelenkorunk ideológiája már nem a kommunizmus, hanem a covidizmus, ami az anyagelvű nácizmus és a liberalizmus házassága. A globális parazitizmus anyaga a pénz, ami rövidesen digitális lesz, mert a világkormány ezt akarja. Valójában ez a sátán nyílt uralma, amely csak felhasználja a bankárkaszt parazitáit, a szabadkőműves lobbistákat, párt-színészeket és a médiacézárokat is.

Hazánkban ez a megosztás-technika teljesen szétverte a nemzetünket!

S ez a szétverés ellen csak egységes hit, értékrend és erkölcsiség kell, mert vissza kell vennünk az irányítást hazánk és önmagunk felett is!

Hazánkban olyan társadalmi krízis alakult ki éppen a megosztásunk miatt, ami bizalomvesztést, megélhetési leszakadást, elidegenedést, politikai erkölcstelenséget és hatalmas igazságtalanságot eredményez.

Ráadásul a mesterséges biológiai fegyvert bevető vírus-terror, és a háborús pszichózis egy olyan folytatása a holokauszt-félelemnek, ami egyértelműen bankárkaszti szabadkőműves lobbistáknak köszönhető. Nos, ezek a lobbisták pár évszázada elkezdték relativizálni a magyarság hitét, majd a XX. század második felében a nemzeti identitást, s most a nemi identitás következik, mert divattá lett az LMBTQ, és jött a woke. S ennek a civilizációs drámának a következménye háborúkhoz is vezethet.

A judaizmus vallása és erkölcsei magukkal hozták a vadkapitalizmus hatalmas fejlődését, ami sajnos a természet és a társadalom tönkretétele. A diaszpórában lévő zsidóság helyzete – a közvetítő közegben való szerepük miatt – egyrészt felemelkedik, gazdagodik, de közben bekövetkezett az, amit Marx így fogalmazott meg: Európában a zsidó emancipáció eredményeként a keresztények lettek zsidókká!

Mindez eredményezte a szélsőségesen kizsákmányoló rendszert, amely nem fejlődés, hanem a szakrális és erkölcsi világunk teljes tönkretétele. A nyugati civilizáció eljutott az Isten és erkölcs nélküli anyagiassághoz, mert a mintát a judaista materializmus gátlástalansága teremtette meg.

A teremtett, istenes nemzet nem tette magáévá az „élj a mának” önzését, ám a judaista zsidóság nagy része eljutott a teljes materializmushoz. Így történt meg, hogy hazánkban is utat tört magának a profithajhász erkölcstelenség, hiszen éppen a vezető bolsevikok privatizálták szét azt a közvagyont, amit a történelmi Magyar Állam korszakában a népünk hozott létre, ill. a szocialistának hazudott államkapitalizmusban teremtettek meg.

Azonban eljutottunk oda, hogy a kiválasztottsági mítosz fertőzésében élő politikai osztály médiamanipulációval és háborús riogatással tesz tönkre szinte minden vidéki embert, aki nem csatlakozik egy párthoz. Maga ez a gondolkodás az egypártrendszer maradványa, itt maradt és meggyökeresedett, bár a politikai osztály ezt retorikailag tagadja.

A Rákosi–Kádár rendszer jogfolytonosságában működő mai állam vezetői tudatos kiszolgáltatásban tartanak szinte mindenkit, hiszen a média folyamatosan azt sulykolja, hogy zsidó–keresztények vagyunk. (Ez a tiszta kereszténység relativizálása és Jézus elvesztése.) Ám ez nem igaz! Az eredeti keresztény értékrend szöges ellentétben áll a judaista-zsidó vallással.

Az összeboronálás csak egy hatalomtechnikai húzás volt, s összetársították a két össze nem illő „szövetséget”. Az Ószövetség zsidó törzsi istene (aki népírtásokra ad utasítást, verd a sziklákhoz a csecsemőket, ír magjuk sem maradhat életben) semmilyen szinten nem azonosítható Jézus Atyjával, a Teremtő Jó Istennel, vagy ha úgy jobban tetszik, a Magyarok Istenével.

A valódi keresztények Istene egyetemes teremtő, és Jézus is a szeretet jegyében teljesítette küldetését. A zsidók törzsi „istene” viszont a pusztítás démona. Másrészről az általunk ismert Biblia több tízezernyi helyen módosítva lett betoldásokkal, tartalmi módosításokkal stb. Nem lehet összevetni az ókori nagy civilizációkkal a judaista-zsidó kultúrát!

A zsidó mint nép Mózestől datálható, aki szervezett egy adott emberpopulációból népet 40 év alatt. Ha az egész mítosz – az egyiptomi fogság, az exodus és a sivatagi vándorlás – valóban igaz, egyes vélekedések szerint a héberek sokat merítettek a sumerek legendáiból, a mezopotámiai történésekből. Semmilyen antiszemita indíttatásom nincs, és nem szeretnék egyetlen embert sem megbántani, hitétől eltántorítani, de őszintén ki kell mondani a tényeket.

Mi magyar emberek Jézus értékrendjével azonosuló keresztények vagyunk (még azok is, akik soha nem jártak templomba), nem tudjuk elfogadni a kiválasztott fajelméleteket, akár a zsidóktól, akár a náciktól ered az a gondolat. Mi Jézus követői vagyunk, szeretet vallását hirdetjük, a békés, megértő együttélést, és önzetlenül segítünk a minket megvetőknek is.

Ám mi is megvetjük a pöffeszkedő hatalmi elitet, akik ráadásul nem is tartoznak a mi erkölcsi világunkhoz, mert származástól függetlenül népünk kihasználói, a rajtunk élősködők mintázatát vették fel, s így valójában legtöbbjük az ellenségünk.

Nem szívesen hivatkozom a véreskezű Kádár Jánosra, de ő legalább adott a látszatra. A mai „elitünket” azonban pénz, pompa, önelégült nagyképűség és végtelen cinizmus jellemzi. Egyre jobban nő a társadalmi szakadék, nyílik az olló a szupergazdagok és a szegények között, és egyre jobban tűnik el a magyar középosztály. Egyre növekszik a hatalmi gőg és a közvagyon felelőtlen herdálása, amit a mostaniak a bolsevikoktól tanultak.

Már láthatóan hiányzik a fékek és ellensúlyok rendszere, ami 1946-ig a vármegyei autonómia keretén belül működött, de ezt egyetlen párt és a politikai osztály egyetlen tagja sem veti fel, mert a helyi pártonkívüliek ellenőrző és ellensúlyi szerepe nem tetszik se az ún. jobb-, se a baloldal vezetőinek. Számukra az első az önzés és a bankárkaszt kiszolgálása.

A köznép számára a megélhetés egyre nehezebb, és az infláció egyre növekszik. Ma már az EU-ban a legalacsonyabb jóléti szinten vagyunk, és az élelmiszer-áremelkedés nálunk a legmagasabb még most is. Bár az élelmiszer-áremelkedés lefékeződött, de még most is itt a legnagyobb! Mérséklődött 7–9% közötti értékre, ám az inflációt még most is megelőzi!

Mennyi idős embernek kell 70–80 évesen is munkát keresni, mert a milliós nyugdíjakat bezsebelő kommunisták miatt nem jut nekik több? Nekem, aki végigdolgoztam az életemet, alig haladja meg a nyugdíjam a 100 ezer forintot, ami azt jelenti, hogy szerényen és szegényesen élek. Igaz, nem ügyeskedtem és nem járok állandóan segélyekért, de ez nem az én szégyenem, hanem a nyugdíjfolyósító rendszeré.

Persze az is lehet, hogy csak azért ilyen karcsú a nyugdíjam, hogy nehogy politizálni kezdjek, hiszen én – bár elismerem, amit a kormány jól csinál – de bizony kritikus vagyok, és szembesítem őket azzal, ahol hibáznak.

Ráadásul a városokban van munka, a vidékieknek–falusiaknak nincs munkalehetőség, vagy ha van, akkor azok sajnos nagyon alulfizetettek. Ahol pedig nincs munka, ott nyomor van, és a szabadság is beszűkül; ott a 27%-os adóprés még inkább súlyt minden szegényebb nyugdíjast! Sőt, a bérből és fizetésből élőt, de sokszor még a kisvállalkozókat is. Nem is lehet érteni, hogy mivel a környező országokban sehol nincs ilyen mérvű áfa, nálunk miért ragaszkodik hozzá a kormányzat?

Mivel az EU legmagasabb forgalmi adója nálunk a szegények adója, ezért minden egyes vásárlás megkönnyíti az állam adóbevételét! Vagyis hazánkban az adóprés teljesen demokratikus (sic). De van más gond is az adózás terén: az OECD szerint a magyar átlagos egyedülálló munkavállaló adófizetési kötelezettsége 41,2% volt 2024-ben, szemben a 34,9%-os OECD-átlaggal. Ám azóta ez az arány csak romlott.

Nincs most idő minden hibát feltérképezni, de még kettőre van. A KSH adataiból, a hivatalos statisztikából az látható, hogy míg a legalsó jövedelmi ötöd részesedése 2009 óta folyamatosan csökken, addig a legfelsőé folyamatosan nőtt az utóbbi években (34,2%-ről 37,2%-ra). A medián jövedelemben pedig a V4-ek között stabilan utolsók lettünk!

Ráadásul Csongrád-Csanád vármegye teljesen periféria lett, és Szeged se él másból, mint az egyetem által teremtett lehetőségekből. Az, hogy a BYD autógyárat építik a város határában – a legjobb minőségű fekete-földön – az nem fejlődés, hanem az ország kiárulása a kommunista Kína megbízható vadkapitalistáinak. Kíváncsi leszek, mennyi magyar munkást fognak majd foglalkoztatni, és hogyan alakul a szakszervezeti helyzet.

2021 tavaszán a covidizmust szolgáló OV világosan kimondta nekünk: AKI NEM OLTAKOZIK, AZ MEGHAL!

S még mindig élek, pedig Én sem oltakoztam. S azok, akik beoltatták magukat a biológiai fegyverszerű kísérleti vakcinával, ők örökké élnek? Vagy a tüskefehérje állandó termelése miatt nem szaporodnak tovább?

S nem ez volt a cél?

A szerző, közjogász


A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.