Header Ads Widget

Fogd be a szád, mert az igazság sérti egy bizonyos kisebbség közösségi alapelveit! Te is voltál már áldozat?



Ma egy olyan világban élünk, hogy bizonyos kisebbség után alakítják a közösségi média alapelveit. Hogy ki ez a kisebbség, és miért sértődékenyebbek mint bárki más a bolygón, ezt viszont nem árulják el! Ez önmagában is felháborító, szánalmas, rendkívül pusztító és elfogadhatatlan! Ez azt jelenti, hogy a többség min.90% -nak a véleménye és igazságérzete, akiknek nem sértő éppen egy adott bejegyzés, az nem számít semmit, és ezt hívják ma szólásszabadságnak, demokráciának, na meg fejlődésnek!

A lényeg, hogy nem mondhatsz és nem írhatsz olyant, ami sérti ennek az érzékeny kisebbségnek a lelkivilágát, mert ha ezt megteszed, akkor tiltanak, korlátoznak néhány közösségi médiában, másoknál meg NEM! Vagyis ez a bizonyos kisebbség és az őket támogató közösségi média,  játékszernek nézik a többségi társadalmat. 

Ezekkel a tiltásokkal, korlátozásokkal elérték azt, hogy az emberek behúzzák fülüket, farkukat, félnek és nem mernek megosztani információkat! 

Ahhoz, hogy valakit korlátozzanak, ehhez nem kell kirekesztő vagy gyűlöletkeltő bejegyzést írni, csupán egyszerű igazságokat, tényeket, ami nekik nem tetszik, mert erre a bizonyos KISEBBSÉGRE hivatkozva, hogy őket sérti, tiltani fogják a bejegyzést. De vajon ki tudja megállapítani azt, hogy egy átlag ember emelt panaszt valamiért és azért tiltanak valakit, vagy netán hatalmi érdekeket sért és azért tiltanak? Tehát felejtsd el, hogy demokráciában élsz, ezt úgy hívják, hogy diktatúra!

Akkor most kik is a kirekesztők? Égi alapelv! Mindent a többségért és a legjobb érdekében kell megtenni és nem fordítva!

Na most, ha mindenkinek sérti valami vagy valaki a lelkivilágát, akkor hogy van még egyáltalán közösségi média? Hát úgy, hogy azok dönthetnek arról, hogy mi a nem sértő és mi a sértő akik irányítják. Tehát az egyik ember véleménye és sérelme, nem azonos a másik ember véleményével és sérelmével. Ez azt jelenti, hogy az erkölcstelen rohadás és hazugság, az mehet éjjel, nappal, sőt ez van támogatva, viszont aki ezt megkérdőjelezi és kifejti álláspontját, azt meg letiltják. HÁT NEM CSODÁLATOS? És tudod miért tiltanak le? Azért mert igaz!

Ez a szép új világrend vagy inkább lelki nyomorékok által irányított káosz világ, a totális pusztulás szélére sodorta  az egész emberiséget minden szinten, mint ahogyan az a NAGYKÖNYVBEN, MEG VAN ÍRVA! 

A probléma az, hogy még most is az erkölcsi fertőt akarják igazságnak és követendő példának eladni, pontosabban diktatórikus eszközökkel rákényszeríteni a többségi társadalomra, hogy fogadja el azt ami szembe megy az univerzális renddel és törvényekkel és kussoljon, nehogy véletlen, lelepleződjenek és megsérüljön ennek a bizonyos kisebbségnek, érdekcsoportoknak és támogatóiknak az érzékeny lelkivilága, mert akkor kiderülne, hogy őket egészen más fából faragták, és jó magasról tesznek rá, hogy másoknak mi a véleménye. Egy biztos, rettegnek és félnek az igazságtól, és ezt  tapasztalhatjuk hatalmi szinten is, hogy félelmükben minden gonoszságra, pusztításra és aljasságra képesek, amiért nagy árat fognak majd fizetni. 

Hogy mi az igazság? Attól mert felszegelték az igazságot, ettől még létezik és örökérvényű csak ezt  is kiforgatták és azzal hülyítik az embereket, hogy ez is csak nézőpont kérdése és bármit megtehetünk a liberalizmus jegyében. Csakhogy ez egyáltalán nem így van, és nem tehetünk meg akármit, mert nem mi vagyunk az élet és a halál urai, és a negatív tetteinknek súlyos következményei vannak ránk nézve, ami lehet betegség, baleset, családi és anyagi problémák. Most már a válaszok gyorsan jönnek egyénre szabva minden embernek, senki nem menekülhet, ez nem hit kérdése, hanem TÉNY. Tehát pontosan meghatározható, hogy milyen etikátlan tetteknek, mik a következményei.

Ha nem ébredünk, és hagyjuk ezt az erkölcsi romlást és pusztítást, és hagyjuk magunkat tovább hülyíteni, akkor NAGYON RÖVID IDŐN BELÜL, ugyanoda fogunk kerülni, mint az előző 6 civilizáció, akiket lesöpörtek a földszínéről. Tehát lehet az értéktelen erkölcsi romlást pátyolgatni és követendő példának tartani és a hazugságot igazságnak eladni, csakhogy ez nem fog megmenteni senkit, mint ahogyan nem ment meg senkit, sem a pénze, sem a technika, sem a vallási és politikai hatalmak, sem a vakcinájuk!

Lk 8,17;12,2 "Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna. 2Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék."


Akinek van füle a hallásra az halja!




https://twitter.com/nszrt/status/1401948786042327046?s=20