Header Ads Widget

Irán először vetette be több robbanófejes Kheibarshekan rakétáit Izrael ellen



Teherán – Új szintre lépett a Közel-Keletben zajló konfliktus: Irán vasárnap hajnalban először vetett be több robbanófejjel ellátott, úgynevezett Kheibarshekan (magyarul: "várromboló") ballisztikus rakétákat izraeli célpontok ellen – jelentette be az Iráni Forradalmi Gárda (IRGC).

A megtorló csapássorozat részeként – amely az „Igaz Ígéret III” hadművelet nevet viseli – már a 20. hullámot hajtotta végre Irán a „cionista rezsim” ellen. Az IRGC tájékoztatása szerint ezúttal 40 szilárd- és folyékony hajtóanyagú ballisztikus rakétát lőttek ki, köztük a Kheibarshekan rakéták legújabb, harmadik generációját, amelyek most először kerültek bevetésre.

Az új típusú rakéták több robbanófejjel, korszerű irányítórendszerrel és nagy mozgékonysággal rendelkeznek, amely lehetővé teszi a célpont pontos eltalálását egészen a becsapódás pillanatáig – közölte az IRGC. Az iráni hadsereg modern, meglepetésszerű taktikákat alkalmazott, hogy fokozza a találatok pusztító hatékonyságát.

A támadások célpontjai között szerepelt többek között a Ben Gurion nemzetközi repülőtér, az izraeli biológiai kutatóközpont, valamint a parancsnoki-irányító központok alternatív létesítményei.

Érdekesség, hogy az izraeli légvédelmi szirénák csak a becsapódás után szólaltak meg, így az iráni rakéták meglepetésszerűen érték el céljukat, jelentősen megbontva az izraeli haderő védekezési egyensúlyát.

Az IRGC figyelmeztetett: ezidáig csupán a válaszcsapások egy töredéke valósult meg, a teljes iráni hadipotenciál még nem került bevetésre.

Mint ismert, Izrael június 13-án indított váratlan légi támadást iráni célpontok ellen, amelyek során több mint 400 ember vesztette életét, köztük vezető katonai parancsnokok, nukleáris szakértők és civilek. Irán ezt követően azonnal megkezdte ellentámadásait, amelyek azóta is folyamatosan zajlanak.

A térségben napról napra fokozódik a feszültség – a nemzetközi közösség egyelőre tehetetlenül figyeli az események eszkalálódását.




Forrás: Tasnim News