Azon töprengtem, megfogalmazzam-e a házasság hete alkalmából gondolataimat, hiszen olyan egyedül vagyok a véleményemmel. Minden erről szóló beszámoló, az összes riport és interjú egy dologban azonos talapzaton áll: a házasság akkor lesz sikeres és tartós, ha a felek harmonikusan össze tudják egyeztetni a munkát és a karriert, ha a feleség és a férj egyformán részt vesz úgy az otthoni munkában, mint a pénzkeresésben. Ha nő szülés után hamar visszatér a munkaerőpiacra, a férje támogatja ebben és átvesz maga is a családdal, a gyerekekkel, az otthonnal kapcsolatos munkákból. A férfiak boldogan pelenkáznak, míg a kedves mama a védelmi miniszter.
Vicc.
Ma a házasságok csaknem fele válással végződik, méghozzá nagy arányban a gyermekek 5 éves kora előtt.
A házasság lényege és értelme nem a permanens kéjutazás és boldogsághajhászás, hanem az utódok megszületése, és azok egészséges felnevelésének garantálása. Ebből következik a nemzet megmaradása és végső soron egy elégedett, boldog élet. Ennek egyetlen lehetséges módja, ha a felek együtt maradnak, hiszen a csonka családban élő gyerekek túlélési esélye evolúciós értelemben csökken.
Ezt a feladatot évszázadokon át a a házaspárok úgy teljesítették, hogy a férfi és női szerepek betonkeményen le voltak fektetve, idejekorán mindenki fejébe verve, mi vár a leányra s a legényre, mit kell tudnia, miért felel, mi az, amit a másik – joggal – elvár tőle. Erről szólt minden. A fiúkat felelősségvállalásra, kemény munkára, szavahihetőségre, megbízhatóságra, kitartásra, harcra, családjának védelmezésére képezték ki, a leányokat a házimunkára, az anyaság titkaira, a gyermekek és az otthon gondozására, főzésre, varrásra, engedelmességre, hűségre, szelídségre és megértésre.
Ezek azok a tulajdonságok, amik átmentették az ember fiát és lányát az élet nehézségein. A munka megosztása és, hogy mindenki tudta, mi a dolga. És ezek azok a dolgok, amiket ma is, tudat alatt elvárunk egymástól: férfi a nőtől, nő a férfitől. Hogy mindenki legyen, aminek Isten teremtette és tegye a dolgát.
Tanítjuk ezeket a fiataloknak? Ezt látják tőlünk?
A mai házasságok azért bomlanak fel, mert senki nem azt adja és kapja, amire tudat alatt vágyik, amire az évezredek programozták. A férfiak között sok a pipogya, dologtalan, céltalan, megbízhatatlan, nárcisztikus és csapodár, a nők pedig kemény, könyörtelen, munkamániás, házimunkát hírből sem ismerő, öntörvényű perszónává válnak. Tisztelet a kivételnek.
És pusztulunk.
Ez a világ tönkre tesz minket, ezért új utak kiagyalása helyett vissza kéne térnünk a természethez, a természeteshez, a régi, jól bevált módszerekhez, képességekhez és készségekhez. A nőket felkészíteni arra, hogy anyák és feleségek lesznek és hagyni otthon maradni a gyerekek körül, hogy ne legyen kényszer a munkába való visszatérés. Az édesanyák otthon végzett munkáját viszont el kell ismerni és kellőképpen honorálni!
Fiainknak pedig tanítsuk meg, hogy a család az szent, és el kell tartani; hogy férfinak lenni nem a nagy izmok, a szép kocsik, a sok nő, hanem a becsületes munka, erős kéz, adott szó és szép, nagy család.
Hogy a lét legfőbb értelme nem az abszurd, elvont dolgokért való harc, hanem az élet továbbadása.
Nem hiszek a szerepek összevissza cserélésében, hogy a nemekről már ne is beszéljek. Egyetlen esélyünk, hogy megtaláljuk valahogy a visszafelé vezető utat, amely eddig is megtartott minket a történelem viharaiban, amely lehet, hogy sokszor nem könnyű, néha keserves, talán lemondásokat követel, de biztos vagyok benne, hogy kevesebb tragédiával jár mint a rettenetes válások, a sárdobálás, az apátlan gyermekek, a magányos, feladataival megbirkózni képtelen középkorú nők tömegei, a csalódott, kisemmizett, vagy kiégett férfiak, perek, perek milliói, kisfiúk és kislányok könnyei, amiken csak a válóperes ügyvédek és a pszichológusok híznak kövérre.
Budaházy Edda
(megegymagyart.com)
.png)
