Header Ads Widget

Trump újabb katonai segítséget adhat Ukrajnának – több százmillió dolláros csomag körvonalazódik




Donald Trump amerikai elnök komoly pénzügyi támogatást fontolgat Ukrajna számára: a Politico értesülései szerint a Fehér Házban több százmillió dollár értékű új katonai segélycsomag van előkészületben.

A lap két, a terveket ismerő forrásra hivatkozva számolt be arról, hogy Trump „komolyan mérlegeli” a csomag jóváhagyását, amely újabb fegyvereket és eszközöket biztosítana Kijevnek – mégpedig abból az amerikai hadsereg készleteiből, amelyeket a Kongresszus még Joe Biden elnöksége idején engedélyezett.

A támogatás nem kis feszültséget kelt a washingtoni döntéshozók körében. A Politico szerint a javaslat újra felszínre hozta az amerikai adminisztráción belüli megosztottságot az ukrajnai háború további finanszírozásával kapcsolatban. A Pentagon által kezelt alapban még körülbelül 3,8 milliárd dollár áll rendelkezésre, amit Trump most mozgósíthat.

A háttérben azonban komoly belső viták is húzódnak. Az NBC híradása szerint a katonai támogatás korábbi felfüggesztése a védelmi miniszter, Pete Hegseth önálló döntése volt – Trump elnököt előzetesen nem tájékoztatták róla. A CNN és az Associated Press is megerősítette, hogy a döntés meglepetésként érte az amerikai elnököt, aki később nyilvánosan kijelentette: fogalma sem volt arról, ki engedélyezte a támogatás leállítását.

Mindeközben Moszkva továbbra is élesen bírálja a nyugati fegyverszállításokat. Az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov figyelmeztetett: minden katonai szállítmány, amely Ukrajnát támogatja, legitim célponttá válik Oroszország számára. A Kreml szerint a nyugati segítség csak elnyújtja a konfliktust, és ellehetetleníti a béketárgyalásokat.


Borítókép: Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke/© AP Photo/Jacquelyn Martin


Forrás: RIA Novosti


A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.