Header Ads Widget

Várják a jelentkezőket az önkéntes katonai szolgálatra - hívta fel a figyelmet a Magyar Honvédség!



Várják a jelentkezőket az önkéntes katonai szolgálatra - hívta fel a figyelmet a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának (MH KIKNYP) megbízott parancsnoka az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Durgó Tamás elmondta:

18 ÉS 65 ÉV KÖZÖTT MINDENKIT VÁRNAK, AKI SZERETNÉ MEGSZEREZNI AZ ÁLTALÁNOS HONVÉDELMI ALAPISMERETEKET, MEGTAPASZTALNÁ A MAGYAR HONVÉDSÉG MINDENNAPJAIT.

Kiemelten szeretnék megszólítani a fiatalokat, akik számára a felsőoktatási felvételinél többletpontokat is jelent az önkéntes katonai szolgálat - tette hozzá. A mostani kiképzések szeptember 5-én indulnak. Az első két hónap általános alapkiképzés.

A második - négy hónapos - szakaszban a résztvevők választhatnak, hogy milyen kiképzésben kívánnak részesülni. Folytatható az alapkiképzés, de akár műveleti besorolású katonai szervezetet is lehet választani. Utóbbi keretében akár harckocsizó, ejtőernyős vagy búvár gyakorlatot is lehet szerezni - ismertette a lehetőségeket az alezredes, de hozzátette: valószínű, hogy utóbbiak helyőrségváltást is jelentenek.

FORRÁS: MTI/ROSTA TIBOR




Segítsen egy megosztással!
Független médiánk sem állami, sem vállalati, sem párttámogatásban nem részesül. Munkánk sikerét elsősorban olvasóink segítsége biztosítja. Ön is küldhet be cikkeket, amelyeket közzéteszünk hírportálunkon.

Itt tudja támogatni munkánkat

Ha fontosnak tartja ezt a tartalmat, az alábbi gombok segítségével egy megosztással sokat tehet azért, hogy másokhoz is eljusson.