Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallani olyan kijelentéseket, hogy Magyarországon sérül a demokrácia, önkényes döntések születnek, és lábbal tiporják a jogállamiságot. Ezek a kritikák sok esetben formálisan igaznak is tűnhetnek.
A videó azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy mindez csupán a felszín. A valódi kérdés ugyanis az, hogy ki irányítja valójában Magyarországot.
Nem érdemes úgy tenni, mintha nem tudnánk: Magyarországot Mohács óta nem Magyarországról irányítják.
Eszerint a politikai szereplők változhatnak, a kormányok jöhetnek és mehetnek, ám a legfontosabb döntések mögött mindig ugyanaz a hatalmi logika érvényesül. A látszat szerint a magyar politikusok döntenek, a valóság azonban ennél jóval összetettebb lehet.
Különösen érdekes kérdés, hogy miért fordítanak ekkora figyelmet a köztársasági elnök személyére.
Bár az államfő politikai értelemben sokak szerint súlytalan szereplőnek tűnik, mégis döntő jelentőségű azoknak az erőknek, amelyek Magyarország irányítását meghatározzák, hogy végül ki tölti be ezt a tisztséget.
Minden eddigi magyar köztársasági elnök megválasztása mögött olyan háttérfolyamatok húzódnak meg, amelyekről a nyilvánosság alig tud valamit.
A készítő úgy véli, hogy ezek az elnökválasztások nem pusztán politikai események voltak, hanem olyan döntések, amelyek mélyebb összefüggéseket és rejtett hatalmi viszonyokat takarnak.
Merjünk végre szembenézni a sötét titkokkal
Vajon valóban Magyarországon születnek a legfontosabb döntések?
Ne hagyjuk magunkat becsapni, mert van megoldás!
Kié minden jog és hatalom forrása Magyarországon? Ez itt a nagy kérdés, minden más, ami ma zajlik a Parlamentben, csak másodlagos. Akik úgy gondolják, hogy a jog és hatalom forrása a politikusoké, vagy emberhez van kötve, azok nagyon tévednek!
Itt az ideje rendet tenni a fejekben, megismerni és élni alkotmányos jogainkkal, mert különben hamarosan egy diktatúrában fogunk ébredni. Részletek

