Header Ads Widget

Izrael hadügyminisztere: „Nem engedjük palesztin állam létrehozását”



Izrael kategorikusan elutasítja a palesztin állam létrehozását – jelentette ki Israel Katz védelmi miniszter, miután Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hogy Franciaország hivatalosan elismeri Palesztina államiságát.

„Nem engedjük meg egy olyan palesztin entitás létrejöttét, amely veszélyezteti biztonságunkat, létünket és történelmi jogainkat Izrael földjén” – fogalmazott Katz az X közösségi oldalon (korábban Twitter).

A miniszter rendkívül élesen bírálta Macron döntését, amit „szégyenletesnek, a terrorizmus előtti kapitulációnak, valamint gyilkosok és erőszaktevők – a Hamasz – jutalmazásának” nevezett. Hangsúlyozta: a zsidó nép ellen elkövetett október 7-i támadás óta nem történt hasonló mértékű vérontás a holokauszt óta.

A francia államfő július 24-én este jelentette be, hogy szeptemberben az ENSZ Közgyűlésén hivatalosan is elismeri Palesztinát. Macron szerint a legfontosabb feladat jelenleg a gázai háború lezárása és a civil lakosság megsegítése. A francia elnök ugyanakkor hangsúlyozta: elengedhetetlen a Hamasz lefegyverzése, Gáza újjáépítése és a palesztin állam létrehozása oly módon, hogy az „elismeri Izraelt, demilitarizált, és a térség biztonságához járul hozzá.”

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is bírálta Macron bejelentését. Szerinte ez a lépés „a terrorizmus jutalmazása”, és fennáll a veszélye, hogy egy újabb „iráni proxy” jöhet létre a térségben.

A nemzetközi diplomáciai térben egyre több ország ismeri el Palesztina államiságát: 2024-ben Írország, Spanyolország és Norvégia is megtették ezt a lépést. A Szovjetunió – melynek jogutódja Oroszország – már 1988-ban elismerte a palesztin államot.


Borítókép: Izraeli védelmi miniszter, Israel Katz © AP Photo/Sebastian Scheiner, Pool

Forrás: TASS


 KAPCSOLÓDÓ CIKK 


Egy zsidó tábornok fia a történelmi hazugságokról.


Gázai háború: A rejtett háborús uszítók leleplezése! https://www.napitema.com/2024/09/gazai-haboru-rejtett-haborus-uszitok.html