Header Ads Widget

Kiszabadult a börtönből a Hunnia-per utolsó három elítéltje is - Novák Katalin azután hozta meg döntését, hogy csütörtök délután találkozott Csintalan Sándorral



Kiszabadult a börtönből a Hunnia-per utolsó három elítéltje is, akik a napokban részesültek köztársasági kegyelemben. Piller Gergely a Gyorskocsi utcából, Szücsi Frigyes nemzetközi hírű régész, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja és Tián Csaba pedig a Venyige utcai börtönt hagyta el péntek délután.

Ismert, a Hunnia-per három elítéltjének szabadon bocsájtásáról Novák Katalin azután hozta meg döntését, hogy csütörtök délután személyesen találkozott Csintalan Sándorral, a büntetőügy sértettjével a Sándor-palotában. 

Csintalan Sándor korábban levélben kérte a köztársasági elnököt, hogy adjon kegyelmet annak a három férfinak, akiket 15 év pereskedés után ítéltek el az expolitikus összeveréséért, de ezt nem tudták bizonyítani. 

Az államfői döntésről Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő szolgálat vezetője úgy fogalmazott, az első szó ismét a háláé és a köszöneté! 

Bátor, tisztességes, irgalmas és keresztényi  Novák Katalin köztársasági elnök ezen mostani döntése is, ami logikusan illeszkedik a Budaházy–Hunnia-ügyben hozott korábbi kegyelmi határozatokhoz, amelyekkel tavaly decemberben és idén áprilisban Budaházy György és 12 társa már kegyelmet kapott. Gaudi-Nagy szerint az ügy ezen megoldása még jobban felerősíti az igényt, hogy a 2010 előtti önkényuralmi időszak állami terrorjának felelősei nem kerülhetik el a felelősségre vonást és azt, hogy az igazságügyi rendszer egyes, súlyos, ilyen ügyekhez vezető rendszerhibáit mielőbb ki kell küszöbölni.







Segítsen egy megosztással!
Független médiánk sem állami, sem vállalati, sem párttámogatásban nem részesül. Munkánk sikerét elsősorban olvasóink segítsége biztosítja. Ön is küldhet be cikkeket, amelyeket közzéteszünk hírportálunkon.

Itt tudja támogatni munkánkat

Ha fontosnak tartja ezt a tartalmat, az alábbi gombok segítségével egy megosztással sokat tehet azért, hogy másokhoz is eljusson.