Header Ads Widget

A kormány több mint 10 milliárd forintot fordít család- és bababarát szülészetek kialakítására. Fejlesztések a Mohácsi Kórház szülészeti osztályán – Videó









Korábban 44 kórház kapott a támogatásból, most további 10 fővárosi és 43 vidéki egészségügyi intézmény jutott forráshoz. Mohácson 63,7 millió forintból az eddigieknél kisebb, és modernebb szobákat alakítanak ki.





A Mohácsi Kórházban 1927 óta működik szülészet. Az intézmény vonzáskörzetében 70 ezer ember él, de az osztályra az ország távolabbi részeiről, Budapestről, Székesfehérvárról is érkeznek várandós anyukák.
Ez azt hiszem, hogy minősíti az itteni munkánkat, illetve azt, hogy a kismamák szeretettel jönnek tulajdonképpen ide, mert ez, hogy mondjam, sokkal inkább család centrikusabb és nem egy futószalag szerűen működő szülészet
– mondta Fatér József, a Mohácsi Kórház szülészeti osztályának megbízott osztályvezető főorvosa.
A 63,7 millió forintból a mostani 4-5 ágyas szobákat 2-3 ágyasokká alakítják át, melyekhez saját vizesblokk is tartozik majd. Az osztály egyes részein eddig is működött a rendszer, mely lehetővé teszi, hogy az édesanyák a nap 24 órájában együtt legyenek a babákkal. A fejlesztés után ez minden ágynál lehetővé válik. A kórház tervei között további beruházások is szerepelnek.
A további forrásokra természetesen szükségünk lenne még. Nagyon modern, felújítandó szülőszobát szeretnénk belőle végrehajtani, illetve hát további, a betegek kényelmét és komfort érzetét javító beruházásokat – akár szakmacsoportoktól független is – de, most elsősorban kiélezett figyelemmel a szülészet és a reumatológia környezeti megújítása a célunk
– fogalmazott a Mohácsi Kórház főigazgatója, Csizmadia Csaba.
Az átépítés alatt az osztály ideiglenes helyre költözik. A beruházás befejezési határideje 2020 vége.
(hirtv.hu)
Oszd meg másokkal is!

A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.