Header Ads Widget

Ha nem ébredünk és nem fogunk össze és megvárjuk amíg az új világrend ránk kényszeríti terveit, akkor az éveink megvannak számlálva! Videó



A magyarság egyik problémája, hogy képtelen az összefogásra, beleértve a spirituális embereket is, pedig csak az összefogás az egyetlen kivezető út ebből a káoszból, aminek még csak az elején vagyunk.

Ha ellehetetlenítjük azokat az alternatív médiákat és embereket, akik mindent megtesznek, hogy ébredjünk, akkor semmi esélyünk nincs, hogy az elkövetkezendő években, emberhez méltó életet éljünk vagy, hogy egyáltalán túléljük!


EDDIG LEHETETT PÁRTOKBAN GONDOLKODNI ÉS CSERÉLGETNI ŐKET, MOST AZONBAN EGY BRUTÁLIS ÁTALAKÍTÁS ELŐTT ÁLL AZ EMBERISÉG ÉS NINCS IDŐ A PRÓBÁLKOZÁSOKRA!


Akik továbbra is pártokban gondolkodnak, azok az emberiség és a nemzetünk pusztulását támogatják, ugyanis a pártokat a háttérhatalmi elit irányítja és a pártok meg minden háttérhatalmi utasítást végre fognak hajtani, mert eladták a lelküket és zsarolhatók. A háttérhatalmi elit terve meg szöges ellentétben áll az emberek érdekeivel.

Nagyon rossz hír!  Teszteli a kormány, meddig mehet el. Ha simán megy minden, az ország minden lakosára érvényes lesz! Megjelent a közlöny, az egészségügyi dolgozóknak kötelező beoltatni magukat‼️ Megjelent a Magyar Közlönyben, amelyben olvasható az a kormányhatározta, amely előírja az egészségügyi dolgozók kötelező oltás felvételét. A rendelet szerint nem dolgozhat olyan ember az egészségügy meghatározott területén, aki nem kapott védőoltást. Forrás

ITT NEM ÉR VÉGET A TÖRTÉNET, UGYANEZ LESZ MÁSHOL IS!


Lehet-e olyan oltást rákényszeríteni az emberekre, ami halált okoz?

Rockefeller terv!





LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK

A Korona Igazsága civilek juli 25 rendezvényéről

KÖZÉRDEKŰ ÖSSZEVONT BEADVÁNY

PETICIÓ  AJBH  állásfoglalására és válaszára

LETÖLTÉS



 KAPCSOLÓDÓ CIKKEK