Header Ads Widget

Stoltenberg: „minden NATO-ország köteles lesz fegyvert szállítani Ukrajnának!”



A NATO becsapta a Zelenszkijt még elfogadó ukránokat is a védelmi egyezménnyel. Stoltenberg nem tagadta, hogy a megegyezés Ukrajna NATO támogatásáról csak addig lehet érvényben, amíg meg nem alakul egy új kormány, tehát ezért fogadják el Zelenszkij alkotmányellenes elnökösködését! Ha nem tennék, érvénytelen lenne az ukrán-NATO védelmi szerződés! 

A NATO csak Zelenszkijjel kötött szerződést, úgy, hogy tudatában voltak az adott garanciáik hiteltelenségének, kizárólag azért, hogy hamis jogalapot szolgáltasson a szervezetnek a háborújuk folytatására!

Ugyanígy csapta be a fővezér Orbánt, és Ficot is, de lehetséges utódja, a holland Mark Rutte se különb a „deákné vásznánál”! A vétózás elkerülésére Rutte is ígéretet tett, hogy a két ország kimaradhat az USA-NATO ukrajnai misszójából, ami a háborúba történő nyílt belépést jelenti. Arra ugyanis semmilyen garancia nincs, és nem is kaptunk ilyet, mert ellentétes lenne az alapszabállyal. Mindenki tudja, hogyha a NATO tagországok egyhangúan megszavazzák a szövetség részvételét az ukrajnai misszóban,- márpedig ez már teljesen nyilvánvaló, ha „missziónak” nevezik,- akkor ami eddig önkéntes volt, az bármikor kötelezővé válhat! A szavazás akkor is érvényes ha egyesek kimennek kávézni, vagy meg se jelennek, mert a tartózkodás nem egyenértékű a vétózással. Arról pedig Orbán hallgatott sűrűn, hogyan egyezett bele, hogy a NATO csapatok felvonulási területévé váljunk a rajtunk keresztül Ukrajnába vezető logisztikai folyosók által, amiről a térképet nemrég a Telegraph angol lap tette nyilvánossá.

Stoltenberg ki is jelentette brüsszeli sajtótájékoztatón, ami 12.-én volt, aznap, amikor délelőtt Orbánhoz szaladt, mert az államfő nem ment el előző nap a Keleti szárny haditanácsára, ahol minden bizonnyal az ukrajnai misszó támogatásáról kellett döntést hozni. A NATO főtitkár a nekünk adott állítólagos kimaradási garanciák után Brüsszelben már így nyilatkozott:

„A NATO-országok kötelesek lesznek fegyvereket szállítani Ukrajnának. A NATO-országok számára kötelezővé válik az Ukrajnába irányuló fegyverszállítás, ezeket a szövetség parancsnoki struktúrái koordinálják Christopher Cavoli tábornok vezetésével. „Láttuk, hogy az Egyesült Államok 6 hónapot töltött azzal, hogy megállapodjon az Ukrajnának nyújtott kiegészítő segélyről, és azt is látjuk, hogy nem minden NATO-ország szállított fegyvert, ha ezt az önkéntes ellátásból a NATO-nak tett kötelezettségvállalásokká alakítjuk, akkor természetesen az ellátás kiterjedtebbé válik. A különbség az, hogy "minél tovább tart a háború, annál fontosabb számunkra a kiszámíthatóság, az elszámoltathatóság és a költségek igazságos elosztása – mondta a TASS- nak.

Ezzel egyértelművé vált, hogy hosszan tartó háborúskodásra kell számítanunk. A magyar kormányt köti a tagsági szerződés, Orbán nem tagadhatja meg a részvételünket. A júliusi NATO csúcson egy vétóval még megakadályozható lenne a „misszió” elindítása, de Stoltenberg a kimaradásunkért cserébe ígéretet csikart ki, hogy nem vétózzuk meg a NATO döntését. Igen ám, de ha meghozzák az egyhangú döntést, akkor az abban foglaltak már minden NATO tagra kötelezőek! A főhadvezér becsapott minket, Orbán ne lenne tisztában vele? A rögtönzött szerdai sajtótájékoztatót akarja a NATO- val szemben bizonyítékként használni később a neki adott ígéretre? Ez a trükk még be is jöhetne, és jó alapot adna a kilépésünk elindításához, de Stoltenberg mandátuma is lejár! A következő főtitkár pedig nyilván nem köteles elődje ígéreteit betartani, és minden bizonnyal nem is áll szándékában!

Stoltenberg utóda megszavaztatja magát, majd háborúba fog küldeni minket is? Békepárti- e a magyar kormány, vagy csak ezt akarják elhitetni velünk? A NATO kényszer alól nem lehet kibújni, csak ha kilépünk!

Látott valaki is bármilyen írásos dokumentumot a NATO vezérek ígéreteiről? Ugyanebbe a csapdába ejtették bele Oroszországot is annak idején, amikor álszent módon megígérték, hogy nem terjeszkednek a határai felé! Ezért van most védekezési pozicióban Oroszország, mondjon bárki bármit a helyzetről! Miért kell a NATO-nak terjeszkednie, ki az ellenség, ki akarta megtámadni a II. vh. vége óta Európát, vagy Amerikát? Senki! Maga a NATO csinált ellenséget Oroszországból, hogy végre megtámadhassa a felszaporított európai tagországok háborúba kényszerítésével!

Rutte nekünk tett ígéretéről a Financial Times, és az ABC News tudósított. A lap szerint a 32 NATO-tagországból 29 támogatja Rutte jelöltségét a főtitkári posztra. A holland miniszterelnök a brüsszeli vacsorán „elbeszélgetett” Orbánnal, aki valamiért nem akarja, hogy Rutte legyen a vezér. 

Rutte Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében foglalt ígéretei elhárítják az egyik fő akadályt, hogy ő legyen a NATO következő főtitkára – mondta az ABC News TV csatorna. A globalista szócsövek elégedetten jegyezték meg, hogy Magyarország ezzel „megnyitja az utat a NATO-országok szorosabb egysége és Ukrajna támogatása felé a közelgő washingtoni csúcson.”

Írásos garanciát Ruttétól se kaptunk, mert egy Orbánnak írt levél nyilván nem kötelezi semmire, igaz, mi se írtunk alá semmit, hogy lemondunk a vétójogunkról. A szóbeli megállapodások betartása szokásjogon alapul ősidők óta, de ehhez becsület és tisztesség is kellene, amit a globalisták nem ismernek. Hány jegyzőkönyvet hamisítottak meg, vagy tüntettek el az idők során? Ha háborúzni akarnak, meg is teszik. Hányszor csaptak be minket a nálunknál hatalmasabbak, hányszor ejtettek csapdába a szószegő árulók az évszázadok alatt? Miért hiszünk még mindig nekik? Az „önkéntesen kötelező” részvételből egy katonai-háborús szövetség esetén, főleg, hogy a területünkre is szükségük van, ugyan hogyan is engedhetnék hogy kihúzzuk magunkat? Ilyesmi eddig még senkinek nem sikerült!

Orbán azért fél, mert döntéseivel háborús célponttá tett minket, az oroszokkal eddig tartott jó kapcsolatának vége, de ha kiderül miben egyeztek meg a tudtunk nélkül a NATO-val, és már nem tudja tovább a „békepárti” tévhitben tartani az országot, akkor kormányostul elseperheti a népharag. Ugyanolyan csapda, mint a kamukovid életveszélyes és hatástalan kényszeroltásairól is tartania kell a hazugságait, mert ha beismeri, hogy „tévedésből” tett tönkre vállalkozásokat, és a kísérleti vakcinák nemhogy hatástalanok, ámde halálosak voltak, akkor azonnal búcsút mondhatott volna a kormányrúdnak. A döntéseiért nem vonható felelősségre, sem ő, sem a mindent megszavazó képviselők, akik, milyen érdekes,- mind a globalista narratívákat képviselik az ország érdekeivel, és az emberi jogok érvényesülésével szemben.

Stoltenberg, a bankár mandátuma október 1.- én lejár. Az utódlásra a jelöltek közül Rutte, a kálvinista kereskedő kapta a legnagyobb támogatást, akiről annyit lehet tudni, hogy konzervatív-liberális, euroatlanti, és Európa-párti, korábban az Unilever és a Calve holland ipari óriáscégeknél dolgozott. Ez a derék globalista immár 14 éve keseríti meg a hollandok életét. Kormányait botrányok és előrehozott választások kísérték, míg végül tavaly végképp megbukott a holland gazdák klímanarratíva elleni tiltakozása nyomán. A 2014-es ukrajnai puccs óta meggyőzősédesen oroszellenes és háborúpárti, Ukrajnának holland miniszterelnökként 3 milliárd eurót és kétoldalú biztonsági megállapodást ígért. Egyike volt, aki kierőszakolta a tankok átadását Ukrajnának. 

Az önrendelkezési jog Rutte szerint az ukrajnai és krími oroszoknak nem jár, Oroszország kizárását a svájci békecsúcsról nála jog győzelmét jelenti.. Hogy is képzelhetik az oroszok, hogy az ENSZ alapokmányban foglaltak mentén népszavazást tartsanak arról, hova akarnak tartozni, és ezt még el is akarják fogadtatni azzal a nagyhatalommal, ami kizárólagosan önmagát tartja feljogosítva a határok átrajzolásával? Egyetlen kijelentése szól csak a javára: többször hangsúlyozta, hogy Ukrajna nem fogadható be a NATO-ba, amíg a területén ellenségeskedés zajlik. A dolgok alakulását látva erre csak egyet lehet mondani: Sose higgy egy globalistának!

Egy NATO főhadvezéri poszt betöltése politikai pozíció a leghűségesebb báb-miniszterelnökök számára. Mondhatni dicsőség, a hűség jutalma. Hadi képzettség, vagy tapasztalat nem kell hozzá, hiszen csak a bankárkaszt utasításait kell követni, és gátlástalanul engedelmeskedni a parancsoknak. A terveket a háttérben megbújók dolgozzák ki, a főtitkárokra csak a kivitelezés hárul. A NATO tagok elé az kerül „döntésre”, amit a világhadsereg létrehozói éppen jónak látnak. Az is megeshet, átírják az alapszabályt,- ami jelenleg még tiltja háborúban álló ország felvételét,- és Ukrajna máris a szövetség teljes támogatását, és „védelmét” élvezhetné. A közös döntés alól kibúvó nincs. 

NATO- nak a hódítás érdekében szemmel láthatóan semmi se lehetetlen: jogot és törvényeket sértve népirtások, és illegitim államfők háborúinak támogatása, háborúk provokálása nem tagországok területén, beavatkozás fegyveres konfiktusokba, vagy ilyenek szítása bárhol a Földön, majd „béketeremtési” szándékkal katonai megszállás, vagy az amerikai befolyás kiterjesztése a „demokratikus rend” létrehozásának, vagy fenntartásának biztosításával. Hódítás háborúkkal, vagy anélkül, gazdasági, politikai kényszerrel, szankciókkal, beruházásokkal és befektetésekkel. Ez nem más, mint a Föld újragyarmatosítása angol-amerikai vezénylettel, a legmodernebb fegyverzettel, de a régi hűbéri rendszer módján.

A háborúk ott kezdődnek, ahol a diplomácia véget ér: Ukrajnáról 10 év alatt nem tudtak megegyezni, ezért csak egy háború kiprovokálása maradt, miután Ukrajnát felkészítették rá. A NATO mindent elkövetett, hogy eszkalálni tudja az ellenségeskedést, és akadályozni a béketárgyalásokat.

Stoltenberg a napokban jelentette be: a tagállamok harckészültségbe helyezik az atomfegyvereket. A nagy háború megszervezése még folyamatban van, a kezdetével kivárják az új NATO vezér és az amerikai elnök megválasztását, de ez már csak a színjátékról szól, hogy a kivitelezésre biztosan legyen 4 évük. Egy háborús koalíció megbuktatására a demokráciákban, a lefegyverzett, és törvényekkel sarokba szorított, médiákkal tudatmódosított polgároknak nincs semmi esélye!

A fenyegetést fokozva az USA elképzelhetőnek tart egy korlátozott atomháborút taktikai fegyverekkel. Putyin hadihajókat küldött Kuba és Florida partjaihoz, de a Vörös, Fekete, és Északi tengeren is cirkál néhány belőlük.

Nyilvánvalóvá tette, hogy ha őt támadhatják Ukrajnán kívülről, akkor ő is megteheti ugyanezt az USA-val. Ha az európaiaknak rettegniük kell, ne érezzék magukat biztonságban az amerikaiak sem, mert a rakétákkal és bombákkal az ő városaik is elérhetők.

Háborúiban a Nyugat és a NATO a szó szoros értelmében fegyverként használja fel a hamisan felfogott, fonákára fordított önrendelkezési és szabadságjogokat, hogy ellenségképet állítva, saját hódító törekvéseit indokolni tudja.

A NATO-t ebben a formájában meg kell szüntetni. Mert már rég meg kellett volna! Ez csak egy öncélú katonai szervezet, amiből ugyanúgy ki is lehet lépni, ahogy az államok beléptek. A szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítése a kilépésig felfüggeszthető. Van rá indok bőven! Ha Európa nem akar újra háborút, ha az EU tagállamainak egyenként és összességükben is fontosabb a saját szuverenitásuk és a béke megőrzése, akkor az államfők kötelessége kiléptetni országaikat a globalista hadigépezetből. Zsarolásnak csak a zsarolható enged, a félelemnek csak a gyáva!

Az „önkéntesen kötelező”-vé tenni kívánt háborúból a kimaradáshoz elég lehet egyetlen bátor vétó a megfelelő helyen és időben, és néhány csepp a tiltott igazságszérumból, ami elindíthatja az egész hadigépezet összeomlását.

Semmi sem kötelező, ami kényszer! A katonás rendben felállított dominókból csak az elsőt kell felborítani!

/ G. Ági /

Forrás:

https://tass.ru/mezhdunarodnaya-panorama/21081325

https://news.ru/world/strany-nato-obyazhut-podderzhivat-kiev-oruzhiem/

https://news.ru/europe/strane-es-mogut-razreshit-ne-pomogat-ukraine/

https://ura.news/news/1052782561

„Harcolnunk kell”: a NATO már készen áll a háborúra Oroszországgal, mire vár a Szövetség?

https://news.ru/europe/smi-nazvali-novogo-genseka-nato-kto-takoj-mark-ryutte-chem-opasen-dlya-rf/