Header Ads Widget

Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X (korábban Twitter) közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről.



Az Európai Bizottság megkereséssel fordult az X (korábban Twitter) közösség platformhoz, hogy tájékoztatást kapjon arról, miért csökkentette tartalommoderációs forrásait az internetes vállalat. Szerdai brüsszeli közleménye szerint a bizottság különösen azt szeretné megtudni, hogy a platform miért csökkentette közel 20 százalékkal tavaly október óta a tartalommoderátorok csapatának létszámát, ami által az Európai Unión belüli nyelvi lefedettség 11 uniós nyelvről 7-re csökkent. 

Az uniós végrehajtó testület további részletekre tart igényt a mesterséges intelligenciát használó eszközöknek a választási folyamatokra, az illegális tartalmak terjesztésére és az alapvető jogok védelmére gyakorolt hatásával kapcsolatos kockázatértékelésekről és kockázatcsökkentő intézkedésekről. Tavaly decemberben az Európai Bizottság eljárást indított az X ellen a tartalommoderálásra és az átláthatóságra vonatkozó európai szabályok feltételezett megsértése miatt. Ebben az eljárásban azt kívánják vizsgálni, hogy az X megsértette-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) egyebek mellett a kockázatkezeléssel, a tartalommoderálással és a hirdetések átláthatóságával kapcsolatos területeken. 

A szerdán elküldött információkérés a folyamatban lévő vizsgálat újabb lépése. Az X-nek május 17-ig kell a bizottság rendelkezésére bocsátania a tartalom moderálására szolgáló erőforrásokkal és a generatív mesterséges intelligenciával kapcsolatban kért információkat. A testület bírságot szabhat ki az információkérésre adott téves, hiányos vagy félrevezető tájékoztatásért. A válaszadás elmulasztása esetén az Európai Bizottság határozattal kérheti a tájékoztatást. 

MTI

A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.