Header Ads Widget

A Black Lives Matter 33 millió dollárt kapott Sorostól - Így gyászolják meg George Floydot ! Bűnözők a bűnözőt...! - Videó



Köztudott, hogy az Egyesült Államokban a hetek óta zavargásokba és fosztogatásokba torkolló tüntetések szervezője, a Black Lives Matter (BLM) nevű szervezet 2016-ban 33 millió dollárnyi (átváltva több mint 10,2 milliárd forintnyi) támogatást kapott Soros György alapítványától.

A BLM – amely a '60-as évekbeli marxista gyökerű, radikális Fekete Párducok utódmozgalmának tekinthető - büszkén vállalja a neomarxista billogot, amelynek keretében olyan szélsőbaloldali célokat hirdet, mint a rendőrség költségvetésének drasztikus csökkentése,

valamint a kapitalizmus, a patriarchátus és a nyugati típusú atomizált családmodell szétverése, továbbá a történelmi rabszolgatartásra hivatkozva a reparációs költségek megfizettetése.



Két irányból támadják az amerikai társadalmatFORRÁS: AFP/JOSEPH PREZIOSO

Újraelosztást követelnek

Ráadásul bizonyos fellebbezések keretében a magánvagyon újraelosztását is követelik annak érdekében, hogy egyes tárgyalásra várakozó afroamerikaiak számára kifizethessék az óvadékot. Megjegyzendő, hogy a tőkeelosztás ellenőrzésének kisajátítása, a társadalom keretrendszerének a szétverése, valamint a bűnüldözés akadályozása nem csupán marxista célkitűzés, hanem anarchista is.

Ennek az anarchizmusnak, társadalmi káosznak pedig meg is lett a következménye, hiszen nem sokkal az erőszakos tüntetők által önkényesen kijelölt seattle-i Capitol Hill Autonóm Zóna megalakítása után ismeretlen körülmények között több embert is lelőttek.


Így szállják meg Sorosék az igazságszolgáltatást

Másfelől, az OSF évek óta intézményi szinten is kísérletet tesz az átfogó társadalmi reform elérésére. Méghozzá úgy, hogy az alapvetően kis költségvetésű, helyi ismeretek és szakmai tudás alapján közvetlen módon megválasztható szövetségi vagy kerületi ügyészek (DA) kampányversenyébe úgy avatkozik be, hogy az OSF szemléletéhez lojális jelölt kampányát aránytalanul nagy összeggel megtámogatja.

Ez végeredményben az igazságszolgáltatás, valamint a büntetés-végrehajtás működési garanciáinak a kivásárlását jelenti.




A Soros által támogatott szervezetek célja a teljes káosz eléréseFORRÁS: AFP/SAMUEL CORUM


E törekvés keretében Shani Curry Mitchel kerületi ügyészjelölt (NY, Rochester) 800 ezer dollárnyi támogatást kapott Soros György egyik akcióbizottságán keresztül. Kampánya az OSF elképzeléseivel azonos módon a szigorú büntetés-végrehajtás irányelveinek teljes megkérdőjelezésén alapul. De említhetnénk Diana Becton (CA, Contra Costa) kerületi ügyész példáját is, aki közvetve 275 ezer dollárnyi támogatást kapott Soros György alapítványától, és aki szintén az igazságszolgáltatás átfogó reformja mellett kampányolt, többek között a börtönpopuláció csökkentésének ígéretével.

A becslések szerint az OSF 2015 óta összesen mintegy 17 millió dollárt áldozott a progresszív kerületi ügyészjelöltek kampányaira, akik egyebek mellett olyan szlogenekkel indultak, miszerint „nem kényszerítik ki azon törvények betartatását, amelyekkel nem értenek egyet".

Hatalmas veszély

Összevetve a fent említett, az amerikai társadalom „megreformálására" tett, két irányból foganatosított kísérletet, szemmel láthatóan kirajzolódnak a közös pontok és célok. Amíg a társadalmi feszültségeket kihasználva egyes szélsőbaloldali szervezetek a közrend megbontásán keresztül igyekeznek elérni az olyan szélsőséges céljaikat, mint a bűnüldöző szervek forrásainak az elvonása vagy a tőkeelosztás feletti jog kisajátítása, addig az igazságügy helyi szintjein is megjelennek azon tisztviselők, akik hasonló módon, radikálisan liberalizálni akarják a törvénykezést.

Ezen folyamatok következményei az elmúlt hetekben tárultak a világ szeme elé: a progresszivitás nevében alkalmazott radikális reformkísérleteknek köszönhetően az amerikai társadalom erre fogékony rétege soha nem látott mértékben vált polarizálttá, erőszakossá és szélsőségessé.

Tehát Soros György társadalomátalakítással kapcsolatos ambíciói hatalmas veszélyt jelentenek az Egyesült Államok közrendjére, hosszú távon akár helyrehozhatatlan rombolást okozva a társadalomban.


origo.hu



    Így gyászolják meg George Floydot ! Bűnözők a bűnözőt...!