Header Ads Widget

Lenin szelleme kísért - Felállítják szombaton Németországban a Lenin-szobrot.



Az avatásra már márciusban sor kerülhetett volna, ám a koronavírus-járvány miatt végül el kellett halasztani.

A városvezetés korábban igyekezett megakadályozni a szélsőbaloldali MLPD tervét. Az építésügyi hatóság egyebek mellett a városkép védelmére, illetve a szoborral azonos telken álló épület műemléki védettségére hivatkozott, sőt, a nyugat-gelsenkircheni helyi képviselők is tiltakoztak, mondván, a kommunistavezér Lenin az erőszak, az elnyomás, a terror és a szörnyű emberi szenvedés megtestesítője. Ám Észak-Rajna-Vesztfália Közigazgatási Bírósága másképp döntött…

Így aztán minden akadály elhárult az elől, hogy a 2,5 méteres, öntöttvas figura, amely az 1930-as években készült a Szovjetunióban – a marxista-leninista párt (MLPD) pedig egy cseh várostól vette meg ismeretlen összegért – odakerülhessen a szélsőséges szervezet által elképzelt helyszínre.

A kép a szoborról IDE kattintva tekinthető meg.



A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.