Kettős mérce: miért elfogadható az egyik oldalon az, amiért a másikat azonnal megbélyegzik?

Az elmúlt napok egyik legfeltűnőbb jelensége a kettős mérce. Miközben bizonyos kijelentések és demonstrációk miatt azonnal megszólalnak politikusok, nagykövetségek és különböző szervezetek, addig egy izraeli miniszter rendkívül súlyos, emberéletek kioltására vonatkozó kijelentései kapcsán a magyar külügy részéről feltűnően nagy a csend.

Itamár Bengvír izraeli nemzetbiztonsági miniszter egy podcastban arról beszélt, hogy szerinte Gázában minden egyes éjszaka 30–40 embert kellene célzottan megölni. Ráadásul nem állt meg azoknál, akik közvetlen veszélyt jelentenek. Azt is kijelentette, hogy vannak olyan emberek Gázában, akik szerinte „nem méltók az életre”, és hozzátette: „nem is emberek”.

Bengvír emellett arról is beszélt, hogy egész Gázát Izrael részének tekinti, az izraeli települések kiterjesztését szorgalmazta, valamint a palesztinok minél nagyobb arányú kivándorlását sürgette.

Ezek a kijelentések önmagukban is súlyos kérdéseket vetnek fel. De talán még fontosabb az, ami utána következik: hol van ilyenkor a felháborodás? Hol van az azonnali elhatárolódás? Hol van ugyanaz a mérce, amelyet más esetekben olyan gyorsan alkalmaznak?

Mert ha egy palesztinpárti demonstráció résztvevőit egyetlen politikai álláspont miatt automatikusan terrorizmust támogatóként bélyegzik meg, akkor ugyanilyen következetességgel kellene fellépni egy olyan kormányzati tisztségviselő kijelentéseivel szemben is, aki konkrétan napi 30–40 ember megölését szorgalmazza Gázában.

A mérce vagy mindenkire ugyanúgy vonatkozik, vagy nem mérce, hanem politikai kettős mérce.

Budapesten pénteken palesztinpárti tüntetést tartottak, amelyen többek között a palesztin foglyok szabadon bocsátását követelték. A demonstrációt követően az izraeli nagykövet kijelentette: „Magyarországon nincs helye terrorizmust támogató tüntetéseknek.” Ezzel párhuzamosan a Dohány utcai zsinagógánál ellentüntetést is szerveztek.

A probléma azonban éppen az, hogy a terrorizmus és az emberi életek védelmének elve nem lehet politikai szimpátia kérdése. Ha valaki civilek megölését, kollektív büntetést vagy egy teljes lakosság elűzését támogatja, azt ugyanazzal a mércével kell megítélni, függetlenül attól, hogy palesztin, izraeli, európai vagy bármely más politikai oldal képviselőjéről van szó.

A kettős mérce pedig éppen akkor válik igazán szembetűnővé, amikor egyes kijelentések miatt azonnal megjelenik a „terroristapárti” bélyeg, miközben egy izraeli kormánytag ennél sokkal konkrétabb és embertelenebb kijelentései után nem következik hasonló erejű magyar kormányzati reakció.

Nem az a kérdés, hogy ki melyik oldalon áll.

Az a kérdés, hogy ugyanazokat az alapelveket alkalmazzuk-e mindenkire.

Ha a magyar külpolitika valóban elutasítja a civilek elleni erőszakot és a szélsőséges retorikát, akkor ezt nem lehet csak akkor hangoztatni, amikor politikailag kényelmes. Ugyanúgy el kellene ítélni minden olyan kijelentést, amely emberek életének kioltását, emberi mivoltuk megkérdőjelezését vagy egy egész nép elűzését helyezi kilátásba.

Mert az emberi élet értéke nem lehet attól függő, hogy éppen ki mondja ki a halálos ítéletet. Ez lenne az igazi következetesség – és ennek hiánya mutatja meg leginkább a kettős mércét.

 AMIRŐL A MÉDIÁK NEM BESZÉLNEK 

Egy anticionista zsidó hölgy próbálja megértetni a világgal, hogy a kazár cionisták nem azonosak a valódi zsidókkal, akik folyamatosan tiltakoznak a palesztinok kiirtása ellen! Amit a propaganda sajtó “antiszemitizmusnak” titulál, az valójában “antikazárság” . A világ nagy része, azonban még ma sem tudja, nem érti , mi a valóság a kazárok és a zsidók kapcsán!

Naomi Wimborne-Idrissi, aki részt vett már több olyan tüntetésen Izraelben, ahol az IGAZI ZSIDÓK követelték a tűzszünetet és a cionista kormány által elkövetett palesztin népirtás azonnali befejezését mutat rá arra, hogy ideje lenne, ha a világ közvéleménye végre megtanulna különbséget tenni a zsidók és a zsidóság álcája mögé bújó kazár globalisták között!

A közel-keleti problémák okai és okozói