Header Ads Widget

Ukrajnában járt Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka.



Ukrajnában járt Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka. Erről csak a kijevi magyar nagykövetség adott hírt, amikor megosztotta a látogatásról beszámoló ukrán vezérkari oldal posztját.

A látogatásról az ukrán hadsereg vezérkarának oldalán tettek közzé egy képes beszámolót. A poszt szövege szerint egy kisebb küldöttség érkezett Ukrajnába Ruszin-Szendi Romulusz vezetésével. 

A magyar parancsnok találkozott Valerij Zsaluzsniyijjal, az ukrán hadsereg főparancsnokával is. Zsaluzsnyij azt mondta: a látogatás annak a jele, hogy Magyarország Ukrajnát támogatja az Oroszország elleni háborúban.

Nagyra értékelem a szakmai, baráti kapcsolatot, amelyet magyar kollégámmal ápolok, és elégedett vagyok az államaink közti katonai együttműködéssel

– idézték az ukrán főparancsnokot a közleményben.

Frissítés: Időközben megjelent a honvedelem.hu oldalán is a beszámoló az ukrajnai látogatásról, amelyben többé-kevésbé ugyanazt írták le, amit az ukrán vezérkar is közölt. Hozzátették viszont azt is, hogy

Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy a látogatás végén elismerését fejezte ki az ukrán katonák feladatellátása kapcsán, akik a jelentős áldozatok ellenére is bátran, hősies helytállással védik országukat és annak lakosait.

(Borítókép: Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy 2022. február 24-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)


 KAPCSOLODÓ CIKKEK 


A magyar kormány egyetért azzal, hogy Magyarország a szolidaritás jegyében további támogatást biztosítson Ukrajna számára. Vagyis fizessük meg a globalista elit és kiszolgáló csicskái által létrehozott orosz-ukrán konfliktus következményeit. Pontosan az történik, amit a háttérhatalom diktál. Részletek




Segítsen egy megosztással!
Független médiánk sem állami, sem vállalati, sem párttámogatásban nem részesül. Munkánk sikerét elsősorban olvasóink segítsége biztosítja. Ön is küldhet be cikkeket, amelyeket közzéteszünk hírportálunkon.

Itt tudja támogatni munkánkat

Ha fontosnak tartja ezt a tartalmat, az alábbi gombok segítségével egy megosztással sokat tehet azért, hogy másokhoz is eljusson.