Az őrült russzofób EU-bábok tovább vágják a fát maguk alatt-elfogadták a 12.-ik szankciócsomagot.
Sikerült függetlenné tenni magukat az olcsó orosz energiahordozóktól, alapanyagoktól, hogy ezeket mind az USA-tól vehessék meg jóval többért. Teret engedtek a kínai befolyásnak is a kereskedelmen keresztül, de mire rájöttek, Kína már leszerződött a beruházásokra is.
A „magyar” kormány ezt a csomagot is elfogadta, cserébe a nekünk járó eus pénzek töredékéért. Nem Orbán zsarolja az EU-t, hanem fordítva! Ha nincs pénz, van mivel uszítani a „baloldalnak” a tanárokat. Orbánunk esetében is igaz lett a mondás. „van az a pénz”,- amiért megtagadta korábbi szankcióellenes kirohanásait, és „kivonult” a teremből, amikor megszavazták Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalását. Orbán szerdán az Országgyűlésben azt mondta,- hazudta!-, hogy a csütörtöki és pénteki brüsszeli csúcson blokkolja azt a javaslatot, hogy Ukrajna EU-tagságáról tárgyaljanak.
Azt mondta a képviselőknek, hogy Ukrajna uniós csatlakozása beláthatatlan következményekkel járna. Igaz, ez csak a nekünk előadott nemzeti színjáték volt a nagy bábszínházban!
Az EU-tól korábban azt várták, hogy felszabadítsa a pénzt, hogy segítsen megingatni Orbánt, aki azzal fenyegetőzött, hogy megvétózza Ukrajna esetleges EU-tagsági ambícióit. Ám egy magas rangú Orbán segéd ezután akár 30 milliárd euró (32,4 milliárd dollár) befagyasztott segély kiadását követelte – írja a Bloomberg.
A nemzetközi jog mintha nem is létezne, a tőke szabad áramlása és a vállalkozás szabadsága, ami az eus alapszerződés egyik alapelve is, minden további nélkül korlátozható. Ne örüljünk, nem a kapitalizmus éli a végnapjait, csak a kicsik után most már a közepes vállalkozásokat is ki akarják nyírni. Olcsó alapanyagok nélkül technológiát váltani, elhagyni a földgázt és kőolajat ész nélkül, nem más, mint gazdasági öngyilkosság. Amire nem kényszerítette senki a tagállamokat, a bábkormányok bábvezetői a saját lakosságuk kárára önként és dalolva teszik mindezt a Nyugat éltetése mellett. Már ott tartunk, ahol a szovjet rendszerben voltunk, csak éppen fordítva: akkor a nyugati árukhoz nem lehetett hozzájutni, most az orosz van tiltva.
A különbség csak annyi, hogy a szovjetkommunista megszálás alatt még volt az államnak vagyona, volt saját termelésünk, és gazdaságunk, szinte mindent elő tudtunk állítani magunknak. Volt finom kenyerünk, tejtermékeink, konzervek, és ruhák, cipők, háztartási gépek, tévék olcsón, mielőtt a nyugatbarát Kádár rezsim eladósította az országot. Magyar földön magyar gazda magyar gabonát termelt, magyar tehén tejét ittuk, magyar csirkét és malacot ettünk. Nem szorultunk behozatalra, mint most! Az EU csatlakozás hozta el a viszonylagos jólét végét: a kvóták miatt feladtuk a saját ipari termelést, a földjeink eladhatóvá lettek, és elözönlött minket a drága nyugati áruk tömege. A multiláncok bejöttek, a magyar kereskedők tönkrementek. Sorra zártak be a gyárak, vagy vették meg külföldi a „befektetők”. Mert a tőkének szabadon kell áramlania!
Elvesztettük a lábunk alól a talajt, a szó szoros értelmében! Ha az EU –tól, vagy a külföldi befektetők pusztításától védenénk a maradék termőföldet, nem engedik, mert sérti a tőke áramlását és a vállalkozás szabadságát. Az oroszok elleni szankciók nem sértik? Vagy csak a cél szentesíti az eszközt?
Az orosz gáz elhagyása miatt a vállalkozások energiaszámlái a többszörösére nőttek, és ez még nem a vége! Az áramon, a fűtésen nem lehet a végletekig spórolni! A földjeiktől megfosztott gazdák és kistermelők így kényszerülnek be az akku és egyéb gyárakba biorobotként napi 12 órákat éhbérekért dolgozni? Vagy még ez sem, mert a befektetők érdeke az olcsó munkaerő, és a filippinók, ázsiaiak és egyéb migráns vendégmunkások a magyar minimálbérét is elvállalják a munkát az otthoni éhezés helyett. Itt ingyen van a szállás, az étkezés, a „fizetésükből” haza tudnak utalni, míg mi munka nélkül maradunk, mert a magyar vállalkozások egyre fogynak. Lassan már csak a szolgáltatások maradnak, és mindenki a másikból próbál megélni. Az albérlet és lakásárak az égben járnak, átlagmagyar azt megfizetni már nem tudja, a tartalékok elfogynak.
Erre akarják rátenni a zöldadókat, a kötelező lakásfelújításokat, a „zöldített” energia ára a mainál is több lesz! A kormány ahelyett, hogy a magyar munkaadókat támogatná, milliárdokat költ a befektetőire.
Orbán mintha csak tudta volna előre, hogy sietni kell az akkugyárakkal, mert az EU a lítiumos akkumulátorok behozatalát is megtiltja? Ez lett volna a háttéralku része a szankciókért cserébe? A demokratikus kiskirály így kiütheti a gyárak ellen tiltakozásokat szervező ellenzéke kezéből ezt az adut is, mert máris igazolva lett a zseniális előrelátása a befektetők idevonzásával! Nálunk gyárthatják le a kínaiak az összes akkut egész Európának, és mi lehetünk a földrész legnagyobb és legveszélyesebb használt akkumulátor bontó telephelye is! A magyarokért nem kár, a földekért sem, hiszen jön Ukrajna, a legnagyobb mezőgazdasági ország! Az EU nem tiltja, jöhet a tömegtermelt GMO, elkerülni nem tudjuk, mert nem lesz már hol gazdálkodni. Ami a maradék, el nemszennyezett földeken megterem, azt csak az elit fogja tudni megfizetni!
A 12.-ik törvénytelen és jogsértő háborús szankciócsomag megtiltja a természetes és nem ipari eredetű gyémántok behozatalát. A nyersvas, a réz- és alumíniumhuzalok és a cseppfolyósított propán, azaz LNG vásárlását, ezt egy év átmenettel. – Milyen jó is lenne, ha meglennének még a drótgyáraink, most mi lehetnénk a „drótnagyhatalom” az EU-ban!
Sebaj, a kerítések és huzalok ára is az egekbe szökik, miközben a közbiztonság a béka hátsója alatt! Majd kivágjuk a fákat, mert úgyis túl sok CO2- t bocsájtanak ki, károsak a klímára! Tiltást írtak elő a lítium-akkumulátorok és UAV-alkatrészek importjára is. Az új szankciócsomag arra kötelezi a közösség valamennyi országát, hogy tájékoztassák az Európai Bizottságot tankhajók Oroszországnak történő eladásáról, amikkel olajat vagy LNG-t szállíthat.
Megszigorították az olajár plafon végrehajtását és egy információmegfosztási mechanizmuson keresztül letiltják és büntetni rendelik az az orosz nyersolaj és kőolajtermékek szállítási tiltásának megkerülését. Ez azt jelenti hogy a kereskedő „harmadik ország” ellen is szankciókat vezetnek be. Az EU 29 vállalatot és több magánszemélyt feketelistára helyezett, és megtiltotta orosz állampolgároknak, hogy vezető pozíciókat töltsenek be a kriptovalutákkal kapcsolatos európai vállalatoknál.
Az oroszok sem tétlenkednek a károkozással:
Oroszország a 12. uniós szankciócsomagra válaszul kibővítette azon európai intézmények, és uniós tagországok képviselőinek listáját, akiknek tilos belépniük az országba. Az ország területére tilos belépni a rendfenntartó szervek képviselőinek, és az európai uniós országok állampolgárainak, akik katonai támogatást nyújtanak Kijevnek. Ezzel tovább bővül azon vállalkozások száma, amik nem tudnak tovább működni. A benntragadt vagyont az oroszok ugyanúgy elkobozzák, ahogy velük teszi az
Unió.
A Wall Street Journal beismerte: Putyin, Musk, és az amerikai gazdaság lettek az idei év geopolitikai nyertesei „Nem okoz örömet, hogy Vlagyimir Putyint az év geopolitikai nyertesének nyilváníthatom. Pozíciója mérhetetlenül erősebbnek tűnik, mint egy évvel ezelőtt. Kijev hangos ellentámadása elakadt. Putyin gazdasága kiállta a nyugati szankciókat”
- állapította meg Gerard Baker rovatvezető. Egy másik amerikai újságíró szerint az orosz elnök „demonstrálta a stratégiai türelem brutális előnyét.”
Medvegyev köszönetet mondott az EU-nak az orosz gazdaság feljesztéséért. A GDP 5,5 %-al nőtt a szankciók hatására! Az oroszok elkezdtek visszaállni a saját gazdaságuk fejlesztésére: nem jobb lenne nekünk is erre az útra lépni a befektetők és globalista multicégek milliárdos támogatásai helyett?
Az európai parlamenti képviselők tiltakozása ellenére tovább folytatódik az eszement tiltások sorozata. Már mindenki tisztában van vele, hogy ezzel nem tudtak és továbbra sem tudnak ártani az oroszoknak, ám a kormányfők valami láthatatlan kényszer hatására mégis sorra megszavazták mindet. A háború folytatódik, Ukrajnában nem lesz választás a hadiállapot miatt. Amerika lassan elhagyja a támogatásukat, ami az ukránok vereségét jelenti, főleg, ha az EU-tól se kapja meg a milliárdokat. Mi hasznunk van ebből? Semmi!
Meddig tudják még elhitetni a szavazóikkal, hogy mindezt az ő érdekükben teszik? Az állampolgárok, vagy valami más, rejtőzködő, ránk telepedő hatalom érdeke volt a kamukovid járvány, a tömeges oltások, a klímahiszti nyomán egy teljes technológiai átállás, ami elszegényít és kiszolgáltatottá tesz, és az értelmetlen, oktalan háborúk, a tömegmészárlás, az emberi jogaink, és a nemzetközi jog teljes átformálása?
Itt az ideje feltenni magunknak a kérdést: kiket képviselnek a képviselőink, az államfőink, a kormányaink, ha számukra nem a mi érdekeink az elsők?
/ G. Ági /
Forrás: nsn.fm , ura.news , wsj, aljazeera