Header Ads Widget

Karácsony Gergely nem a maga ura, Gyurcsány Ferenc akarata érvényesül – nyilatkozta Tarlós István volt főpolgármester



Tarlós bejelentette, hogy a rendőrségen feljelentést tett azokban az ügyekben, amikben Karácsonyék szerint felmerült a korrupció gyanúja. 

Nemrég látványos bejelentést tettek Karácsonyék: vizsgálóbizottságot alakítottak a korábbi évek „korrupciógyanús” fővárosi ügyeiben. Tarlós István volt főpolgármester szerint a vizsgált ügyek nagy része öngól lesz a baloldal számára, de ő nyílt kártyákkal szeret játszani, így hétfőn az összes témában feljelentést tett.

– A korrupciógyanús kifejezésnek két célja van. Elterelni a figyelmet arról, hogy az új városvezetés kilenc hónap alatt nem tud felmutatni semmit, illetve az egész már 2022-ről szól. Pont addig húzzák el a vizsgálatukat. Ha már most tudják, hogy ezek az ügyek, közbeszerzések, lebonyolítások korrupciógyanúsak, feljelentést kellett volna tenniük. Én ezt hétfőn megtettem helyettük az országos rendőrfőkapitánynál – nyilatkozta Tarlós István a Magyar Nemzetnek.

A volt főpolgármester cáfolta utódja állításait Budapest rossz pénzügyi helyzetéről és az állítólagos „Budapest-adóról”. Kiemelte, hogy míg tavaly 380 milliárd, addig jövőre 408 milliárd lesz Budapest költségvetése. Szerinte érthetetlen, hogy miért nem újíttatja fel Karácsony a Lánchidat, holott a szakértői vélemény már decemberben megvolt, a források pedig rendelkezésre állnak. Tarlós István arról is beszélt szerinte ki irányítja valójában Budapestet.

– A főpolgármester nem a maga ura, főleg, amióta két MSZP-s polgármestert beszipkázott a DK – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Karácsony mögött álló erők akarata sokkal erősebben érvényesül a főpolgármesterénél.




– A főpolgármester nem a maga ura, főleg, amióta két MSZP-s polgármestert beszipkázott a DK – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Karácsony mögött álló erők akarata sokkal erősebben érvényesül a főpolgármesterénél.

– A DK nem igazán akar ügyeket végigvinni, a 2022-es kampány miatt fontosabb, hogy ügyeket akadályozzon meg, negatív propagandát fejthessen ki. Amit Gyurcsány Ferenc pártja nem akar, az egyszerűen nem megy át a Fővárosi Közgyűlésen, a DK nélkül Karácsony Gergelynek nincs többsége. Tulajdonképpen a kilenc hónap alatt belengetett ígéretekből lényegében semmi sem teljesült. Az idő panaszkodással, konfrontációval telik, és kétséges, hogy ez a parlamenti kampányig jelentősen változna – zárta szavait a volt városvezető.


Karácsonyék öngóljai




– A 4-es metró, a Bálna, vagy a Rácz fürdő szerződései mind-mind az MSZP–SZDSZ-érához köthetőek.

– Tarlós szerint 2010 óta a főváros nem, csak a kerületek köthettek parkolási szerződést. Az egyik legbotrányosabb megállapodás éppen Zuglóhoz köthető, ahol akkor Karácsony Gergely volt a polgármester.

– Az állatkerti biodómról Tarlós szerint a Gyurcsány-kormány volt miniszterénél, Persányi Miklósnál kell érdeklődni, aki saját kérésére a szerződéskötéstől a számlák kifizetéséig mindent maga intézett.

– A fővárosi patkányirtással kapcsolatos közbeszerzés Tarlós szerint bizottsági hatáskörbe tartozott, így ő sosem szavazott róla, ellenben Karácsony zuglói polgármesterként igen, és megszavazta, hogy új cég végezze azt.

– a BKK elektronikus jegyrendszere ügyében Tarlós már 2018-ban feljelentést tett, jelenleg is zajlik a nyomozás.

– A volt főpolgármester szerint a 3-as metró ügyében „nyugodtan lehet vizsgálódni.” Emlékeztetett, hogy többször is visszadobták a túlárazott kivitelezői ajánlatot, azóta pedig az első szakaszt már átadták, a második hamarosan elkészül, és a harmadikon is elkezdődtek a munkálatok.




A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.