Header Ads Widget

A(z) fegyveres konfliktus kifejezésnek megfelelő bejegyzések megjelenítéseMindet mutat
Rogov álságosnak nevezte Kijev fegyverszüneti nyilatkozatát
Vlagyimir Putyin orosz elnök rendkívüli beszéde
Budapesten került sor a magyar–macedón kormányzati csúcstalálkozóra
A szíriai kormány felszólította a kurd fegyvereseket, hogy tegyék le a fegyvert
Ankara és Damaszkusz közös katonai műveletet hajthat végre Szíriában
Lavrov figyelmeztet: a NATO belesodródhat az Irán elleni háborúba – komoly globális következmények jöhetnek
A NATO-ban megvitatták annak lehetőségét, hogy konfliktus esetén precíziós csapásokat mérjenek Oroszország területére.
Az ukrajnai háború és a többi fegyveres konfliktus leállítását kívánja szorgalmazni Ferenc pápa a világhoz intézett karácsonyi üzeneteiben
Hadiállapot nélkül is büntethető lesz Magyarországon az, aki meg akarja úszni a sorozást
Putyin szerint nem Oroszország hibája: súlyos válságba kerültek az európai kapcsolatok
A kurdok az Iszlám Állam aktivizálódásáról számoltak be Szíria északkeleti részén
Eljött az idő az ukrajnai konfliktus lezárásáról szóló megbeszélésekre – mondta Olaf Scholz
„Mi provokáltuk ki a háborút” – Nyugati professzor az orosz-ukrán konfliktus valódi okairól
Amerikai nyomozók szerint akár az USA is állhat az iráni lányiskola elleni támadás mögött
Az orosz fegyveres erők megsemmisítették az ukrán Patriot légvédelmi rakétakilövőket