Header Ads Widget

Amerikában 5 éve etetik az embereket mRNS-el kezelt disznók húsával.



Azt mondták, hogy 2020-ban fejlesztették ki! Hát persze hogy ez sem igaz! Kiderült, hogy 2012-től gyártják, a sertéstenyésztők 2018 óta széles körben „oltják” az állatokat mRNS „vakcinákkal” anélkül, hogy az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóságok bármit is mondtak volna a nyilvánosságnak.

Már egy év eltelt attól kezdve, hogy Tom Renz ( Attorney Tom Renz: “We’ve Confirmed ‘This mRNA Stuff’ Is In The Food Supply” (planet-today.com) ) ügyvéd dokumentációt talált a Merck sertéseknek szánt Sequivity mRNS vakcina platformjáról. A vállalat honlapján az áll, hogy „a Sequivity RNS-részecske technológiát használ a sertésinfluenza A vírustörzsek, sertés cirkovírus (PCV), rotavírus és más kórokozók elleni egyedi összetételű vakcinák előállítására”.

Az egész akkor kezdődött, amikor az iowai székhelyű Harrisvaccines 2012-ben kifejlesztett egy RNS-injekciót a sertésinfluenza (H3N2) ellen. Később, 2015-ben, amikor a Harrisvaccines-t felvásárolta a Merck Animal Health, a vállalat kifejlesztett egy madárinfluenza elleni mRNS-vakcinát. Ugyanebben az évben a vállalat partnerségre lépett a Modernával, hogy számos más mRNS „vakcinát” fejlesszen ki. A Harrisvaccines mellett a német CureVac cég (amely később, 2020-ban szintén szerződést kötött az EU-val Covid-19 elleni mRNS-alapú humán vakcinák szállítására) is kifejlesztett mRNS-alapú veszettség elleni vakcinát sertések számára 2016-ban. Emellett 2016-ban a német Bayer és a BioNTech (ma már a Pfizer partnere) vállalatok összefogtak, hogy háziállatoknak szánt vakcinákat fejlesszenek ki. Nemrégiben pedig az vált ismertté, hogy az Iowai Egyetem egy tehenek számára kifejlesztett mRNS vakcinán dolgozik.

A National Cattlemen's Beef Association szerint jelenleg nincs engedélyezett mRNS-vakcina húsmarhák esetében történő alkalmazásra az Egyesült Államokban. Dr. Joseph Mercola, aki kutatta a témát, elmondta: Egyetlen adaptált mRNS vakcinát sem teszteltek. Csak magát az mRNS platformot engedélyezték. Az ipar eltitkolja az új génterápia alkalmazását mindenféle biztonsági tesztelés nélkül. Már vannak hivatalosan meg nem erősített információk arról, hogy egyes szarvasmarha-tenyésztők 2018 óta valóban illegálisan injekciózzák mRNS készítményekkel az állományukat, és erről senkinek sem szólnak. Azt jelenti-e mindez, hogy egyes hústermékek már mRNS-t tartalmaznak?

Renz ügyvéd rámutatott arra, hogy az állatok számára előállított mRNS-vakcinákban használt lipid nanorészecskék (LNP-k) más veszélyes dolgokkal szennyeződtek a tudósok vizsgálata szerint. Ugyanezek az LNP-k vannak jelen a Pfizer és a Moderna által előállított COVID-19 elleni mRNS-vakcinákban. Az ügyvéd felháborodott: 

Amit az mRNS-vakcinákról tudunk, az az, hogy nem állítják meg a betegség terjedését... és valójában semmilyen módon nem segítenek. Azt is tudjuk, hogy laboratóriumban bebizonyosodott, hogy ezek az oltások megváltoztatják egyes sejtek genetikai állományát. És úgy tűnik, az amerikaiak (és senki sem tudja, hogy rajtuk kívül még kik) már öt éve fogyasztanak génterápiával kezelt sertéshúst, és még több ilyen hús lesz az Egyesült Államokban, mivel a szarvasmarha- és sertéstenyésztők egyesületeinek képviselői megerősítették, hogy egy szélesebb körben fognak mRNS-t befecskendezni a sertések testébe.

Hogy más országokban mi a helyzet e tekintetben, még egyáltalán nem világos, de Renz gyanítja, hogy a globalisták transzhumanista programja titokban mindenhol előrehalad a génterápia élelmiszertermelésben való alkalmazásával. Gates, a WHO, egy csomó egyetem mind arról beszél, hogy az mRNS-oltást beépítik az élelmiszerekbe. Módosítani fogják ezeknek az élelmiszereknek a génjeit, hogy mRNS-vakcinává tegyék őket.

Dr. Mercola óva figyelmezteti az embereket a sertéshús fogyasztásával kapcsolatos mesterséges veszélyekről: Még az állítólag sertéshústermelők is használják ezeket az injekciókat. Az emberek már öt éve ehetnek génkezelt sertéshúst, és hamarosan még több húst fognak ugyanezzel a kezeléssel szennyezni. Azt javaslom, hogy inkább biztosítsák túl magukat, és teljesen kerüljék a sertéshúst. Szinte késedelem nélkül, erre a leleplezésre reagálva, az amerikai Missouri állam parlamentje azt fontolgatja, hogy törvényt hoz az ilyen termékek - köztük az mRNS-kémiai anyagokkal befecskendezett állatok húsának - kötelező megjelöléséről, hogy az emberek eldönthessék, hogy fogyasztják-e vagy sem. Hogy mi lesz ezzel más országokban - majd meglátjuk. 

Az európai húsvásárlók már most meglepődtek, hogy a mágnesek tapadnak a hústermékekhez.


Minél fontosabb kérdésről legyen szó, annál nagyobb hazugsággal és átveréssel találkozunk mindenhol és mindenben! Ám ez a mérhetetlen hazugság nem csak úgy önmagában és önmagáért létezik, hanem ennek célja van! A végső cél pedig nem a haszonszerzés, hanem technikai és technológiai vonatkozásban egyre ellenőrizhetetlenebb összetételű humán rendeltetésű termékek létrehozása, amely eleve rossz szándékú visszaélések megvalósításának kiváló platformjává válhat, mint például a globális háttérhatalmi elit terveiben szereplő szervezett népességcsökkentés. Azt pedig már mondani sem kell, hogy ugyanez a bűnös elit ellenőrzi többek között a humán egészségügyet, állategészségügyet, a modern technológiákat, a médiát, a pénzügyeket, a nemzetállamokat, és egyre inkább mindent és mindent. Minden adott, hogy megvalósítsa ördögi terveit. A civil társadalomnak össze kell fognia, a vele szemben egyre nyilvánvalóbb eszközökkel vívott pusztítással és megsemmisítéssel szemben adekvát válaszlépéseket kell demonstrálnia túlélése érdekében.

 KAPCSOLÓDÓ CIKK 

Kansas Állam beperelte a Pfizert a COVID vakcina kockázatainak állítólagos eltitkolása és hamis állítások miatt

Kansas Állam 2024. 06. 17-én  beperelte a Pfizert, azzal vádolva a vállalatot, hogy félrevezette a nyilvánosságot a COVID-19 vakcinával kapcsolatban, mivel eltitkolta a kockázatokat és hamis állításokat tett a hatékonyságáról.

A Thomas megyei kerületi bíróságon benyújtott keresetben az állam azt állítja, hogy a New York-i székhelyű gyógyszergyártó hamis állításai sértik Kansas Állam fogyasztóvédelmi törvényét. A kereset anyagi kártérítést követel, amelynek összegét nem határozták meg.

A Pfizer több félrevezető állítást tett, hogy megtévessze a közvéleményt a vakcinájával kapcsolatban, amikor az amerikaiaknak szükségük volt az igazságra - mondta Kris Kobach kansasi republikánus főállamügyész közleményében.

A keresetben felperes azt állítja, hogy a Pfizer elhallgatta a bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy az oltás terhességi komplikációkhoz, többek között vetéléshez és a szívben és a szív körül kialakuló gyulladáshoz kapcsolódik.

A kereset azt állítja, hogy a Pfizer nem sokkal a vakcina 2021 elején történt bevezetése után kezdődően elhallgatta azokat a bizonyítékokat, amelyek szerint az oltás terhességi szövődményekkel, köztük vetéléssel, valamint a szívben és a szív körül kialakuló gyulladással, az úgynevezett szívizom- és szívburok gyulladással állt összefüggésben.

A gyógyszergyártó vállalatot azzal is vádolják, hogy a közösségi média munkatársaival együttműködve cenzúrázta  a COVID-19 vakcinákat kritizáló beszédet, és megpróbálta elkerülni a kormányzati felügyeletet. Másfelől, talán éppen a szövetségi kormányzati hatóságok voltak a legutolsók, akik érdemben akarták volna felügyelni a Pfizer programját.

A Pfizer által a COVID-19 vakcináról tett állítások pontosak és tudományosan megalapozottak voltak - áll a Pfizer közleményében, hozzátéve, hogy véleménye szerint a per nem megalapozott.

Az Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hatóság (FDA) 2021 júniusában a vakcina címkéjét a szívizom- és szívburokgyulladásra vonatkozó figyelmeztetéssel egészítette ki. A mellékhatások ritkák, és leggyakrabban serdülő fiúknál és fiatal férfiaknál fordulnak elő, írta közleményében az illetékes egészségügyi hatóság több hónappal a vakcinák tömeges beadása után. Következésképpen még egy százas szöget ütöttek az informált önkéntesség intézményének koporsójába. De ez nem az első és nem is az utolsó, de legfőképpen nem a legnagyobb szög abban a koporsóban, amelyben végül eltemették ezt a vérlázító intézményt a demokratikusan berendezkedett társadalmakban. 

A kevésbé felvilágosult országokban a hatalom információs megtévesztése annyira sikeres, hogy a tömegek tájékozatlan bénasággal szemlélik az oltási kényszer újbóli visszatérésének bűnös előkészületeit. Ezt az önállóan gondolkodni képtelen, mindenbe beleegyező, saját érdekei mellett kiállni képtelen magatartást nevezi a tömeges vakcinázási, ergo népességcsökkentési projekt mögött álló globális háttérhatalmi elit a természetes szelekció hajtómotorjának.

Kansas szerint a Pfizer azt is hamisan állította, hogy a német partnerrel, a BioNTech céggel közösen a vírus eredeti törzsére kifejlesztett vakcinája megőrzi magas hatékonyságát a mutáns változatokkal szemben, és nemcsak a megbetegedést, hanem a vírus átvitelét is megakadályozza.

Ken Paxton texasi főügyész tavaly hasonló pert indított a Pfizer ellen, amely még mindig folyamatban van. A Pfizer szintén megalapozatlannak minősítette az ügyet.

Kobach hétfőn elmondta, hogy más államok is együttműködnek Kansas-al a vizsgálatban, és várhatóan szintén pert indítanak.

A BioNTech nem alperes az ügyben.

Ettől függetlenül a szövetségi egészségügyi intézetek, hatóságok, média és reklámarcok a kollektíve elkövetett bűnök lefelé húzó örvényébe kerültek. Ők már felkészülhetnek az ellenük indított jövőbeli perekre, amelyek menthetetlenül be fognak következni.

Hivatkozás: Pfizer sued by Kansas for allegedly hiding COVID vaccine risks, making false claims (nypost.com)

https://www.theepochtimes.com/


/Hangácsi András/