Header Ads Widget

Orbán Viktor kemény üzenete: „Aki kormányváltást akar, valójában a háborút támogatja!”



Orbán Viktor beszéde október 23-án a Kossuth téren. A miniszterelnök a Békemenetet külön is köszöntötte, „Európa legfontosabb politikai mozgalmának” nevezve azt, amely szerinte 16 éve képes a kormányon tartani Európa egyetlen konzervatív, nemzeti kormányát.

A tömeg „Viktor! Viktor!” skandálással fogadta a kormányfőt, aki a hatalmas részvételre utalva azt mondta: „Ez már az űrből is látszik.” Beszédét azzal kezdte:

„Isten hozta a szabadság vándorait!”

Orbán Viktor párhuzamot vont az 1956-os forradalom és a mai idők között, mondván: a magyarok ismét hitet, zászlót és reményt hoztak magukkal.





„A Békemenet Magyarország legnagyobb politikai ereje”

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a Békemenet az a mozgalom, amely képes volt megőrizni Magyarország szuverenitását, megvédeni a határokat, a gyermekeket és a nemzeti identitást.
Kiemelte, hogy Magyarország az egyetlen ország Európában, amely „migránsmentes maradt, és az iskolákból kizavarta az LMBTQ-aktivistákat.”

Orbán szerint az 1956-os hősök példát mutattak, és ma is azt bizonyítják, hogy „nincs lehetetlen, csak kishitű kormányok vannak.”


„A magyar szív dobbanását az egész világ meghallja”

Orbán Viktor beszédében kijelentette, hogy a kommunizmus sem bukott volna meg a magyarok nélkül, és 1956 az emberi méltóság diadala volt.

„A magyar az a nép, amely soha nem adja fel önmagát” – fogalmazott.

A kormányfő szerint a történelem során mindig akadt, aki el akarta törölni a magyar öntudatot, de a nemzet újra és újra képes volt felállni.


Brüsszel háborúba sodródik, Magyarország kimarad

Orbán Viktor kemény szavakkal bírálta az Európai Unió vezetését, mondván:

„Brüsszel úgy döntött, háborúba megy.”

Szerinte az EU „a hajlandók koalícióját” építi, akik másokat küldenének meghalni, miközben milliárdokat öntenek egy reménytelen háborúba.
Úgy vélekedett, ha Donald Trump lenne az amerikai elnök, a háború meg sem történt volna, most pedig már béke lenne.

Orbán kijelentette: „Ez nem a mi háborúnk.”


„Nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért”

A kormányfő világossá tette, hogy Magyarország kimarad a háborúból, mert a magyar érdek ezt kívánja.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az előző világháborúkban másfél millió magyar veszett oda, és most az a cél, hogy ez soha többé ne ismétlődhessen meg.

„Hiába kiabálják az árulók, hogy Szláva Ukrajini, mi csak annyit mondunk: Dicsőség Magyarországnak!


„Aki kormányváltást akar, a háborút támogatja”

Orbán Viktor a közelgő választásokra utalva figyelmeztette híveit:

„Akik azt hiszik, hogy a kormányváltást támogatják, valójában a háborút támogatják.”

Szerinte Brüsszel háborús politikát akar Magyarországra kényszeríteni, amely adóemelésekkel, a rezsicsökkentés megszüntetésével és a családtámogatások leépítésével járna.


Fiatalokhoz szólva: „Ébredjetek, lázadjatok, vár a hazátok!”

A miniszterelnök külön szólt a fiatal generációhoz is, arra buzdítva őket, hogy ne hagyják magukat megtéveszteni a virtuális valóságban.

„A brüsszeli birodalom hazátlan európaiakat akar nevelni. De ti legyetek szabad, büszke magyarok!” – üzente.

Orbán szerint a magyaroknak nincs több hátrálási lehetősége:

„Két út maradt: háború vagy béke. És mi a békét választjuk.”


„Mi vagyunk a szabadság vándorai”

Beszéde végén Orbán Viktor így zárta gondolatait:

„Amíg lesz akár egyetlen magyar is a földön, addig lesz, aki kimondja: itt béke lesz, mert békét akarunk, és szabadság lesz, mert szabadságra születtünk.”