Header Ads Widget

OVF: az előrejelzés nagyon bizonytalan, de folyamatosan finomítják az árvíz elleni védekezés tervét



A ciklon gyors változása megnehezíti a csapadékmennyiség előrejelzését, a vízügy ennek ellenére nagy erőkkel folytatja a felkészülést az érkező árhullámok elleni védekezésre – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton az MTI-vel.

Azt írták, az átvonuló ciklon miatt folytatódott a rendkívül csapadékos időjárás, elsősorban az Alpok keleti és a Kárpát-medence nyugati, illetve északi részén, és még nincs vége az esőzésnek.

Felhívták a figyelmet arra: a ciklon mozgása továbbra is nagyon változó, a hozzá tartozó csapadéksávok között szárazabb területek is előfordulnak, emiatt nagyon nehéz meghatározni, hol és mennyi eső fog még esni. A Duna felső részvízgyűjtőire az elmúlt 24 órában több esett, mint azt a korábbi számítások mutatták - jegyezték meg.

Hozzátették:

az aktuális meteorológiai előrejelzés szerint az eddig várt csapadékmennyiséghez képest a Felső-Duna, az Inn, a Traun, az Enns vízgyűjtőjén valamivel több, míg a Lajtán, a Morván, a Rábán, a Vágon, a Murán és a Dráván kevesebb csapadékra lehet számítani.

A Duna Budapestig tartó szakaszán a harmadfok szintje fölötti vízállás, a Lajtán és a Rábán akár a legmagasabb valaha mért vízszintet megközelítő, a Murán a harmadfok, a Dráván Drávaszabolcsnál pedig az elsőfok szintje körüli tetőzés valószínű. Budapestnél az alsó rakpartok szintjét várhatóan jövő kedden érheti el a vízszint.

A Tisza részvízgyűjtői közül a Sajón és a Tarnán az elsőfok szintje feletti tetőzést várnak.

Közölték azt is: a hidrológiai helyzet miatt a vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse folytatja az országban zajló árvízvédelmi tevékenységek összehangolását. A vízügy munkatársai folyamatosan figyelik az előrejelzéseket, és az aktuális adatokhoz igazítják a felkészülést a várható helyzetre, elsősorban a Duna és Lajta mentén.

"Annak érdekében, hogy Mosonmagyaróvárt megvédjük az árhullámtól, a szakembereink előkészítik a Lajta-szükségtározó megnyitását, felmérik annak lehetséges helyszíneit" 

– írták.

Hozzátették: a vízügyi szolgálat nem csak személyzetet és eszközöket csoportosít át a védekezésben leginkább érintett területekre, de indulásra készen állnak azon műszaki irányítóik is, akik az önkormányzatok kérésére a helyi védekezéséhez nyújtanak majd szakmai segítséget.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs szombati ülésére meghívást kaptak a társszervek, vagyis a katasztrófavédelem, a rendőrség, a honvédség, illetve a polgárőrség képviselői is, hogy a védekezéshez esetleg szükséges részvételükről egyeztessenek a vízügyi szakemberekkel.




A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.