(Miután a fiatalság nagy része nem ismeri a pesti Kossuth téren 20 évvel ezelőtti történéseket, vázlatosan megvilágítom az eseményeket és azok kevésbé ismert hátterét is!)
A tömegtársadalom a függőség társadalma, ahol a manipuláció olyan erős, hogy az áldozatok – vagyis a társadalom tagjai – nem képesek még ma sem értelmezni, de még meglátni sem a pénzdiktatúra valóságát. Én 2006. szeptember 18-án érkeztem a pesti Kossuth térre, ahová a tömeg – egy ma már érthető provokáció miatt – gyűlt össze. Az akkori miniszterelnök őszödi beszéde verte ki nálunk a biztosítékot, amit egyetlen főszerkesztő sem mert volna adásba engedni, ha nem éppen a miniszterelnök közvetlen vagy közvetett utasítására lett volna a beszéd a nyilvánosság elé tárva. Ja, hogy nem ezt nyomta és nyomja a média? Ennek az okaira is rávilágítok most!
Sajnos ma is találkozhatunk a politikai vonalon olyan személyekkel, akik beteges szereplési vágyukban hasonló gondolatokat mondanak ki, mint akkor Gyurcsány Ferenc. Szögezzük le, hogy az akkori hazafias, Kossuth téri tömeg azokat a szervesen kifejlődött alkotmányos elveket képviselte, amelyek Magyarország szempontjából minden korszakban előremutatóak voltak, s amelyek hiánya vezetett 1990 után az ország további adósságcsapdába való taszításához és a közemberek lassú, de fokozatos kifosztásához. S ezen azok a szociális intézkedések sem tudtak segíteni, amelyeket a Fidesz-kormányzat a választás megnyerése céljából megvalósított, mert nem tudta ellensúlyozni azt az erkölcsi válságot, amire már 2006 őszén is felhívtuk a figyelmet. A pénzdiktatúra kereteiben az orbáni gondolat, a nemzeti burzsoázia kialakítása érdemtelen és többnyire buta személyek kezébe juttatta a vagyonelemeket.
Már 2006-ban felvetődött, hogy a gyakorlatban csakis a hagyományos magyar alkotmányosság képes megvédeni az országot és az embereket a globális pénzhatalmi elit pusztító terveitől. Pedig akkor még nem öntött el bennünket sem a digitális detox, sem a globalizmus mai gátlástalansága, s akkor még nem tudtuk, hogy az Agenda 2030 milyen sorsot szán az egész emberiségnek. Ám ezzel szemben csak egy olyan erkölcsi szinten lévő nemzettel lehet felvenni a harcot, amely nem a lelki és anyagi függőség keretei között él.
Viszont az sem lehet véletlen, hogy azt senki nem emlegeti 2006 kapcsán rajtam kívül, hogy azért verték szét az illegitim állam törvényeit egyébként tökéletesen betartó tömeget, mert Alkotmányhelyreállító Nemzetgyűlést hirdettünk október 23. napjára a Kossuth térre! Ezt jegyezzük meg nagyon!
EZ VOLT AZ A PONT, AMIT AZ ILLEGITIM HATALOM NEM TŰRHETETT EL!
Számomra már az első napon kiderült, hogy a lángoló autók és a rendőri akciók arra szolgálnak, hogy az otthoni televíziók előtt kényelmesen ücsörgő és médiamanipulált magyaroknak tudjon dicsekedni a miniszterelnök a rend fenntartásával. Ő egyébként betegesen örült annak, hogy a neve elhangzott a tömeg szájából, mert mi a „Gyurcsány, takarodj!” mondatot skandáltuk. S a miniszterelnök magabiztosan kijelentette egy riportban: „Lehet tüntetni a Kossuth téren, majd megunják és hazamennek!”
Ám a valóban hazafias tömeg nem unta meg és nem ment haza, hanem Alkotmányhelyreállító Nemzetgyűlést hirdetett, s a 2006. október 23-i rendőrterror tehát nagyrészt ennek volt köszönhető. Így amikor külföldi és hazai rendőrruhások „tömegoszlató gyakorlataikat” megtartották, lassan ki is derült, hogy ez előre megtervezett volt. Ezt az is bizonyítja, hogy megjelentek óriásplakátok, amelyeken ez a kérdés szerepelt: „Ha forradalmár lenne, akkor Ön melyik televíziót foglalná el?” Ez a köztéri plakáthelyeken futó kampány már 2005 végén elindult, és még 2006 nyarán is olvasható volt, s az Ezüst Penge díjat nyert reklám sokak szerint „önbeteljesítő jóslat” volt, ám szerintem nincsenek ilyen véletlenek.
Az események tehát jól elő voltak készítve, ahogy a köztévé székháza elleni támadás kiprovokálása is. A minta 1956-ból származott, csak éppen a Gerő-beszéd helyett az őszödi beszéd jelentette a gyújtópontot, amire valószínűleg éppen Gyurcsánynak volt szüksége, hogy legyen indoka a kemény fellépésre és elterelje a figyelmet a gazdasági bajokról. Azonban azt tudnunk kell, hogy ő is csak egy lobbistája volt a bankárkasztnak, hiszen a devizahiteles banki csalások ellen semmit nem tett.
Arra azonban nem számított a már 1946–48 óta regnáló és illegitim hatalmi struktúra, hogy az addig elbutítottnak gondolt tömeg felismeri a globalizmus veszélyeit és az ősi magyar alkotmányossághoz akar visszatérni, amely egyedülálló módon oldja meg a hatalom demoralizáló hatását azzal, hogy a főhatalmat nem adja esendő emberi kezekbe! Ám ezt a bitorlók soha nem tudták elviselni, mert nekik a hatalom teljessége kell, s ezért a magyar Történeti Alkotmány számukra a hatalom korlátozását vagy elvesztését jelenti.
A Kossuth tér civil-nemzeti színpadán megjelenő professzorok, országgyűlési képviselők, de az egyszerű emberek is felismerték, hogy a Történeti Alkotmányunk szerint a főhatalom a közjót és az életet szolgáló állameszmét önzetlenül képviselő Szent Koronáé! Vagyis az emberi gyengeség, az egoizmus, a birtoklási vágy legfőbb korlátja az a szkíta erkölcs és jogtudat, amely – szemben Montesquieu (ejtsd: monteszkiő) hatalommegosztási elméletével – a hatalom valódi megosztását valósította meg, még a Habsburgokkal szemben is. Eleink zseniális jogérzékkel oldották meg, hogy a Történeti Alkotmányunk leküzdi a sokszor megjelenő emberi gyengeséget úgy, hogy a „modern vezérre várás” hamisságát egy zsarolhatatlan személyre fókuszálja, s ez a személy a magyarok Szent Koronája!
A globális pénzhatalmi elit azonnal felismerte a veszélyt és figyelmeztette Gyurcsányt, hogy a tűzzel játszik. Ő pedig megszervezte a hazai és külföldi segítséget a saját népe ellen. S ezért „estek le” az azonosító jelvények, és ezért használtak olyan eszközöket, amelyek nem voltak rendszeresítve, s ezért beszéltek oroszul és más idegen nyelven a rendőrnek beöltöztetett idegenek.
Nem volt nehéz dolga, hiszen a magyar rendőrségnél dolgozott magas beosztásban Lapid Lajos (a „lapid” héberül fáklyát jelent), aki Takács András és Fáber Károly delegációját lazán átverte, mert – amint azt később a parlamenti albizottság, Wittner Mária vezetésével, megállapította – „A tűzszerészeti átvizsgálás intézményével a rendőrség visszaélt, mert egy előre megtervezett ürügy volt arra, hogy a demonstrálókat eltávolítsák és a területet véglegesen lezárják. A vizsgálat lezárása után a tüntetőket már szándékosan nem engedték vissza”... Így a tér kiürítése és lezárása még az illegitim állam törvényeivel szemben is „jogszerűtlen, szakmailag hibás és politikailag motivált intézkedés volt”.
Ezen az éjjelen személyesen Lapid Lajos ezredesnél, a későbbi dandártábornoknál tiltakozni próbáltam a törvénytelen intézkedés ellen, aki akkor jelen volt a téren mint a BRFK közbiztonsági igazgatója és a főkapitány-helyettese. Operatív parancsnoki szerepe miatt csak ő tudta volna megakadályozni a törvénytelenséget, ő azonban elfutott előlem és meg sem akart hallgatni, ami érthető is, hiszen Gyurcsány őt bízta meg a kiürítéssel és a belvárosi tömegoszlatás koordinálásával. Valószínűleg könnyen szót érthetett a külföldről tömegoszlatási gyakorlatra érkezett és rendőrruhába öltöztetett egyénekkel is. Bár ellene is indult vizsgálat, a Nyomozó Főügyészség 2013-ban megszüntette ellene a nyomozást. Majd a rendőrtábornokok kirakatperében csak tanúként hallgatta meg a bíróság őt, aki a legfőbb felelőse lehetett az egész törvénytelenségnek október 23-án.
Talán ide szólhatott Izraelből Tom Lapid? Igaz, akkor már nem volt hatalmi tényező, de ez a hazai labancoknál nem számított, mert ők mindig szívesen kiszolgálták a bankárkaszt bármely szintű kapcsolatait.
A minden párt és politikusai fölött álló globális pénzhatalmi elit – az általam bankárkasztnak nevezett csoport – nem ismer határokat céljai elérése érdekében, ezért sem 1956, sem 2006 nem vezethetett eredményre! A Nemzetgyűlés gondolata azonban nem 2006-ban kezdődött, mert 2004. március idusán esküt tett a szegedi Dómban a Romhányi László vezette Alkotmányt Helyreállító Nemzetgyűlés, mely most nyugszik ugyan, de sokan vagyunk tagjai, akik őrzik a lángot.
Már akkoriban felismerte sok-sok hazafias magyar, hogy az eleink alkotta organikus alkotmány nem egy nemzedék, de főleg nem egy párt alkotása, hanem szerves fejlődés eredménye. Vagyis annak az alkotmánynak nincsenek pártos vagy nemzedéki érdekszempontjai, hanem a jövőre fókuszál.
De nem az egyéni gyarapodásra, mint a NER, hanem a valódi közjóra! S ez a sajátosan magyar szerves alkotmányfejlődés biztosítja egyedül a bankárkaszt pénzhatalmi diktatúrájának az ellenszerét, mert a valódi nemzet tagjai közül nem lehet senkit pénzpórázra venni!
A jogászok képzése sajnos nem a magyar joghagyomány irányába mutat ma sem, így a legtöbb jogász nem is érti, hogy miről beszélek, amikor magyar alkotmányosságot emlegetek a globalista-bolsevik helyett. Nekik a magyar alkotmány az, amit 1949-ben ránk erőltetett a Szovjetunió, s ezért tetszik nekik az EU is, hiszen mind a kettő unió, vagyis olyan föderáció, amely nem a nemzetállam, hanem az USA mintáját követő népkeveredés mintaállama.
2006 a bankárkaszt hazai lobbistáit leplezte le!
A politikai filozófia meghatározza az autoritás kifejezést mint tekintélyt, felhatalmazást, illetve hatalmat. Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésével elveszítette a tekintélyét és a felhatalmazását is, de a hatalom a kezében maradt, amivel jelentősen visszaélt. Az őt hatalomba segítő bal-liberális erők az autoritás elvesztése ellenére ragaszkodtak hozzá, mert összekötötte őket a közös bűn, vagyis az, hogy úgy tettek, mintha kormányoznának, de közben nemzetellenes módon kifosztották az államot, s idegen érdekeket képviselve juttatták hazánkat a legsúlyosabb gazdasági mélypontra.
A hazafias tömegben megszűnt az a megbecsülés vagy a tisztségből adódó erkölcsi súly, amely alapján egy miniszterelnök véleményét vagy döntését elfogadják, illetve tolerálják. Lelepleződött, hogy nincs se szakmai tekintélye, se kiemelkedő tudása. Ráadásul bevallott bűnöket, amelyek hiteltelenné tették őt és mindkét kormánypártot. Az autoritás szó a latin auctoritas (tekintély, befolyás) szóból származik, amely az auctor (szerző) szóra épül, s ez a tekintély-befolyás hazánkban a közhatalom birtokosát, a Szent Koronát illeti!
Valójában csak annyit kellene a közembereknek megérteniük az eleink zseniális alkotmányosságából, hogy emberi kezekbe a főhatalom nem juthat, mert az Országgyűlés fölött is ott van az ellensúly! Ami az évszázadok alatt kicsiszolódott Szent Koronás alkotmányunk elvrendszere, s ezt nem egy alkotmánylevél tartalmazza, hanem a magyar igazságérzet, a kultúránk, ősi erkölcseink és hitünk önmagunkban! S ez az örökkévalóság számára születő természetjogi-igazságosság alkotmányaként a törvényhozást is korlátozza az élet és a közjó szolgálatára.
Ezt a természetjogi, vagyis történeti alkotmányosságot 16 év alatt sem sikerült a Fidesznek visszaállítania! Azért félhetett tőle, mert az korlátozta volna a meglévő saját – s 2006 őszének és hazafias kiállásunknak köszönhető – választási túlsúlyát. Sőt, az egoista pártvezetők és képviselők nem szavazhattak volna meg olyat, amely a jövő nemzedék kárára van. Azonban a bankárkaszti nyomásnak engedve ezt többször is megtették.
Pedig a valódi magyar alkotmányosságunk nem része a jogrendnek, hanem fölötte van, és a törvényhozás legfőbb kontrollja, s ezt nem akarta és akarja elfogadni az éppen hatalmon lévő brancs. Ráadásul – hogy az AB szerepének egy pozitív vonását is kiemeljem – ez a megsemmisíthetetlen alkotmányossági elv például a 32/2021-es AB-határozatból is kiderül, de a Fidesz-kormány ezt sem vette komolyan.
Pedig az szabályozta az uniós jog és a magyar alkotmányos szuverenitás viszonyát. Az Alkotmánybíróság megerősítette, hogy az ország területi egysége és állami berendezkedése a nemzet alkotmányos önazonosságának elidegeníthetetlen részét képezi. Igaz, hogy nem az uniós jog elsőbbségét vonta kétségbe, de legalább elvi keretet adott az uniós jogalkotás és a tagállami jog közötti ellentmondások kezelésére. Ám valójában a bennünket gyarmati sorba taszító EU-jogalkotását nem kellene komolyan venni, sőt, ha a lehetőség megnyílna arra, hogy kilépjünk, akkor szerintem az élelmezés hazai megoldása után azonnal ki is kellene lépnünk.
Bár az Alaptörvény tartalmazza a bűvös mondatot, hogy: „Nem ismerjük el a történeti alkotmányunk idegen megszállások miatti felfüggesztését”, de arról a Fidesz-kormány se beszélt, hogy hazánk ma is pénzügyi megszállás alatt van, hála az eladósításunkat elkezdő kádári kommunista rendszernek, majd az úgynevezett demokratikusan megválasztott és váltópárti hatalom pénzéhségének!
Egyébként – szomorúan jegyzem meg –, hogy a hazafias nemzeti oldal is tele van mű-magyarokkal és karrieristákkal.
2006-ban sokszor elmondtam a színpadon, hogy a jobb- és baloldali törésvonal valójában nem létezik, ezt csak a politikai pártszínházat játszó bankárkaszti demokratizmus találta ki a társadalmak megosztására! Így a határvonal a becsapók és a becsapottak között áll fenn. Ezt ma úgy pontosítom, hogy egyrészt a globalistákat kiszolgáló és nemzetmegosztó pártok, másrészt a nemesen gondolkodó magyaroknak szolgáltatást ajánló és a valódi közjót szolgálni akaró NemzetEgyesítők között áll fenn a határvonal. Mert ma minden jó magyar „nemzetegyesítő”, ha tud róla, ha nem.
Papp Lajos professzor 2012-es esszéje indította útnak a NemzetEgyesítő Mozgalmat (NEEM), amelynek elsődleges célja nem a közhatalom megragadása és gyakorlása, hanem annak visszajuttatása a nemzet számára. Ez a visszajuttatás gondolata az, ami miatt a mindenkori hatalom és az ellenzéke is agyonhallgatja, s nevetségesnek állítja be a 12 tagú pártot. Bezzeg most, hogy MP a 29 tagú Ti-Sza párt választási győzelmével megszerezte a közhatalmat, a nagyeszű politológusok sem akarják észrevenni, hogy az úgynevezett Ti-Sza Szigetek gondolata éppen a NemzetEgyesítő Mozgalom fegyvertárából lett ügyesen eltulajdonítva.
Így a kiválóan megfinanszírozott országjárás során szerveződött meg a közösségek hálózata. Csakhogy a NEEM feltételezte, hogy az önszerveződő helyi közösségek nemzetiek lesznek és tisztességes jelölteket fognak állítani, akiket a NEEM szolgáltatása a törvényhozásba, illetve a Nemzetgyűlésbe tudta volna juttatni!
Ezért ez a NEEM rövidített nevű és politikai pártként bejegyzett szervezet az, amely olyan embereket kívánt csatasorba állítani, akik a saját hivatásuk mellett vállalnának követi, vagyis visszahívható képviseletet ellátni a közjó érdekében. Vagyis tudásukat, a köznépi tapasztalataikat a haza szolgálatába tudnák állítani a követ-képviselők úgy, hogy nem tagjai egyetlen pártnak sem!
Ezt a gondolatot nehéz megérteni, mert ez a politikai párt éppen a pártoskodást kívánja a pártképviselők helyetti népképviselőkkel megszüntetni. Egyszerűen mondva: sárkány ellen sárkányfű! S ezt a gondolatot most lopták el a globalista lobbisták úgy, hogy Radnai Márk, a Ti-Sza párt alelnöke kifejtette: „...szeretnék úgy dolgozni, hogy nálamnál tehetségesebb embereket segítsek a kormányba. A mozgalmat abban tudom segíteni, hogy ezt a folyamatot becsülettel végigcsináljuk.”
Nos, magam is így gondolkodom, csak éppen a közjó és a Nemzet érdekében, és közben nem a globalizmust kiszolgálva!
Hozzáteszem, hogy ezt a 2006-os, majd 2012-es Papp Lajosi gondolatot azzal lopta el a Ti-Sza® párt, hogy 100 körüli civil képviselőt juttatott be az Országgyűlésbe! S nagy kár, hogy a képviselők a globalista mintát követik, és nem a nemzeti újjászerveződés eszméjét akarják megvalósítani!
Április 12. azért lett politikai fordulópont, mert a globalista erők eltulajdonították a NemzetEgyesítők elméletét, és nemzetellenes célok érdekében valósították meg!
2006 őszén – vagyis 20 évvel ezelőtt, a fogdában töltött 72 óra alatt – elmondtam Novák Elődnek többször is, hogy a hagyományos pártstruktúrák ideje lejárt, de nem hallgatott rám. S amikor a Jobbikból eltávolították, újra felkerestem, de addigra már teljesen beleragadt a politikai konformizációba. Ám Előd egyénileg jól járt, hiszen már sok éve jól fizetett képviselő. Most azonban bebizonyosodott, hogy a nemzet számára elveszett egy hatalmas lehetőség, vagyis a civil magyarok képviselete átcsúszott a bal-liberálisok kezébe, amit április 12. tökéletesen igazol.
Hiszen a Ti-Sza® párt se nem tömegpárt, se nem ideológiai párt, de még médiapártnak sem nevezhető, bár a média juttatta őket hatalomra. Sajnos főként az a negatív reklám segített nekik a közhatalom birtokába jutni, amit a Fidesz média biztosított a számukra azzal, hogy minden Orbán-fóbiást, elégedetlent és a balliberálisokat is egy szavazótáborba toborozta össze!
Pedig én 3 éve készítettem egy kis tanulmányt a Mi Hazánk részére, amiben felvázoltam, hogyan lehetett volna belőlük egy erős középpárt. Sőt, ahogy a Ti-Sza® bebizonyította, akár még választási győztes is lehetett volna, hiszen az országjárást ugyanúgy meg tudta volna szervezni – igaz, a globalista pénzek nélkül sokkal szerényebb keretek között –, de a megszólalók hitelesebbek lehettek volna.
Akkor még a Mi Hazánk tanácsadója volt Szakács Árpád, Raffay Ernő, Popély Gyula, Tóth Gy. László, hogy csak az ismertebbeket említsem. S azok megjelenése és megnyilatkozása egy országjáró körúton megmutathatta volna, hogy a MHM mögött komoly értelmiségi háttér van, s azzal az egyszemélyes Ti-Sza-kommunikáció talán még háttérbe is szorítható lett volna.
Mert mondjuk ki nyíltan: ha a globalista érdekviszonyok Fidesz-kiszolgálása után a Ti-Sza-kormány is őket támogatja, sőt még meg is növeli a támogatást, akkor a magyar állam nemcsak az adósságcsapda miatt kerül teljes felszámolásra, hanem a magyar középosztály további lezüllesztése okán is.
S mivel valós tagsággal a Ti-Sza® sem rendelkezik, de kihasználta a civilség, főleg az önszerveződően aktivizálódó Ti-Sza Szigetek mozgalmi jellegét, amit egyértelműen a NemzetEgyesítők civilhálózati elképzeléséből vettek át, azt is mondjuk ki nyíltan, hogy elégedetlen civilek és a fiatal korosztály szavazataival nyertek, és ma közhatalmat gyakorolnak!
A Mi Hazánknak írott tanulmányomban épp ezt javasoltam nekik, de a civil Magyarország képviseletét nem tudták vagy nem akarták felvállalni. Pedig az világosan látható, hogy radikális nemzeti párt nem kerülhet hatalomra civilek támogatása nélkül.
Már 2006-ban is láttam és hirdettem, hogy a hagyományos pártstruktúrák elavultak, s most 20 év után Orbán Viktor is azt mondta, hogy „a megújulás párton kívül és alulról képzelhető el a jobb oldalon”. Az más kérdés, hogy a volt miniszterelnökkel több kérdésben egyetértek, de a jobb- és baloldal megosztása ma már vállalhatatlan, hiszen a Fidesz sok olyan szociális intézkedést hozott, amit a „baloldali szociális érzékenység pártjainak” kellett volna megvalósítania, ha ők valóban baloldaliak lettek volna.
Ám azt le kell szögeznünk, hogy hazánkban a bal-liberálisok a globalizmus és a rablókapitalizmus elkötelezettjei, hiszen a pénzpórázuk végét Soros György tartja.
Sajnos a NemzetEgyesítőknek nem sikerült az úgynevezett „nemzeti kormányzás” 16 éve alatt sem azt a mozgalmi dinamikát megvalósítani, amit a Ti-Sza® párt két év alatt sikerre vitt. Ennek az oka valószínűleg az lehet, hogy az értelmiség nem figyelt oda arra, ami 2006 őszén történt! Mert a média folyamatosan lejáratta az ott történteket, s a hajléktalanok ételhez juttatását például nem szociális érzékenységként, hanem a lecsúszott elemek Kossuth téri tobzódásaként mutatta be.
Egyedül Toroczkai László tudott abból a negatív médiahatásból kicsúszni! Bezzeg Budaházy Györgyöt és barátait sokéves börtönnel jutalmazta a hatalom egy koncepciós perben, holott ők egyértelműen a történeti alkotmányunk elvei keretében működtek, s az ősi ellenállást, a magyar alkotmányosságot, vagyis a NEEM által meghirdetett közjogi szabadságharcot választották.
Volt ugyan 2006 után is egy komoly mozgalmi kísérlet a Magyarok Szövetsége – Nemzetépítő Népmozgalom keretein belül, de az is arra a sorsra jutott, mint a Polgári Körök. Vagyis áldozata lett a pártos gondolkodásnak.
A klasszikus politikai pártok a közhatalom megszerzését tűzik ki célul, s ha sikerül nekik megszerezni, akkor a választási ígéretek nagy része nem megy át teljesedésbe, mert azok a vállalások színtiszta politikai termékek. S ez így lesz most is a Ti-Sza® esetében.
Mivel már lassan Nyugaton is lejár a hagyományos pártstruktúrák ideje, így hazánkban éppen a 2006-os Kossuth tér mutatott utat egy másik, egy civil, nemzeti és valóban mozgalmi jellegű rendszer felé úgy, hogy közben a magyar alkotmányos joghagyományra támaszkodott.
A 2014-ben megalakult és a bírósági huzavonák után 2017-ben bejegyzett NemzetEgyesítő Mozgalom – amelynek ugyan nem vagyok tagja, de önkéntes civil-szóvivői feladatot vállaltam már az alakulásuk napján – Prof. Bokor Imre alapító szerint a párt valójában 1956 és 2006 örökségét viszi tovább, mert a „Szabadság széles koalícióját” szeretné megvalósítani úgy, hogy abban ne a pártoskodás győzzön!
Ők elkötelezettek a semlegesség, függetlenség és a sajátos piacgazdaság, vagyis a se nem szocializmus, se nem kapitalizmus, hanem a kettő pozitívumaiból kialakított harmadik út irányába! Ráadásul a Visszavonulás a Fenntarthatósághoz programjuk úgy zöld, hogy nem csinálnak politikai terméket belőle, hanem a józan paraszti ész szerinti NORMALITÁST választják!
Most, hogy húsz év után ismét a Kossuth tér színpadán állok, emlékeztetek mindenkit arra, hogy utcai demóval, petíciókkal és tüntetésekkel nem, de a jelen pénzdiktatúrában elfogadott választásokkal még meg lehetne szerezni a közhatalmat, csak kitartónak és szervezettnek kell lenni!
Akik azt hirdetik, hogy a választások csak egy színház és mindig csak csalnak, a saját kitartás hiányukat vagy lusta érdektelenségüket akarják azzal igazolni! Mert csak akkor tudnak csalni, ha nincs meg az a szervezettség, hogy minden szavazókörben legyen olyan ellenőre a NemzetEgyesítőknek, aki nem átverhető, nem korrupt.
Április 12. valamit egyértelműen bebizonyított.
A Fidesz gazdaságpolitikája éppen a nemzeti tudat, az alkotmányos identitás hiánya miatt feneklett meg, ám az egyes NER-oligarchák átpártolása Magyar Péterhez előbb-utóbb lelepleződik. Hiszen vagy háttér-megállapodás révén történt a hatalomváltás, vagy az oligarchák – akiket nemzeti nagytőkének nevezett a NER – egyszerűen hátat fordítottak az addig pénzforrásként működő kormányzatnak, mert azt hitték, hogy az EU által visszatartott pénzek majd az ő zsebeikbe csorognak.
Ezek az oligarchák méltatlanok voltak arra, hogy a „nemzeti nagytőke” tagjai legyenek, mert hol voltak ők a Széchenyi István képviselte nemzeti tőke erkölcsi színvonalához? Nagy távolságra!
Az anyagi világnak – vagyis a pénzistennek – való behódolásuk azonban az ország számára legalább akkora veszélyt jelent, mint az, hogy a valóban bűnös tolvajok, a közvagyon aljas és érdemtelen fosztogatóinak a felső rétege most is meg fogja úszni, mint ahogy Gyurcsány is megúszta a szemkilövetéseket, sőt még a gazdasági bűneit is hagyta elévülni a Fidesz-kormányzat.
S itt van az, hogy a suttogó propaganda arról beszél, hogy mindez az USA-követség és a bankárkaszt nyomására történt. Vagyis hódoltsági terület vagyunk!
S most mi fog történni?
A Ti-Sza szerint lépésről lépésre, tégláról téglára épít egy működő és emberséges Magyarországot... Bár a remény hal meg utoljára, én inkább hiszek a NemzetEgyesítőknek, akik nem akarnak mást, csak a közhatalmat visszaadni a magyar Nemzet számára, ám ahhoz előbb a nemzet újjászervezését kell megoldaniuk, pontosabban minden jó magyarnak!
Ha a 2006-os Kossuth téri demonstráción meghirdetett Nemzetgyűlés létrejön, vagy legalább a SZEMFELNYITÁS és ÖNSZERVEZŐDÉS programját komolyan veszi a tömeg, akkor a mai Ti-Sza-szigetek – jelentős részben – olyan nemzeti közösségek lennének, amelyek vállalnák a KÖZJOGI SZABADSÁGHARCOT, és nem a nemzetellenes, sőt a jelenlegi globalista butaságokat fújnák!
A pártpolitika és azok politikai termékei mára már annyira lejáratódtak, hogy lassan nem a szavazók egyharmada, hanem háromnegyede nem hisz el semmit, még a kiválóan alakító pártpolitikusoknak sem! Mert miért nem halljuk egy pártvezértől sem, hogy: szigorúan véve maga a rendszer illegitim, de Történeti Alkotmányunk nem az, sőt ma is érvényes – hiszen érvényteleníthetetlen!
S ha annak keretein belül születnének a törvények, akkor sem devizahitel-csalást, sem a magyar föld idegenek számára történő átjátszását, sem a WHO által a világra szabadított járványbolondériát, sem az azzal összefüggő gyógyszermaffiát nem kapna lehetőséget hazánkban, s még sorolhatnám.
Csak éppen a nemzeti szervezetlenségünk miatt nem tudjuk érvényre juttatni az érvényes Történeti Alkotmányt!
Mivel a szervezett nép a Nemzet, így ma Nemzetről sem igen beszélhetünk, mert nem szerveztük újjá a nemzetet a divatos pártoskodás miatt. Pedig Széchenyi István világosan megfogalmazta, hogy „a pártoskodás csak a nemzetünk megosztását szolgálja”. S tegyük hozzá, hogy a pártokat a bankárkaszt pénzpóráza igazgatja, ahogy a magyar állam eladósítását is a bankárkaszt és annak lobbistái intézték.
Ám a nemzeti szervezettség mindezt meg tudta volna akadályozni.
Térjünk tehát vissza 2006 erkölcsi forradalmának üzenetéhez, ami a SZEMFELNYITÁS és ÖNSZERVEZŐDÉS volt, mert a jobb- és baloldali megkülönböztetés ideje lejárt! S ha a szemek valóban kinyílnak, s elindul a helyi kisközösségek megszervezése, akkor lassan lehet majd értékrendalapú magyar Nemzetről beszélni.
Mert ugyan mindannyian magyarok vagyunk, de „aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan”!
Legyen minden falun és városon önszerveződő nemzeti közösség, amely először szellemi kaláka, majd önvédelmi!
Hiszek egy Istenben,
Hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban!
Hiszek Magyarország feltámadásában!
Mert hiszek a magyar emberekben!
A szerző: Dr. Bene Gábor közjogász
A 30 évre titkosított rendőrségi felvétel 2006. október 23.-án Budapesten, amelyben látható, hogy a Himnuszt énekló tömegre rontott rá az állami terrorizmus rendőrsége

