Header Ads Widget

Meghalt Ramadan Sallah, a palesztin Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezet volt vezetője egy betegség következtében - közölte az al-Manar libanoni televízió szombaton.




A 62. életévében meghalt Sallah 1995-től 2018-ig volt az Irán támogatását élvező radikális szervezet főtitkára. Az al-Manar nem közölte, milyen betegségben szenvedett a többi között az Egyesült Államok és az Európai Unió által is terrorszervezetként nyilvántartott Iszlám Dzsihád volt vezetője. Az Iszlám Dzsihád ugyanakkor közölte, hogy Sallah egy szívműtétet követően több mint három éven át kómában volt. Halála pontos helye nem ismert, de sokan úgy sejtik Libanonban tartózkodott.

"Sallahhal nagyszerű hazafit vesztettünk el" - hangsúlyozta közleményében Mahmúd Abbász palesztin vezető, akit a WAFA palesztin hírügynökség idézett.

Nagy-Britanniában szerzett doktori címet

Sallah Gázában született 1958-ban. Egyiptomban tanult közgazdaságtant, majd doktori címét Nagy-Britanniában szerezte meg. 1995-ben választották meg az Iszlám Dzsihád élére, miután a szervezet korábbi vezetőjét, Fathi Sikakit - nagy valószínűséggel izraeli ügynökök - meggyilkolták Máltán. 2018-ban a szervezet Sallah helyettesét, Ziád an-Nahalahot tette meg vezetőnek.

A szervezet, amely egy palesztin állam létrehozásáért harcol, számos merényletet követett el Izraelben. Vannak irodái Szíriában és Libanonban is, tevékenysége azonban legfőképpen a Gázai övezetre összpontosul.

Sallah az Egyesült Államok által legkeresettebb terroristák listáján szerepelt. Washington ötmillió dollár nyomravezetői díjat tűzött ki annak, aki a szélsőséges elfogásához vezető információkkal tud szolgálni.


origo.hu



A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.