Header Ads Widget

A patkányozó Bangóné Borbély Ildikó politikai pályafutása egy gyűlöletkampánnyal kezdődött




Bangóné Borbély Ildikó élő adásban patkányozta le a Fidesz-szavazókat. Mint emlékezetes, az MSZP országgyűlési képviselőjétől azt kérdezték az ATV reggeli műsorában, hogy miért nő a Fidesz támogatottsága, mire Bangóné válasza egyszerűen az volt, hogy szerinte sok a patkány az országban. 

Bangóné a legutóbbi felmérések eredménye alapján ezzel a kijelentésével körülbelül 3 millió magyar embert patkányozott le.


Ő volt a határon túli magyarok állampolgársága elleni Gyurcsány-kampány arca. Így 
egyáltalán nem meglepő, hogy a gyűlölet megint ilyen erővel robbant ki belőle.




"SOK A PATKÁNY MAGYARORSZÁGON"









A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.