Header Ads Widget

Utolsó szakaszába lépett az Egyesült Államokban pusztító bombaciklon − számolt be a Fox News vasárnap délután.



A szerda óta tomboló Elliott névre keresztelt bombaciklon magja Kanada felé tart, a legfrissebb információk szerint pedig legkevesebb huszonkét ember vesztette életét az ítéletidő következtében. 



A hóvihar és szélsőséges időjárás által leginkább sújtott államok közé tartozik New York is. Kathy Hochul, az észak-nyugati állam kormányzója szombaton kezdeményezte a szövetségi katasztrófahelyzet kihirdetését, ami lehetővé teszi a károk helyreállítására, valamint a fennakadások elhárítására elkülönített központi források igénybevételét. 

New York államban legkevesebb hárman vesztették életüket az Elliott bombaciklon következtében, közülük ketten azért, mert a hatóságok a drasztikus útviszonyok miatt nem tudtak időben a helyszínre érkezni.



A bombaciklon következtében több mint 1,6 millió fogyasztónál szünetelt az áramszolgáltatás, emellett a légitársaságoknak közel nyolcezer járatot kellett törülniük. Emiatt sokan nem tudták családjukkal tölteni a karácsonyt, az adatok alapján mintegy 3,4 millió ember szándékozott repülővel utazni december 23-án és december 24-én. 

A sarkvidéki vihar miatt a hőmérséklet is jóval fagypont alá süllyedt országszerte, a Mexikói-öböl partjainál is szokatlanul hidegben kell ünnepelniük az itt lakóknak.  

Az ítéletidő Kanadát sem kímélte, áramkimaradások, járhatatlan utak, elakadások jellemezték a szombati napot Ontario és Québec tartományokban. Az extrém erősségű szél, hófúvás és a látási viszonyok romlása miatt több területen is rendkívüli állapotot hirdettek. 




A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.