Elöljáróban csak a félreértések elkerülése véget, gyorsan leszögezném, hogy az alábbiak ellenére, szinte már a hülyeségig menően, tisztelem, becsülöm és hódolom a szebbik nemet. Úgyhogy, tisztelettel kérném, hogy akinek nem inge, ne vegye magára.
Talán ott kezdeném, hogy a drasztikus társadalmi változások óta, úgy 35 éve kezdtem el úgy érezni, hogy a dög unalmas gulyáskommunizmus mocsarából itt ragadt őskövületként én csak egy futurisztikus időutazáson veszek részt ebben a tőlem teljesen idegen szürreális világban. Ennek folytán, így erősen őszülő üstökkel mára eljutottam abba a kegyelmi állapotba, hogy az élet legapróbb örömeit is megtanultam becsülni és értékelni. Kiváltképp a belülről fakadó őszinte jóságot, a mosolyt, a felhőtlen gyermekkacajt, a békét és a nyugalmat, már ami a magánszférámat illeti. Ám, velem ellentétben sajnos nagyon sok férfitársam föl sem tudja fogni mekkora mázlija van, ha a sors kegyéből végre megszabadulhat egy-egy nőstény energiavámpír halálos szorításából.
Hányatott életem során, nekem sajnos hárommal is sikerült összefutnom, első feleség, kollegina és szingli ajtószomszéd formájában. Ez utóbbi volt a legkeményebb dió és tőle is tudtam a legnehezebben megszabadulni. Csupán a téma kedvéért, róla csak annyit érdemes tudni, hogy egy negyven pluszos, gyermektelen, megrögzött szingli volt a lelkem. Ennél fogva, jó 20 évig egymaga lakott a mellettünk lévő kétszobás kecójában, maszek idegenvezetőként és megrögzött fitnesz-mániásként igyekezett megvalósítani önmagát, úgy 2 évente vadi új emeletes német terepjáróval döngetett és dögös bombázó létére férfi néppel csak akkor láttuk pár napig, ha már nagyon ideje volt nála kipókhálózni.
Mindez persze, szigorúan magánügy, amihez amúgy tényleg senkinek semmi köze. Egészen addig, amíg nem kezdett el a neki is teljesen ingyen güriző közös képviselőnkkel (jelesül a cukorfalat nejemmel) tiszteletlenül viselkedni és pofátlanul követelőzni, miközben a köszönöm szót és a hálát, mint olyat –, még hírből sem ismerte.
A lényeg, hogy szingli femina önérzetében mélyen megsértve akkor takarodott el innen végleg, amikor ebben a kis hétlakásos házban a legfurmányosabb agresszióval sem tudta magának kikönyökölni a saját bicikli és motortárolót, a lapos háztetőn a napozó teraszt, plusz jakuzzit, meg a mi saját hátsó kertünkben a baráti grill-partik engedélyezését.
Talán a sors groteszk fintora, vagy nemezise, hogy azóta is 3 éve habzó szájjal várja, hogy ugyanebben az utcában mikor költözhet be végre, a csiga lassan épülő új kecójába, amire már most ráment inge-bugyija, miközben az új kéglije egyetlen centivel sem lesz nagyobb és világosabb a réginél! Ezt csak onnan tudom, hogy nem győzi telepanaszkodni a közösségi oldalát.
Szóval, nekem aztán elhihetik, hogy sajnos elég jól ismerem ezt a fajtát. Nem akarván túlbonyolítani és túlértékelni ennek a jelenségnek a jelentőségét, de szerintem egy mai trendi femina két okból lehet vigasztalhatatlanul és menthetetlenül boldogtalan. Ha nem jön össze a kislány korában megálmodott életterve, ill., ha összejön, de ő akkor is rettenetesen szarul érzi magát, ezért aztán kapásból utál mindenkit.
De az igazán elviselhetetlenek azok a fúriák szoktak lenni, akik az önmegvalósító szingliségben remélték a boldogságot megtalálni. Illetve azok, akik ifjú korukban túl korán elgyengültek, gyereket szültek és egyszer csak rájöttek arra, hogy ezután már nem lehetnek felhőtlenül boldog és minden kötelezettségtől mentes karrierista szinglik. Aztán, ugye mindkét esetben kiderül, hogy a normális női vágyak kiélésének elmulasztása mennyire frusztrálttá és idegbajossá teszi az embert.
Az önkritika és a jobbá válás készsége azonban egyáltalán nem sajátja ennek a személytelenség típusnak. Viszont, az önmaguk generálta boldogtalanságot rendkívül intenzíven és agresszívan tudják megélni és a környezetük felé kisugározni. És, mint látjuk, roppant hajlamosak a hamis bálványimádásra is. Én még jó 30 évvel ezelőttig, Isten bizony nem tudtam, hogy ilyen nők is vannak. És, hála a sorsnak, az egyre sokasodó baljós előjelek ellenére, kb. a szüfrazsett mozgalom szárba szökkenéséig lehetett úgy élni, hogy az ember alig-alig találkozott ilyen rettenetes emancipuncikkal. Viszont, sajnos a háttérben nagyon is serényen dolgoztak, hiszen példának okért, a jenki maffiát is dúsgazdaggá tévő, 13 éves szesztilalmat (prohibíciót) is ők harcolták –, ki annak idején.
Mostanra meg már a sokadik generációnyi leányt, nőt fertőznek és nyomorítanak meg az elmebeteg, boldogtalanságot okozó és a nőiesség minden örömét tagadó ideológiájukkal. És, mint látjuk, mostanra már a zombi agyhalál azon stádiumában vannak, amelyben már csak hídfoglalóként és ostobán kántáló szingli kórusként képesek működni. Elég csak rájuk nézni és rögtön lehet látni, hogy nem is képesek többre, egyszerűen nincs rá igényük.
Azt is megfigyeltem már, hogy ennek az agyon tetovált, anarchiára hajló, girlpoweres femina csőcseléknek nagy általánosságban, az állatra kigyúrt, kőbunkó, primitív, önimádó, a nőket csupán szexuális tárgyaknak tekintő, takony gerincű macsó a „férfi” ideálja, aki csak akkor fehér bőrű, ha arabot vagy lófarkú n..ert ezekkel a tulajdonságokkal momentán nem lehet beszerezni.
Egyszóval, a vulgár feminizmus és a mindent megengedő vadliberalizmus piszkosul elbánt ezekkel a szerencsétlenekkel, és a mi szerencsétlenségünkre már bandákba is verődnek és közveszélyesek is –, lásd agresszív antifás meg klímaharcos szörnyecskék.
Egyszóval, ez a sátáni ideológia, amely ezeket a druida papnőként kántáló fap.csákat kitermelte, még most is szabadon itt garázdálkodik az iskoláinkban, az egyetemeinken, de még az óvodáinkban is! Mélyebb értelemben, ez a fajta természetellenes elmebaj a nőiesség teljes tagadása, a jóság, a szeretet, a gondoskodás, az empátia és az anyaság megélésének szándékos lerombolásából következik.
Azonban, hatalmas szerencsénkre a magyar nők túlnyomó többsége egyáltalán nem ilyen, mint ezek. Hála a magasságos Jóistennek! Úgyhogy, még közel sincs itt a világvége, nem kell még elkeseredni, jó sokáig fog még élni a szorgos gumimaci nép.
Horváth András
