A kilencedik szankciós csomag után lesz tizedik és tizenegyedik, így nekünk folyamatosan küzdenünk kell, hogy az alapvető értékünket megvédjük – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádióban.
A háborúpárti tábor a szankciók kiterjesztését szeretné elérni, mert folytatni szeretné a háborút, de mi azt mondjuk, hogy azonnali tűzszünetre van szükség, és a béketárgyalások vezetnek a békéhez – mutatott rá a miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint az európaiak egyelőre bolyonganak a sötét erdőben, eddig az Oroszországban lévő nyersanyagokat kihoztuk, és fejlett technológiát vittünk oda, ez volt a tengelye az európai gazdaságnak.
A háborúnak nemcsak az a költsége van, hogy amit most lerombolnak, azt újra kell majd építeni, hanem kiderült, hogy az ukrán állam működtetése is gondban van. Ukrajna nem tudja kifizetni a nyugdíjat, nem tudja fenntartani az infrastruktúráját, ezért Ukrajna Nyugathoz, az unióhoz is fordult, hogy adjunk pénzt. Évente 18 milliárd eurót kellene adnunk csak azért, hogy az ukrán állam működjön.
A miniszterelnök szerint a globális minimumadó munkahelygyilkos, minden országnak magának kell eldöntenie, hogy milyen adórendszert működtet. Ez a demokrácia lényege, a választók eldöntik, hogy milyen adópolitikát szeretnének hazájukban.
Mivel az EU és Magyarország között néhány fundamentális kérdésben véleménykülönbség van, ezért ők nem szeretik a magyar kormányt. Ők az előző választáson egy baloldali kormányt szerettek volna, ezért nem adták oda a pénzt az országnak, viszont odagurították a dollárokat a baloldalnak, hogy meg tudja nyerni a választást. Így állt elő a guruló dollárok ügye – fogalmazott Orbán Viktor.
A jobboldal ugyanakkor megnyerte a választást, így nem volt mit tennie a bizottságnak, előrángattak mindenféle feltételeket, de miután eredményeket akartunk elérni, így a szerintünk szükségtelen kérdésekről is meg tudtunk állapodni. Teljesítettük a EB 17 kérését, sőt eljutottunk oda, hogy a magyar tervet kiválónak értékelték Európában – hangsúlyozta a miniszterelnök, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik ehhez hozzájárultak.
Mint mondta, aki ismeri az uniós intézményeket, pontosan tudja, hogy mindig lesz egy újabb ötletük. De annak ellenére, hogy mindig újabb feltételeket támasztanak, végül is megállapodásra kell törekedni. Persze van néhány alapvető kérdés, ami a viták mélyén húzódik meg. Ők azt akarják, hogy engedjük be a migránsokat, engedjük be a szexuális propagandistákat az iskolákba, és minden további nélkül fogadjuk el a szankciókat, és támogassuk a háborút. Mi ezeket nem fogjuk megtenni, de ami ezen túl van, arról lehet tárgyalni – fogalmazott a kormányfő.
Az illegális migrációval kapcsolatban a kormányfő arról beszélt, hogy a helyzet egyre nehezebb, áldatlan állapotok uralkodnak a déli határon. Kiemelte, hogy az ott élők élete lassan elviselhetetlenné válik.
Borítókép: Orbán Viktor (Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)
KAPCSOLÓDÓ CIKK
Sem az USA, sem az EU jelenlegi vezetése, sem az őket kiszolgáló globalista, hazaáruló politikusok, nem akarnak békét, csak káoszt és pusztítást. Részletek