Régi hitünk kikelet-ünnepe március 20.-a volt. A természet megújulásához kötődő népszokások és hiedelmek a keresztény vallás felvétele ellenére megmaradtak. A hagyományok megjelenítik a jelképes megtermékenyítést, valamint a rituális megtisztulást. A „pogány” tavaszköszöntés szerint akkor élünk harmóniában a természettel, és a természetfeletti erőkkel, ha tiszteljük őket, és alkalmazkodunk hozzájuk.
Őseink a víznek, mint életadó elemnek, mágikus tisztító hatást tulajdonítottak. Az ünnep hajnalán, a felkelő napsugarai által érintett vízben mosakodtak meg, az állatokat kihajtották a patakokhoz, hogy igyanak belőle, mert hitük szerint ez megvédte őket a betegségektől. A fatálakba tett vizet a földek 4 sarkán locsolták szét, és máglyákat gyújtottak a határban, jó termést kérve így az Istenektől.
Az Ármányt zajjal, kerepléssel űzték el. Más népek ijesztő álarcokat öltve magukra, táncolva, hangoskodva űzték el a rontó szellemeket. A téltemetés, a Halál elűzésének rítusa volt a rongyokba öltöztetett szalmabábu elégetése, vagy vízbe dobása. A családi tűz-helyeken, ahol állandóan égett a tűz, új tüzet gyújtottak a régi parazsáról. A tűz a Nap erejének, az újjáéledésnek, a teremtő erőnek a szimbóluma, a Nap az Istenség teremtő erejének evilági megnyilvánulása. A tavasz kezdetén mindent kitakarítottak, megtisztítottak, melynek része volt a lelki megtisztulás is. A Teremtő áldását kérték, a szakrális helyeken étel és ital „áldozatot” bemutatva.
A tojás több nép teremtésmítoszában megjelenik, használták ajándékozásra, jóslásra, ételáldozatra. Ősi élet, és termékenységi szimbólum. Az újjászületés, a teremtés és a megújulás jelképe. Díszítése a mágiához kapcsolódik. A jelekkel bőséget, szerencsét, egészséget kértek az Istenektől.
A piros szín a tüzet, a szabadságot, a szerelmet, szeretetet jelképezi. A „húsvéti nyúl” germán eredetű termékenységi szimbólum, a tavasz jelképe, mert a germán népek a tavaszi teliholdban egy nyúl képét vélték felfedezni. A nyúl megjelenése így jelezte a tavasz kezdetét.
A nyúl és a tojás kapcsolata is a germán hitvilághoz kapcsolódik, de ez az Alvilág Istennőjéhez kötődik: a legenda szerint a nyúl eredetileg madár volt, de az Istennő megharagudott rá, ezért négylábú állattá változtatta.
A „húsvéti bárány” feláldozása zsidó szokás!
Eredete a Bibliában található. Az ószövetség zsidói az ő Istenük parancsára a tavasz napéjegyenlőség napján fiatal, 1 évesnél nem idősebb bárányt áldoztak fel, és vérével bekenték az ajtófélfát, mert hitük szerint így elkerüli őket az Úr haragja. Az élőáldozatok bemutatása a zsidó hitvilágban az Istennek tetsző, az iránta való tiszteletüket jelző rítus. A keresztény vallásban,- ami zsidó eredetű,- így lett Jézus, a régi hit tanítója az „Isten báránya”, akit a kereszten feláldoztak, mert megtagadta a zsidók Istenét, akit a „hazugság atyjának”, a zsidókat az ő gyermekeinek nevezte, kiűzve a kufárokat a templomból. A húsvéti bárány Jézust jelképezi, mint azok a bárányok, amiket a zsidók az egyiptomi kiűzetésük után engesztelésként nap mint nap feláldoztak a jeruzsálemi templomban Jahvenak.
Az Újtestamentum szerint Jézus a zsidók bűneinek a megváltása jött a Földre, amit kivetítettek az egész emberiségre:
„ Krisztus a mi bárányunk, aki feláldoztatott értünk”.
Elődeink, az eurázsiai ősi szkíta és hun népek nem áldoztak élő állatokat az Isteneknek, sem vérüket ontva, sem élve elégetve őket. A kínzás és kegyetlenkedés a természeti népeknél nem volt Istennek tetsző cselekedet, az ilyet elítélték. Az ősi Istenség az ő hitvilágukban az Élet eredője volt, nem valamiféle felettük uralkodó, parancsolatokat osztogató, élőáldozatokat követelő, igazságosztó entitás.
A természet erőit és megnyilvánulásait a természet törvényeit tekintették az isteni erő megnyilvánulásának, ami a szakralitásban jelent meg. A Teremtő áldását kérték önmagukra és népükre, nem engesztelését áldozatokkal. Nem volt szükségük „megváltóra”, tetteikért maguk voltak felelősek, nem létezett számukra „isteni bűnbocsánat”. Hitük szerint az isteni elrendelésben és annak igazságosságában hittek, vezéreik szakrális vezetők is voltak egyben.
A keresztény vallási hódítás után az ősi egyistenhit tanításai összeolvadtak a kereszténységgel, így a szokások, hagyományok és a régi hit tanításainak egy része fennmaradhatott. A nem egyházi jellegű szokások megtartása a mai napig megmaradt, jelezve, hogy népünk nem szakadt el végleg eredeti hitvilágától, ami a remény tüzeit gyújthatja fel a megmaradásunkra.
ŐSI INTELEM:
Adj hálát minden reggel és este a teremtődnek, hogy visszasegítse szellemed az eredete felé, s álld őt minden nap folyamatosan, ahányszor csak tudod, mert csak így kapcsolódhatsz össze ősi erőddel.
Aranyosi Ervin: Képzeld el, higgy benne!
Képzelj el egy nagy családot, amely szeretettel áldott, kik egymásért mind kiállnak és mindent együtt csinálnak. Mindent együtt és egymásért, szebb jövőért, egy csodásért!
Lehetne ilyen egy nemzet, kik múltjukból építkeznek! Szép hagyományt újra élnek, kikben eggyé lesz a lélek!
Együtt mennek, egy irányba, szeretettől kapnak szárnyra, teszik nap, mint nap a dolguk! MAGuk teremtik a sorsuk!
/ G. Ági /
.fw.png)
.png)
.png)
