Header Ads Widget

Orbán Viktor: “Meg fogjuk őket állítani!” - Magyarországon 2015-ben építettük meg a kerítést és hirdettük meg azt a muszlimbevándorlás-ellenes politikát, amelyet azóta az egész európai közösség ismer.






Általános európai megközelítéssé vált az illegális bevándorlással szembeni magyar álláspont, de ha nem folytatják keményen, nagy baj lesz – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Prágában, a visegrádi országok kormányfői csúcstalálkozóján.


Magyarországon 2015-ben építettük meg a kerítést és hirdettük meg azt a muszlimbevándorlás-ellenes politikát, amelyet azóta az egész európai közösség ismer és amelyet sikeresnek is tartok – jelentette ki a kormányfő. „Akkor még más szelek fújdogáltak Európában, bennünket magyarokat is inzultáltak éppen eléggé azért, mert megvédtük a határainkat” – fogalmazott.
Hangsúlyozta: a magyar kormány álláspontja szerint két dolgot nem csinálunk, nem panaszkodunk és nem magyarázkodunk.

„Tesszük a dolgunkat, és abban hiszünk, hogy a munkánk az majd beszél helyettünk is” – közölte. Hozzátette: ez igaz a migrációra is.

Orbán Viktor hangoztatta: azt tanácsolja mindenkinek, hogy tegyék azt, amit Magyarország már 2015-ben tett. Kiemelte: még ha sikeres is lesz Görögország kísérlete a migránsok feltartóztatására, nem szabad elfeledkezni arról a 130 ezer emberről, aki már északra van a görög határtól, és be akar jutni Európába.
Miután Görögország őket már átengedte, a Görögország utáni határokon kell megállítani őket. Ezért nem szabad elfeledkezni a Macedóniának és Szerbiának nyújtandó segítségről, mert meg kell próbálni minél délebbre megállítani ezt a tömeget – mondta Orbán Viktor.

Ha ez nem sikerül, akkor, mint 2015-ben, végső mentsvárnak ott lesznek a magyarok, a szerb-magyar határon meg fogjuk őket állítani – tette hozzá
.
(magyarnemzet.hu)

A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.