Header Ads Widget

Az EU politikusaink által hozott szankciókat Oroszországgal szemben, mi fogjuk megfizetni!


Jól látható, hogy az egész emberiséget, kifosztó, eladósító, gyarmatosítók, és az őket kiszolgáló globalista politikusok, a mindent elsöprő globális médiájukkal, összefogtak, hogy faji alapon korlátozzák az orosz embereket világszerte, és egyre brutálisabb eszközökhöz folyamodnak. 

Azt tudni kell, hogy a NATO = USA! Meddig is nyomultak Európában előre, a béke és a demokrácia köntösébe bújva, diktálva, zsarolva, megkülönböztetve, kioktatva, átverve az európai nemzetállamokat? Egészen addig, amíg rá nem ültek az oroszok nyakára, mert ez volt a cél! Tették ezt úgy, hogy éveken át figyelmeztetve voltak és semmilyen tárgyalás nem vezetett sehová, vagyis hazudtak folyamatosan, mert a gyarmatosítók nem ismernek határokat és káosz és pusztítást akarnak. Tehát az USA az nem az ukrán  embereket védi, hanem az általuk és az EU által UKRAJNÁBA küldött és ott rekedt globalista orosz ellenes kártevőket, akik éppen most szorult helyzetbe kerültek és félnek, hogy hamarosan csiripelni fognak.

A gond az, hogy az USA vezetést kiszolgáló EU globalista politikusaink által hozott szankciókat, mi fogjuk megfizetni! Az USA meg röhögni fog a markában! A globalista politikusaink, meg belülről rohasszák le a nemzetállamokat, hiszen ugyanaz az érdekük, mint a jelenlegi USA vezetésnek. Tehát nem Oroszország akarja felszámolni és tönkretenni a nemzetállamokat, hanem az USA, az EU globalista hazaárulókkal karöltve, ami a totális kontrollt és a globális diktatúrát jelenti az egész emberiségnek! 

Akik most fegyvereket szállítanak Ukrajnának, szállítottak Líbiának, Iraknak, Szíriának is, hogy megvédjék magukat? Ez egy akkora átverés, amihez nincs hozzáfogható!

A világuralomra törekvő USA - gáz- és olajembargót, azaz amerikai függőséget és általános elszegényedést akar Európában, hogy mindent az USÁ-tól kelljen vásárolni többszörös áron. Lehet ábrándozni az orosz gázfüggőség megszakításáról, de erre reális esély nincsen. Az amerikai palagáz még a magyar éves gázfelhasználás 1%-t sem lenne képes kiváltani, nemhogy a németét. A katari gázkitermelést már India és Kína évekre lekötötte, a norvég pedig most is teljes kapacitással működik. A Közel-Keleti gázmezők kiaknázását pedig a fényességes Nyugat lehetetlenítette el az iraki és szíriai háborúkkal, meg az ISIS-el. Arról nem is beszélve, hogy csak idő kérdése, amikor felfogják áldozni az európai embereket is golyófogónak az orosz-ukrán konfliktusban. 

A lényeg, hogy nem azzal kezdődött az orosz-ukrán konfliktus, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, ez is egy óriási HAZUGSÁG, hanem azzal, hogy az USA már évekkel korábban oroszellenes propagandát folytatott és folytat ma is Ukrajnában. Lindsey Graham és McKain  2016-ban az ukrán csapatokat meglátogatták és világosan elmondták, hogy kinek harcolnak. "A ti háborútok a mi háborúnk, 2017-ben kezdjük a támadást."  

Volodimir Zelenszkij, akit a nap 24 órájában futtat a globális média, azt állítja, hogy megvédi a demokráciát, közben meg törvényen kívül helyezte az ellenzékét, elrendelte riválisainak letartóztatását. "A háborút arra használják, hogy elrabolják, bebörtönzik, sőt megöljék azokat az ellenzéki képviselőket, akik kritikusan fejezik ki magukat a kormánnyal szemben". Részletek




 KAPCSOLÓDÓ CIKKEK! 


Az európai unió bizottsága több mint 30 szerződést kötött 1970-től különböző arab szervezetekkel, hogy iszlámízalja Európát. Részletek


Aki még mindig úgy gondolja, hogy vége van a vírus őrületnek, járványoknak, a kényszernek, a zsarolásoknak, a korlátozásoknak, és az USA vagy az EU vagy a NATO vezetés megakarják őt védeni vagy menteni bármitől, az óriási tévedésben tengeti az életét. Különös tekintettel arra, hogy Klaus Schwab gyakorlatilag áldását adta, a megélhetésünk, az energiaellátásunk és az élelmiszerellátásunk elpusztítására a 4. Ipari Forradalom bevezetésének érdekében. MOST VÉLETLEN NEM EZ ZAJLIK BOLYGÓSZINTEN? És mindezt olyan háttérhatalmi elit valósítja meg a szemünk láttára, akiket nem választott meg soha senki. Részletek


Az Európai Bizottság egyik határozati dokumentumából kiderül, hogy az EU fel akar készülni "a világjárvány következő szakaszára". Ennek megfelelően a Covid vészhelyzetnek véget kell vetni - de ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy csökkenteni kell az oltási nyomást. Ellenkezőleg. Részletek