Header Ads Widget

Franciaországban volt a héten olyan eset, hogy a rendőrök azért nem mertek intézkedni, mert attól féltek, hogy rasszistának nevezik majd őket, és zavargások törhetnek ki.

A franciaországi La Rochelle városában egy színes bőrű biciklis kezdte provokálni az utcán járőröző rendőröket. A férfi minősíthetetlen szavakkal illette az egyenruhásokat, akik kénytelenek voltak szótlanul tűrni a gyalázást. A francia sajtóban megjelent információk szerint a rendőrök azért nem léptek közbe, mert attól féltek, hogy rasszistáknak bélyegeznék meg őket, az ezzel járó tüntetések pedig fosztogatásokba torkollhatnának. Élénken élhetett még a rendőrök emlékezetében, hogy pár nappal korábban Párizsban zavargások törtek ki egy rasszizmus elleni tüntetésen.



A Black Lives Matter elnevezésű amerikai tüntetések több nyugat-európai nagyvárosba is átterjedtek. Párizsban nem voltak békés a demonstráció.
Fotó: Adnan Farzat / Getty Images

A tüntetést ellepő szélsőbaloldali militánsok barikádokat emeltek, és így szálltak szembe a munkájukat végző rendőrökkel.

Két közterületi munkagépet is felgyújtottak, több üzlet kirakatára csillagot festettek, a külvárosok felé haladva a Clichy rendőrkapitányság épületét is megrongálták, benzines kannákból locsolták a benzint, gyújtogattak. A tüntetők a Le Figaro szerint döntő mértékben migráns hátterű külvárosi fiatalok és szélsőbaloldali militánsok voltak.

Volt már rá példa, hogy a rendőrök inkább hagyták futni a színes bőrű gyanúsítottakat.
Fotó: Fabien Pallueau / Getty Images

A tétlen járőrök feltehetően az állásukért is aggódtak, mivel a hét elején Christophe Castaner francia belügyminiszter arról beszélt, hogy minden rendőrt fel kell függeszteni, akinél felmerül a rasszizmus gyanúja.




A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.