Header Ads Widget

A baloldal töretlenül mantrázza azt a hazugságot, hogy a kormány forrást von el az önkormányzatoktól.


Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója úgy fogalmaz közösségi oldalán, hogy a baloldal töretlenül mantrázza azt a hazugságot, hogy a kormány forrást von el az önkormányzatoktól. Persze elég csak megnézni a költségvetést ahhoz, hogy lássuk, most is csak hazudnak. Valójában éppen ők voltak azok, akik a 2009-es válság idején tovább nehezítették az önkormányzatok helyzetét – írja.

Nem először fordul elő, hogy a magyarországi baloldal olyannal támadja a jelenlegi kormányt, amelyet ők követtek el annak idején kormányzásuk alatt. Akkor a baloldali kormány csak a megszorításokban tudott gondolkodni a gazdasági világválság Magyarországot érintő hatása következtében, el is vontak az önkormányzatoktól 194 milliárd forintot. Ezzel szemben a 2021-es költségvetés tervezetében az áll, hogy jövőre 118 milliárd forinttal több pénzből gazdálkodhatnak majd az önkormányzatok, mint idén.


A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.