Header Ads Widget

A lengyel elnöki posztra pályázó Mentzen megígérte, hogy lelövi az illegális bevándorlókat a határon



Slawomir Mentzen, Lengyelország elnöki posztjának jelöltje megígérte, hogy ha őt államfővé választják, lövöldözni fognak az illegális migránsokra az ország határán – írja a RIA Novosztyi. Mentzen az egyetlen politikus, aki hivatalosan is bejelentette részvételét a jövőre esedékes elnökválasztáson.

Ha valaki illegálisan megpróbálja átlépni a lengyel állam határát, egyszerűen le kell lőni ” 

– hangzott el pártja varsói kongresszusán.

Mentzen a nacionalisták és euroszkeptikusok konföderációs koalíciójának tagja, az Új Remény párt elnöke. Azt is megígérte, hogy „ellenszegül a baloldali ideológiának”, amely véleménye szerint jelenleg széles körben elterjedt a nyugati országokban.

Korábban a Lenta.ru az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, Josep Borrellnek írt levelére hivatkozva arról számolt be, hogy az Európai Parlament olaszországi képviselői elítélték Lengyelországot, amiért  egy Fehéroroszországgal határos „halálzónát” hoztak létre. . A parlamenti képviselők szerint ebben a zónában sérülnek az emberi jogok.

Ezt megelőzően a lengyel kormány különleges pufferzónát vezetett be a fehérorosz határon. Arról van szó, hogy megtiltják az illetéktelen személyek jelenlétét a Lengyelország és Fehéroroszország közötti határövezet egy bizonyos szakaszán.


 KAPCSOLÓDÓ CIKKEK 


Az Európába irányuló tömeges migráció „kezelhetetlenné” és „destabilizálóvá” válik – figyelmeztetett a francia határőrség korábbi igazgatója.




FRISS MIGRÁNS AKCIÓ

Késelés - Az Egyesült Királyságban egy apát szúrtak le.







A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.