Header Ads Widget

Civil mozgalmak támogatásával, Alkotmányjogi Konferencia lesz November 12-én a Történeti Alkotmányról és az állami legitimitás kérdéseiről Székesfehérváron



A konferencia mottója és fő kérdése az, hogy: Helyreállítható –e a valódi alkotmányos rend az Alaptörvény segítségével?

E konferenciát elsősorban önrendelkezésünk visszaállítása, de a világban zajló háttérhatalmi változások és a hazánkban elterjedt téveszmék felerősödése is teszik leginkább szükségessé. Az eredetileg konföderációnak indult EU föderációvá válása, illetve az így kialakított központi irányítása belesodort minket is egy háborús helyzetbe, ami már létünket is veszélyezteti, ha nem teszünk ellene!

Az Alaptörvény teljes érvényességének a megkérdőjelezése egyre elterjedtebb, így ez már az állam bukását, illetve komoly káosz lehetőségét veti fel.

A közvetett demokráciára alapozott, részérdekű pártrendszer és a mindenkori kormányzatok túlhatalma – megfelelő fékek és ellensúlyok hiányában – újra és újra felveti a történelmünkben 1944-ig beváltan működő alkotmányos rend helyreállításának szükségességét. Az Alaptörvény, és módosításainak társadalmi elfogadottsága nem bír fontossággal a kormány részéről, a civil társadalom ki van rekesztve a mostanában újjáéledni látszó vármegyei autonómia rendjéből. Ráadásul az állam jogfolytonosságának kérdése is felmerül a civil mozgalmak körében, de a közbeszédben nem.

Az ún. „köztársaságot” létrehozó és a szovjet megszállás alatt működő pártok utódszervezetei pedig egy általuk vezetett, újabb „rendszerváltást” hirdetnek, és az Alaptörvény érvénytelenségére hivatkozva próbálnak ismét hatalomra jutni!

Mivel az Alaptörvény valóban nem lett a Történeti Alkotmány jogelveihez igazítva, így a konferencia céljai között szerepel ennek elméleti kidolgozása is. Mindezek a jelen történelmi helyzetben nagy jelentőséggel bírnak, sőt, a jövő nemzedékeinek érdekében is szükséges egy ilyen, tisztázó jellegű konferencia.

Az Alkotmányjogi Konferencia 1. részére Budapesten került sor. Előadói: Dr. Diviki-Nagy Attila, Dr. Bene Gábor, Fáy Árpád, Szabó Attila, Mireisz Tibor voltak.

Az Alkotmányjogi Konferencia 2. részére november 12-én Székesfehérvárott kerül sor. Helyszíne: Öreghegyi Közösségi Ház, 13h- 18h óra között. Cím: 8000 Székesfehérvár, Fiskális út 93.

A november 12.-i (II.) konferencia tématerületei:

1)Az 1920 és 1926 közötti Nemzetgyűlés felállítása, legitimációja, eredményei, szerepe a Magyar Királyság helyreállításában, és tanulságai a mai politikai elit számára
2) Az 1946. évi I.tv. és az 1920.évi I. tvc. összehasonlítása, hatásaik elemzése
3) Királyság, vagy köztársaság most a legitim államforma Magyarországon?
4) Mi lehetett a célja és milyen hatásokra született meg az 1989. évi XXXI. törvény? Miért csak módosította az 1949 évi XX-as törvényt, az „oktrojált alkotmányt”?
5) Milyen jogi lehetőséget lát arra, hogy visszatérjünk a történelmi magyar államok sorába? Álláspontja szerint ma mely korszakok államaival jogfolytonos a magyar állam?
6) Miben különbözik a magyar közjogi felfogás szerint az Alkotmány és az Alaptörvény, vagyis a „lex fundamentalis”? Pl. az Aranybulla minek minősíthető: szabadságlevélnek, alap vagy sarkalatos törvénynek, ill. királyi rendeletnek?
7) Miben nyilvánul meg a Szent Korona állameszme modernitása? Milyen módon képzelhető el annak gyakorlati használata és a mai korban való megvalósulásának milyen fokozatai, és hatása lehetséges?

Felkért előadók a II. Konferenciára:

  • 13:00     Megnyitó a házigazda, Fejér Szövetség nevében
  • 13:10     Dr. Bene Gábor közjogász – az I. Alkotmányjogi Konferencia (Bp, 2022.10.16.) összefoglalása.
  • 13:40     Dr. Varga Tibor jogtörténész előadása
  • 14:10     Dr. Horváth Attila alkotmánybíró előadása
  • 14:30     Szünet
  • 15:00     Nagy Gábor Szkíta önkormányzat /Veszprém/ előadása
  • 15:30     Fáy Árpád /Alkotmányjogi Műhely/ előadása
  • 16:00     Szász Péter történész előadása
  • 16:30     Dr. Diviki-Nagy Attila igazságügyi szakértő előadása
  • 17:00     Szünet (5 perces hozzászólók jelentkezése)
  • 17:15     Hozzászólások
  • 17:30     Előadók kerekasztal beszélgetése – válaszok, üzenetek, továbblépés lehetőségei.
A rendezvény nyitott, melyre várnak minden, a magyarság sorsa iránt elkötelezett érdeklődőt!