Elképesztő látni azt a megvezetett tömeget, amely több évtizedes pusztítás után ismét a saját kifosztóit és az ország kirablóit szeretné hatalomra segíteni — ami vagy tudatlanságból, vagy nemzetellenes gyűlöletből fakad.
A balliberális propagandagépezetnek olyan emberekre van szüksége, akik ösztönlényként működnek: nem ismerik történelmünket, nem kérdeznek, csak acsarkodnak, gyűlölködnek, elégedetlenkednek, és mindig másokat hibáztatnak a saját maguk által teremtett problémákért. Ezt használja ki maximálisan a külföldről finanszírozott balliberális propagandagépezet, amely egy "új messiást" szabadított a magyar emberek nyakára.
A magyarországi választások tétje óriási!
A megvezetett embereknek végre fel kellene ismerniük, hogy Magyarországon nem minden politikus a hazáját szolgálja. Vannak, akik baloldalinak hazudják magukat, miközben eladták a lelküket, és idegen utasításokat hajtanak végre hazánkban. Ez megy már 100 éve!
Mindezt úgy teszik, hogy magyar érdekekre hivatkozva, magyar zászlók mögé bújva, hazug ígéretekkel újból és újból brutálisan becsapják és egymás ellen hergelik az embereket, hogy a hatalom közelébe kerülhessenek. Ez nem szól másról, mint a hergelésről és a még megvezethető emberek brutális átveréséről – amelyet a nemzeti érzelmű emberek megtévesztésére a nemzetellenes oldal szervez, az egész külföldről finanszírozott balliberális média támogatásával.
Az USAID-botrány kirobbanása óta már nem titok senki számára, hogy a globális pénzhatalmi elit hogyan környékezi meg a megvehető, hazaáruló politikusokat, médiákat, akiknek sokkal fontosabb a karrier, mint az ország.
Senki sem gondolhatja komolyan, hogy az a globális pénzhatalmi elit, amely a háttérből irányít és soha senki nem választott meg őket, amelynek programja köztudottan szöges ellentétben áll minden létező nemzeti érdekkel, és amely a balliberális, globalista hálózatot működteti, hogy majd ez a szövetség fogja elhozni Magyarországra a kánaánt.
És van még valami! A globális pénzhatalmi elitnek kizárólag hazug, saját szavazóikat becsapó, megvehető, ezáltal zsarolható politikusokra van szüksége, akiket bábként használ, hogy rátudják kényszeríteni akaratukat a nemzetállamokra. Ez pedig senkinek sem lesz jó, aki Magyarországon szeretne élni.
A globális pénzhatalmi elit célja világos, mint a nap: a nemzetállamok felszámolása és egy egypólusú világrendszer létrehozása, amely totális kontrollt és globális diktatúrát jelent az egész emberiség számára, ahonnan nem lesz visszaút. Ezt a folyamatot segíti elő a migráció, a háborúk, a „genderőrület” és a gazdaság tönkretétele, hogy az emberek olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek, amelyben rájuk tudják kényszeríteni az új világrendet.
Épelméjű, hazáját szerető ember ezt az élet ellenes pusztítást nem támogathatja — kivéve a hazug, álszent, gyűlölködőket, akik a nemzetgyűlölettől vezérelve alapból mindent és mindenkit támogatnak, itthon és külföldön egyaránt, amivel kárt okozhatnak hazánknak.
Magyarország legfőbb problémája nem a NER, nem a korrupció, nem az oktatás, nem az egészségügy, nem a gazdasági helyzet — amivel próbálják hülyíteni és egymás ellen fordítani az embereket —, hanem az a rendszer, amely lehetővé teszi az emberek becsapását, a külföldi beavatkozást és a hazaárulást felelősségre vonás nélkül.
Ugye senki sem gondolja komolyan, hogy azok a kommunistákból lett globalisták, akik a rendszerváltáskor megúszták a felelősségre vonást és az elszámoltatást, és akik szétlopták, illetve szétprivatizálták az országot, most rendszert akarnak váltani azért, hogy elszámoltassák saját magukat? Hiszen minden tettük illegitim volt, amelyet az ország és a magyar emberek ellen követtek el. Ennyire naiv nem lehet senki. És ma ezek és utódaik beszélnek korrupcióról?
Az egész létezésük hazugságra épül, ők soha nem fognak beszélni arról, hogy kik hozták a nyakunkra a ruszkikat, és miért? Kik hoztak létre egy illegitim rendszert Magyarországon, és miért? Kik hamisították meg a történelmünket, és miért? Kik privatizálták és lopták szét az országot máig elszámoltatás nélkül? Kik ugrasztottak össze mindenkit mindenkivel?
Ezt csak azért illene tudni, mert ezt a megosztó, kifosztó, egymást eltaposó és egymásból élősködő rendszert, sem a jogrendszerünk, sem a kultúránk nem ismer. Ezt ide kellett hozni, és diktatúrával rákényszeríteni az országra — ami illegitim volt.
Ez azt jelenti, hogy minden pusztítás, ami az országban történt, egy illegitim rendszer keretében zajlott, amelyet a kommunisták és a belőlük kinövő globalisták működtettek.
Ezzel az illegitim rendszerrel Magyarországon az elmúlt több mint száz év során olyan mértékű pusztítás, kifosztás és aljasságok sorozata zajlott le, amelyre nincs példa a világon. Nem véletlen, hogy mélyen hallgatnak róla, hiszen ma is ez a garnitúra szeretne újra a hatalom közelébe kerülni, hogy ismét kiszolgáltassa és tönkretegye az országot — ahogyan azt eddig öt alkalommal megtették.
Pontosan tudják, hogy a történeti alkotmányunk, amely a jogszabályok fölött áll, hatálytalaníthatatlan, mert a legfelsőbb hatalom nem emberhez kötött, aki megvehető és zsarolható. Ez teszi lehetővé az elszámoltatást, ezért mindent megtesznek azért, hogy az embereket megtévesszék, és a hatalom közelébe kerüljenek, hogy folytathassák pusztító tevékenységüket.
Tehát hazánkra a legnagyobb veszélyt a külföldről finanszírozott, magukat függetlennek mondó médiák, civil szervezetek és politikusok jelentik.
Éppen ezért érdemes fontolóra venni, hogy kire adják a választók a voksukat, mert egyáltalán nem az a lényeg, hogy egy politikus kiről vagy miről beszél, hanem az, hogy milyen külföldi, nemzetellenes, globalista érdekcsoportok állnak mögötte. Ez a lényeg: ez határozza meg hazánk és az emberek jövőjét. Minden más csak figyelemelterelő, hazug politikai showműsor, amelynek egyetlen célja az emberek becsapása. Az árulás árát pedig mindig az emberekkel fizettetik meg. Ne hagyd magad becsapni: https://www.napitema.com/2026/03/magyarorszag-jovoje-nem-lehet-idegen.html

.png)