Nyugat-Európában nem bírják a migrációs nyomást, a sátorvárosok és a rögtönzött konténerfalvak építése mellett már az oktatási intézményeket is átalakítják migránsszállóvá.
Egy tornaterem, amely 24 kis, műanyag fóliával elválasztott, háromszor három méteres térre van felosztva. Németországban a münsterlandi Telgte városa 45 embert szállásoltak el itt. Más választása nem volt az önkormányzatnak, hiszen sehol máshol nem tudták már elhelyezni a bevándorlókat. Az a 110 lakás, amelyet a kisváros már korábban is bérelt a menekültek számára, megtelt. Wolfgang Pieper, a 20 ezer lakosú város polgármestere elfogadhatatlannak nevezte a helyzetet.
Elfogadhatatlannak az emberek számára, elfogadhatatlan a klubok és iskolák számára is, amelyeknek a sportlétesítményeiket kell nélkülözniük. Mivel azonban más kapacitásunk nem maradt, rövid távon ez volt az egyetlen megoldás, amit választhattunk
– mondja a zöldpárti politikus a német közmédiának.
Németország-szerte panaszkodnak az önkormányzatok, hogy jelentősen több menekültet kell befogadniuk, mint amennyi helyük van. Nemcsak lakásokból van hiány, hanem óvodai és iskolai helyekből, pénzből és személyzetből is – mondja Gerd Landsberg, a Német Városok és Önkormányzatok Szövetségének vezetője.
Észak-Rajna-Vesztfália tartomány nyárra annyi menekültet osztott be, mint tavaly egész évben.
Országszerte meredeken emelkedett az első alkalommal benyújtott menedékkérelmek száma, januártól augusztusig 204 461 első menedékkérelmet nyújtottak be – derül ki a Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal adataiból. Ez mintegy 77 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában. Ehhez jönnek még az Ukrajnából érkezők, akik nem szerepelnek a menekültügyi adatokban.
A pénzügyi terhek mellett az önkormányzatok a társadalmi érintkezésre gyakorolt következményektől is tartanak.
“Ha egy német család nem talál lakást, de a menekülteket Telgte városa lakásokban szállásolja el, az feszültséget kelt – mondja Pieper polgármester, aki szerint érezhetően nagyobb a feszültség, ahogy új helyszíneket kell találni a menekültek elhelyezésére, az emberek ugyanis egyre kevésbé tolerálják ezt. A helyzet enyhítése érdekében – legalábbis középtávon – Telgte városa most különböző helyszíneken konténerlakásokat épít. De ez is sok pénzbe kerül, méghozzá annyiba, amennyi valójában nincs is.