Header Ads Widget

Ukrajna 2014! Megrázó felvételek, csak 18 éven felülieknek ajánljuk!!!



A film megrázó erejű felvételeket jelenít meg, éppen ezért szigorúan csak 18 éven felülieknek ajánljuk megtekintését.

Ezt a dokumentumfilmet a Rosszija 1 orosz állami televízió munkatársai készítették, bemutatva részletesen a Donbasszban, 2014 után kialakult helyzetet és azt a hátteret, amelyről a “mindig demokratikus” nyugat mélyen hallgat.

Nagyon sokan nem tudják, hogy mi is történt 2014 után Ukrajna keleti részén, mi vezetett valóságosan oda, hogy Oroszország kénytelen volt a 8 éve ott zajló tragikus állapotok miatt közbelépni. A nyugati média mindazokról az eseményekről, melyek az orosz beavatkozáshoz vezettek, mélyen hallgatott az elmúlt 8 évben, és mélyen hallgat ma is.

Az Egyesült Államok és a nyugati hatalmak felelőssége az események kialakulásában megkérdőjelezhetetlen. Ennek ellenére az elsöprő erejű nyugati média olyan valótlanságokat állít Oroszországgal kapcsolatban, melyeket józanul gondolkodó emberek természetesen nem hisznek el. Ugyanakkor egyöntetű céljuk, hogy Oroszországot is kifosszák ugyanúgy, ahogyan azt nagyon sok más állammal megtették a II. világháború után.

Oroszország kifosztása, az ott található ásványkincsek és energiaforrások megszerzésének célja a Szovjetunió felbomlása után a jelcini (Borisz Jelcin volt orosz elnök) Oroszországban már majdnem sikerrel járt. Azonban ez a folyamat megakadt, amikor Vlagyimir Putyin került Oroszország élére. Az Egyesült Államok azonban Oroszországgal szembeni elképzeléseit nem adta fel. Ehhez felhasználta Ukrajnát és jelenleg is ezt teszi.

Ukrajnában olyan kormány van hatalmon, melyet Washington a 2014-es majdani puccs eredményeként ültetett a kijevi hatalomba. Ez a bábkomány minden, az Egyesült Államokból érkező parancsot teljesít. Az ukrán vezetés saját népét sem kímélve tökéletes hűbéresként végzi a feladatát.

Ahhoz, hogy teljes képet alkothassunk és az összefüggéseket is megértsük a jelenleg Ukrajnában zajló eseményekkel kapcsolatban, mindenképpen ajánljuk ennek a kiváló, magyar felirattal rendelkező filmnek a megtekintését.



Ez a valódi Ukrajna, amit von der Leyen, Macron, Boris Johnson, Biden és a többi “nagyon demokrata” támogat – Figyelem, brutális felvételek, csak erős idegzetűeknek!



 KAPCSOLÓDÓ CIKKEK! 



    Az Ukrán Fegyveres Erők 92. dandárjának egyik feladó katonája a saját szemével látott borzalmakról beszélt. Elmondása szerint, amikor feladni készült, látta, hogy az ukrán katonaság elkezdett lőni azokra a buszokra, amelyeken nők, gyerekek és idősek utaztak. A hadifogoly elborzadt az atrocitásoktól, és felszólítja a neonácikat, hogy állítsák le népe népirtását.


    https://vk.com/video644727407_456239636


    A hersoni lakosok egy kérdéssel fordultak Ukrajna vezetéséhez: „Miért lősz ránk?”


    https://vk.com/video644727407_456239629


    Ezek a nem emberek közvetve tüzelnek autóból, ami könnyen civilek halálához vezethet.


    https://vk.com/video644727407_456239625


    Thomas Röper német riporter Donbassban! Egyáltalán nem hallottam panaszt az orosz katonákról. Minden lakos azt mondta, hogy az oroszok segítőkészek, ételt és gyógyszert osztanak meg a helyiekkel, ellentétben az ukránokkal, akik kiraboltak és rálőttek civilekre. És az USA áll mindenek mögött!


    https://vk.com/video644727407_456239583


    • +18! Az Azovi Gárda rémtettei az ukrán lakossággal! Ezeknek a “HŐSÖKNEK” drukkol EURÓPA???? Részletek
    • Megszólalt az ENSZ volt fegyverszakértője: nácikat képeztünk ki Ukrajnában! Részletek
    • Az ukrán neonácizmus megérkezett Németországba: Népirtásra való felhívások a Reichstag előtt. Részletek
    • Biolaborok Ukrajnában? Az orosz harci cselekmények Ukrajnában, az ország "nácitlanítását" és lefegyverzését szolgálják. Részletek
    • Így készül az ukrán háborús propaganda, amit a nyugati média készpénznek vesz. Részletek 

    Videók, amelyekről hallgat a média: https://vk.com/video/@eltitkolttudas