Ez az erőszakos, szélsőbaloldali ideológia és egy szeparatista politikai gondolkodás mögé bújó mozgalom a szélesebb közvélemény előtt még alig ismert. A militáns antirasszizmussal kapcsolatban érdemes egyébként felidézni Alain Finkielkraut Le Figaróban megjelent gondolatait, amelyben a világhírű filozófus egyszerűen csak a XXI. század új kommunizmusának nevezte ezt a mozgalmat.
Alexandre Devecchio, a fiatalabb generációhoz tartozó történész (Devecchio a Le Figaro egyik legnépszerűbb rovatának, a „VOX"-nak a vezetője, közismert televíziós személyiség, 1987-ben született), arra keresi a választ, hogy milyen mértékben függenek össze az antirasszista ideológiát hirdető militáns csoportok és a kiüresedett vagy leginkább nihilista eszméket hirdető baloldali mozgalmak egymással, hogyan állt a politikai baloldal a gyarmatosításellenes, Amerikából importált (tév)eszmék mögé, és hogyan próbálja zsákmányként bekebelezni az egész mozgalmat.
Harc a "nyugati fehér ember" ellen
Devecchio ehhez Gilles Clavreul-nek, a közismert francia szélsőség-ellenes politikusnak az elemzéséből indul ki, amely a Jean-Jaurès Alapítvány kiadásában jelent meg. (Clavreul Nicolas Sarkozy elnöksége alatt többek között a prefektusi közigazgatási rendszer modernizálására kapott megbízást, emellett alapítója a Köztársasági tavasz („Printemps Republicain") nevű mozgalomnak, amelynek célja a köztársaság értékeinek védelme.)
„A dekolonizációs mozgalom 2004-ben született meg, amikor megszavazták az iszlám kendőnek az iskolákban történő viselését, egész pontosan az ún. Második Intifada idején (amely leegyszerűsítve a 2000-2005 közötti izraeli-palesztin konfliktus kiéleződését és a palesztinok Izrael elleni felkelését jelenti). A dekolonizációs mozgalom „kemény magjának" számító „Köztársaság Rabszolgáinak Pártja" (PIR) alapító felhívásában kijelentette, hogy „Franciaország egy gyarmatosító állam volt, és az is maradt". Ezzel a végtelenül egyszerű gondolattal robbant ki egy mára megerősödött mozgalom Franciaországban, amely azt hirdeti, hogy a gyarmatosító hatalmak ma is gyarmatosítanak, csak másképp (ezt posztkolonizációs időszaknak nevezik), és a korábbi gyarmatokról származókat (a posztkolonializmus alanyait vagy az „alattvalókat") továbbra is elnyomják, különösen a muszlimokat, ezáltal egy iszlamofób rendszer jött létre."
A mozgalom gondolatkörét, vezérmotívumát kiválóan összegezi az egyik vezetőjének, Houria Bouteldja-nak a könyve. Az írás fő üzenete az, hogy „a nyugati fehér ember" örökre elnyomó lesz, miközben a kisebbségek örökre áldozatok maradnak.
„Ezek az új mozgalmak egyfelől tagadják a korábbi, hagyományos rasszizmusellenes elveket (amelyben többek között elképzelhetetlen lett volna a mostani mozgalom szélsőségesen antiszemita jellege, sőt, a hagyományos mozgalom többek között ez ellen küzdött - mint ismert, a június 13-ai, újabb párizsi tüntetésen a radikális baloldali aktivisták kórusban üvöltötték, hogy "mocskos zsidók"), de megkérdőjelezik a köztársasági állam berendezkedést is" - mondja Devecchio. Az új, militáns mozgalom a rasszizmus elleni harcot a végletekig felfokozott etnikai, vallási vagy gender hovatartozáshoz köti, és a hagyományos osztályharc helyére a „fajok harcát lépteti". Politikai szinten ez úgy jelenik meg, hogy a migráns miliőből származó gyerekek/fiatalok marginalizációjának a „fehérek posztkoloniális uralkodása az oka és nem az egyébként meglevő szociális törésvonalak".
Fekete-Afrikai Védelmi Liga, Négerfóbia Elleni Brigád és muszlim feminizmus
„A dekolonizációs európai mozgalmakat az amerikai multikulturalizmus koncepciója befolyásolta leginkább - folytatja Devecchio -, egészen pontosan az amerikai nagy egyetemi központokból a 70-es évek óta kiáramló különböző „faji" és „gender" elméletek". „Érdekes, hogy ezek az elméletek eredetileg a Foucault, Deleuze és Derrida francia filozófusok által kidolgozott, ún. „French Theory" („francia teória") révén kerültek Amerikába. (A French Theory a francia egyetemeken a 60-as években induló posztmodern irodalmi, filozófiai irányzatot takarja.)
Valójában annyi történt, hogy ezt az eredetileg francia filozófiai irányt az amerikai baloldali identitárius gondolatkör teljesen magáévá tette és átalakította, majd végül a 2000-es években Franciaországba „exportálta". Ezt a folyamatot nevezi találóan Mathieu-Bock-Coté konzervatív kanadai szociológus, esszéíró a nyugati gondolkodás amerikanizációjának, és ezt fogadja el az amerikai soft-power irányvonal is a 2000-es években. Arról van szó, hogy a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás utáni időszakban az amerikai, magukat a progresszió híveiként azonosító influenszerek meggyőzték az amerikai társadalmat arról, hogy a radikális iszlám terjeszkedését az amerikai multikulturalizmus terjesztésével és propagálásával lehet a leghatékonyabban megelőzni a nyugati országokban. Így kerülhetett sor például arra, hogy a Franciaországba küldött amerikai diplomaták feladatul kapták, hogy az amerikai multikulturális társadalmi modell terjedése érdekében lobbizzanak a francia külvárosokban. Ennek szellemében jött létre a „Francia-Amerikai Alapítvány", amely „fiatal vezetők" („young leaders") néven indított „felvilágosító", de inkább propaganda célú oktatási programokat, amelyekben érdekes módon a mostani dekolonizációs mozgalom számos vezetője is részt vett, így pl. Rokhaya Diallo ultraliberális, a szélsőséges iszlámmal közeli kapcsolatot ápoló újságíró, médiaszemélyiség.
Devecchio kiemeli, hogy a dekolonizációs, antirasszista mozgalom központjában a „Köztársaság Rabszolgáinak Pártja" áll, amely ideológiai harcot hirdetett, és sajátos „működési közeget" hozott létre a francia egyetemi világban, a baloldali politikai pártokban és a szakszervezetek egy részében is. A már említett „Fekete Afrikai Védelmi Liga" és az „Adama Bizottság" mellett megtaláljuk ebben az „ideológiai konglomerátumban" a rendőri igazoltatások ellen küzdő szervezetet, továbbá a „Francia Iszlámfóbia Elleni Kollektívát", a „Négerfóbia Elleni Brigádot", a már említett radikális Rokhaya Diallo által vezetett „Indivisible" nevű szabadcsapatot, vagy a „Lallab" egyesületet, amely a „muszlim feminizmus" ideológiája mentén az iszlám kendő használata mellett harcol. A dekolonizációs mozgalom és az iszlamizmus összefonódásáról árulkodik az a körülmény, hogy szövetségüket a 137 áldozattal járó 2015-ös párizsi terrortámadás másnapján fűzték szorosabbra, amikor Tariq Ramadan, a Muzulmán Testvériség nevű szélsőséges szervezet központi figurája, a nőket erőszakoló, hosszú ideig letartóztatott, szélsőséges tanokat hirdető muszlim térítő és Rokhaya Diallo arról egyeztettek, hogyan tudnak egységesen fellépni az iszlamofóbia ellen. A véres iszlám támadás másnapján...
Ami a politikai szálakat illeti, a dekolonizációs mozgalom szoros kapcsolatot tart fenn a radikális baloldal bizonyos pártjaival, így például az NPA-val („Új Anti-kapitalista párt"), amely mára már egyértelműen az iszlámot és Palesztinát támogató anticionista párt lett. De ugyanígy jó viszonyban vannak a radikális kommunista baloldal pártjával, az „Engedetlen Franciaország"-gal („La France insoumise") és annak egyik meghatározó alakjával, Danièle Obono-val, aki a francia közszolgálati rádióban azért harcolt, hogy ki lehessen mondani azt, hogy „b... meg Franciaországot".
De beszivárogtak a szakszervezeti mozgalomba is. Az UNEF diákszakszervezet, amely 1907-es alapítása óta a szocialista párt egyik fiókszervezete, rendszeresen szervez olyan gyűléseket, amelyeken kizárólag a „rasszizmus áldozatai" vehetnek részt, azaz fehérek nem. Ezek után az sem csoda, hogy elnökük 2018-ban Maryam Pougetoux nyíltan iszlám fátylat viselő militáns lett, alelnökük Hafsa Askar pedig a Notre-Dame katedrális tragikus leégésekor botrányos Twitter-üzenetet tett közzé („Nem érdekel, hogy mi történt a párizsi Notre-Dame-mal, mert egyébként sem érdekel Franciaország történelme").
Kitiltották az egyetemi tankörből a fehér diákokat
Külön felhívja Devecchio a figyelmet az új ideológia egyetemi közegben történő folyamatos térnyerésére is. A SUD-éducation nevű egyetemista szakszervezet által szervezett szakműhelyekből kitiltották a fehér diákokat, és olyan továbbképzéseket indítottak az egyetemi tanároknak, amelyek a „Köztársaság iskoláiban dúló iszlámfóbia és rasszista támadások ellen érzékenyítenek". Ezt az egyébként közpénzen futó programot olyan előadók jegyzik, mint Marwan Muhammad, aki a radikális Francia Iszlámfóbia Elleni Kollektíva (CCIF) elnöke is volt korábban, és politikai elemzők szerint a politikai iszlám és hatalomátvétel egyik előfutárának tekinthető szervezetről van szó. A szélsőségesen antiszemita kollektíva a radikális feminizmus ideológiáját is hirdeti.
Az egyetemi közeg, a szakszervezetek mellett számos közéleti személyiség, celeb is csatlakozott a mozgalomhoz, mint pl. Virginie Despentes, a francia balliberális körök kedvenc írója, művésze, egykori prostituált, aki egyértelműen állást foglalt a Charlie Hebdo újság ellen végrehajtott gyilkos iszlám merénylet terroristái mellett, és nyílt levélben szörnyülködött azon, hogy „milyen privilégiumokkal jár, ha valaki fehér", vagy Camélia Jordana énekesnő is, aki szerint a „francia rendőrök szabályosan lemészárolják a munkába siető külvárosi embereket".
A mozgalom hatása leginkább az egyetemi közegben érhető tetten, különös tekintettel a bölcsészek oktatására, amelyben fokozatosan átvette a hegemóniát az egyetemeket behálózó „dekolonizációs" lobbi. Így lehetséges, hogy a kutatási pénzek és a doktorandusz iskolák felett is átvették az irányítást. „A kutatásra szánt pénzek szisztematikusan a gender- vagy rasszizmust kutató kollégáknak mennek" - mondja Isabelle Barbéris kutató, majd példának hozza azokat, akik konferenciákat akarnak tartani az Egyesült Államokban, esetleg ösztöndíjat szeretnének ott szerezni. Erre ugyanis kizárólag akkor van esélyük, ha az úgynevezett antirasszizmussal, a genderelméletekkel, a radikális feminizmussal, stb. foglalkoznak, ilyen tárgykörben akarnak kutatni. Barbéris a Standford egyetemet említi példaként, és azt mondja, hogy „ha valaki a Stanfordon akar dolgozni és ehhez ösztöndíjat is szeretne, akkor a gerinctelen kutatók gond nélkül veszik elő ezeket a témákat". Mark Lilla, a New York-i Columbia egyetem professzora „Az identitárius baloldal" című könyvében pedig azt írja, hogy az „Egyesült Államokat egy gender- és faji kérdésekhez kapcsolódó morális hisztéria zsákmányként kezeli, és ez sajnos mindenfajta észszerű vitát lehetetlenné tesz."
A radikális baloldal egyre erőszakosabb
„Franciaország lassan, de biztosan ugyanerre az útra lép. Rendszeressé váltak olyan esetek, hogy a feminista vagy éppen fehérellenes lobbi nyomására nem lehet konferenciákat megtartani, és akárcsak az Egyesült Államokban, a dekolonizációs tematika befurakodott az egyetemek és a média világába is, erről tanúskodik az „állami rasszizmus", a „kulturális kisajátítás" vagy a „fehér dominancia" terminológiák egyre gyakoribb megjelenése a közbeszédben. Ez már olyannyira szembetűnő, hogy a Francia Televízió elnöke és maga a Macron is, aki ugyan sajnálatát fejezte ki a „vita etnikai jellegűvé válása miatt", de mégiscsak használta „a fehér hím" fogalmát.
Devecchio szerint érdemes feltenni a kérdést, hogy vajon milyen fordulatot jelent az, hogy ezek a radikális baloldali mozgalmak jelenléte megerősödött az utóbbi időkben? És persze egyre erőszakosabbak. Jerôme Sainte-Marie politikai elemző inkább relativizál, és azt mondja, hogy „a mai válságban a franciák figyelme elsődlegesen a gazdasági és szociális kérdésekre irányul". Gilles Clavreul, ennek az ellenkezőjét mondja, szerinte "éppen a baloldali identitárius mozgalom kérdései, azaz a franciaellenesség, a genderkérdés, a radikális feminizmus azok a témák, amelyek valamennyi társadalmi vitát elfoglalnak". Érdemes egyébként arra is visszaemlékezni, hogy a legfontosabb francia filmes díj, a César átadásán Aïssa Maïga színésznő nem bírta ki, hogy „ne számolja meg, hány fekete van a teremben", ugyanis kevésnek találta, Virginie Despentes pedig, akiről már volt szó, „kiáltványt" is írt a fehérek káros privilégiumáról.
![](https://www.pinterest.com/pin/create/button/?url=https://www.napitema.com/2020/06/halal-feherekre-ilyen-es-ehhez-hasonlo.html&media=https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhLy5mpr4Zk2_OfdnG3GTIHo7Pk551mFZmeODvEq7OQAK5IXgjeuymr9vbQYPjNCAiOldvCGOfwAaW32pG8LbFunBzIYq9XwYWIdzSUP0EWxaD5in-oeVSwj0uSKVgwnIXsDoLzSzSWcXRg/w640-h426/001.jpg&description=„Halál a fehérekre" - ilyen és ehhez hasonló szlogenek uralják a franciaországi tüntetéseket.){kind=link}