A korondi gyökerekkel rendelkező kerámiaszobrász és művészettörténész, Józsa Judit alkotásai különleges technikával készülnek: az agyag rétegeinek hajtogatásával létrehozott szobrai a tűz próbáján nyerik el végső formájukat. Bár készítési módjuk sokak szerint a legendás japán szamurájkardok kovácsolására emlékeztet, művei nem az erőt vagy a harcot, hanem a békét, a hitet és a magyar kulturális örökséget közvetítik. Budapesti **Őrtűz** című életmű-kiállítása ebből a gazdag alkotói világból ad átfogó képet.
Józsa Judit egy neves korondi fazekascsalád leszármazottja. Édesapja, Józsa János, a Népművészet Mestere, már gyermekkorában arra tanította, hogy az alkotás során mindig az eredeti, tiszta forrásokból kell meríteni. A művésznő számára ez ma is a magyar népművészetet jelenti, amelynek motívumai nem csupán díszítőelemek, hanem mély szimbolikus jelentéseket hordoznak.
Elmondása szerint az életfa, a tulipán vagy a korondi kerámiák hullámvonalai mind egy-egy ősi világkép részei. A népművészet szerinte nem pusztán esztétikai érték, hanem olyan üzenetrendszer, amely megmutatja az ember helyét a teremtett világban és Isten rendjében. Saját művészetében is ezt a gondolkodásmódot kívánja továbbadni.
Művészi munkáját tudományos kutatás is segíti. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett művészettörténész diplomát, jelenleg pedig doktori kutatásában a 16–17. századi magyar női viselet kialakulását vizsgálja. Kutatásai különösen fontos szerepet játszanak történelmi témájú alkotásainál, hiszen nemcsak a személyiségek életét, hanem koruk öltözködését, tárgyi kultúráját és mindennapjait is hitelesen jeleníti meg.
A Magyar nagyasszonyok című sorozat vagy a Mária, magyarok Boldogasszonya kiállítás darabjai ennek a történeti alaposságnak és a kortárs művészi látásmódnak az ötvözetei. Munkáiban a fény, az áttört hátlapok és a népi jelképek együtt alkotnak különleges vizuális világot.
Legkülönlegesebb alkotói sajátossága az általa kidolgozott hajtogatásos kerámia-technika. Az ötlet még gyermekkorában született, amikor agyaglapokat kezdett formálni és hajtogatni. Az évek során ezt olyan eljárássá fejlesztette, amely rendkívüli precizitást igényel. A kerámiában ugyanis egyetlen apró hiba is végzetes lehet: ha az agyagrétegek között levegő marad, az alkotás az égetés során megsemmisülhet. Ezért minden részletet gondosan kell kialakítani, miközben – ahogy ő fogalmaz – az emberi tudás mellett Isten áldására is szükség van.
Életmű-kiállításának címe, az **Őrtűz**, szintén mély jelentéssel bír. A művésznő szerint a székely örökség olyan lelki és kulturális érték, amelyet őrizni kell, különösen napjainkban. Gyermekkorát a Ceaușescu-rendszerben élte meg, ahol a magyar történelem ismeretét elsősorban családjától kapta. Ez a háttér határozta meg identitását és későbbi pályáját is.
Magyarországra azért költözött, mert úgy érezte, itt teljesedhet ki mindaz, amit Erdélyből nézve csak álomnak hitt. Kutathatott levéltárakban, létrehozhatta történelmi témájú alkotásait, és művészetével a magyar nemzet kulturális örökségét szolgálhatja.
Munkásságának központi eleme a történelmi emlékezet. Meggyőződése, hogy egy nemzet addig marad erős, amíg tiszteli elődeit. Ezért készítette el többek között Árpád-házi Szent Erzsébet, Lorántffy Zsuzsanna és Thorma Zsófia alakját megörökítő szobrait is.
Alkotásaiban a történelmi hitelesség és az érzelmi kifejezés egyszerre van jelen. A honfoglaló magyarokat sem kizárólag harcosként mutatja be, hanem olyan népként, amely fejlett kézműves kultúrával, kiváló mesterekkel és gazdag szellemi örökséggel érkezett a Kárpát-medencébe.
Újabb munkái között szerepelnek a Kárpát-medence himnuszai által ihletett domborművek is. Ezekben a keresztény ikonográfia és a magyar népművészet szimbólumai találkoznak. Az Óh, én édes Jóistenem című régi székely himnusz feldolgozásában például a csíksomlyói Babba Mária oltalmazó alakja jelenik meg, kezében a hazatérést és reményt jelképező fecskével.
Különleges fejezetét jelentik életművének az úgynevezett **hondalák**. Ezek az erényeket megjelenítő körkompozíciók első pillantásra a mandalákra emlékeztetnek, ám magyar szellemiségből építkeznek. Az elnevezést Jókai Anna írónő javasolta, hangsúlyozva, hogy ezek a művek sajátosan magyar gondolkodásmódot tükröznek.
Budapesti galériája mára nem csupán kiállítótér, hanem élő kulturális központ is. Rendszeresen tartanak művészettörténeti előadásokat, könyvbemutatókat és koncerteket, mert a művésznő hisz abban, hogy az alkotások valódi értéke a róluk folytatott párbeszéd során bontakozik ki.
Az életmű-kiállítás különösen személyes élményt jelent számára, hiszen ritkán láthatja együtt azokat a műveket, amelyek az évek során köz- és magángyűjteményekbe, templomokba vagy más intézményekbe kerültek. A tárlaton helyet kapott első alkotása is, amelyet mindössze tizenegy éves korában készített **Szeretet** címmel.
Visszatekintve pályájára nem azt keresi műveiben, mit készítene ma másként, hanem azt az eredeti belső indíttatást, amely létrehozta őket. Úgy vallja, minden egyes kiégetett alkotását legjobb tudása szerint készítette el, ezért ma is örömmel és hálával tekint vissza rájuk. Szobrai egyszerre őrzik a magyar múlt emlékeit, a keresztény hit üzenetét és azt a székely örökséget, amely egész életművét áthatja.
KAPCSOLÓDÓ CIKK
Ősnyelvünk és a lehazudott történelmünk! https://www.napitema.com/2014/05/osnyelvunk-es-lehazudott-tortenelmunk.html
.png)
