Header Ads Widget

Varga Judit: kérjenek bocsánatot a Magyarország elleni kampány irányítói!



Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnökének nyilatkozata nyomán.
Az igazságügyi miniszter úgy látja, itt az ideje, hogy bocsánatot kérjenek a magyar emberektől az utóbbi hetekben Magyarország ellen folyó széles körű, összehangolt nemzetközi lejárató kampány szervezői és irányítói, a magyar ellenzéki pártok politikusai, miután tegnap Vera Juorová, az Európai Bizottság alelnöke hivatalosan is elismerte, hogy a koronavírus-törvény nem ellentétes az uniós joggal.
Varga Judit a Facebook-oldalán csütörtökön azt írta: hetek óta mást sem tesznek, mint hogy Budapesttől Brüsszelig diktatúra kiépítésével vádolják a magyar kormányt. Olyan egyértelmű hazugságokat terjesztenek, mint hogy felfüggesztették a magyar Országgyűlés működését, csökkentették az országgyűlési képviselők ellenőrzési jogát a kormányzati döntések felett. Az igazság ezzel szemben az, hogy a magyar Országgyűlés normális rendben működik, a magyar képviselők pedig erősebb jogosítványokkal rendelkeznek a veszélyhelyzet visszavonása ügyben, mint sok európai kollégájuk.
A miniszter értékelése szerint az ellenzék európai parlamenti képviselői
„egymással versengve terjesztik az álhíreket Brüsszelben„
és minden nap azon sajnálkoznak, hogy az európai intézmények nem lépnek fel látványosabban Magyarország ellen. A Magyarország ellen indított ellenzéki ”hecckampányt„ azonban az Európai Bizottság alelnökének szerdai nyilatkozata teljességgel hiteltelenné tette – közölte Varga Judit.
Úgy fogalmazott: a magyar emberek nevében is elvárják, hogy
az ellenzék azonnal függessze fel a vádaskodást és nyilvánosan kérjen bocsánatot az ország „jó hírének tudatos leépítése miatt”.
Az Európai Bizottság állásfoglalása rávilágított, hogy van értelme kiállni Magyarországért a nemzetközi színtéren, hiszen alapos jogi érveléssel, a tények talaján állva sikerülhet megcáfolni az alaptalan vádaskodást – írta az igazságügyi miniszter.
Arra hívta fel a figyelmet: a magyar kormány továbbra is azon dolgozik, hogy megvédje a magyar emberek életét, egészségét és munkahelyét, illetve, hogy sikerüljön mielőbb újraindítani a magyar gazdaságot. Egy világválság közepén szolidaritásra és összefogásra van szükség, hogy egyetlen magyar se maradjon egyedül! – írta a Facebook-oldalán Varga Judit.
888.hu

A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.