Header Ads Widget

Vlagyimir Putyin bejelentette, megtámadja Ukrajnát. Ezt követően helyszíni beszámolók szerint robbanásokat lehetett hallani az ország fővárosában, Kijevben.


Kiadta Vlagyimir Putyin a támadási parancsot Ukrajna ellen: az orosz haderő tüzet nyitott Ukrajnára. Több nagyváros, illetve azok vonzáskörzete is tűz alá került, szivárognak a felvételek.

Támadás alá került Kijev is, az oroszok elsősorban az ukrán főváros repterét vették célba kvázi-ballisztikus és cirkálórakétákkal. A CNN riportere élőben jelentkezett be, miközben az első rakéták becsapódtak.

Harkovot is találat érte: a kiszivárgott információk alapján az orosz légierő lendült akcióba és elpusztították a 92-es dandár helyi támaszpontját.

Harkovból az alábbi felvétel érkezett:

Az NBC News szerint Kijevben is robbanásokat észleltek, ezt a CNN riportere is megerősítette.

A BBC riportere mindeközben azt mondta: öt vagy hat robbanást lehetett hallani a városban. Az egyik kijevi lakos az alábbi felvételt tette közzé.

Más beszámolók szerint pedig Kramatorszk és Odessza városaiban is detonációkra került sor, vélhetően előre eltervezett szabotázsakciókról lehet szó.

Videók tanúsítják azt is, hogy az oroszok már rakétákat is kilőttek, vélhetően a fenti robbanásokat is ezek okozták. Belgorod városának környékén az alábbi felvétel készült.

Egy másik felvételen pedig ugyanez látható:

 Mindeközben a Donbaszban lévő Mariupol városában is erős robbanásokat észleltek:

Oroszbarát szakadárok saját közlésük szerint megtámadtak csütörtökre virradóan egy várost, amely Kijev ellenőrzése alatt áll Luhanszk régióban – közölte az Interfax hírügynökség alapján az MTI. Scsasztija ellen az ukrajnai orosz hadművelet megkezdése után indítottak támadást.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök éjjel videóüzenetben fordult Oroszországhoz, azt kérve, hogy ne indítson támadást Ukrajna ellen. Feltette a kérdést, hogy az oroszok akarnak-e háborút, mert – mint mondta – Ukrajna népe békét akar.

Ukrajna az önök híreiben és Ukrajna a valóságban két teljesen különböző ország. Azt mondják, hogy utáljuk az orosz kultúrát. Hogyan lehet utálni a kultúrát, bármilyen kultúrát? A szomszédok mindig kulturálisan gazdagítják egymást. Ez azonban nem teszi őket eggyé. Különbözőek vagyunk, de ez nem ok arra, hogy ellenségek legyünk

– mondta Zelenszkij. Kiemelte: az ukránok maguk akarják meghatározni történelmüket „békésen, nyugodtan és őszintén”.

Hallgassatok meg bennünket! Ukrajna népe békét akar. Az ukrán kormány is, és ezért mindent megtesz, amit tud

– fogalmazott, valamint hozzátette, hogy csakis Oroszország polgárain múlik, hogy ők akarnak-e háborút vagy sem. Zelenszkij egy későbbi videóüzenetben orosz nyelvre áttérve közölte, hogy csütörtökön újfent telefonmegbeszélést kezdeményezett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, amire nem kapott választ – számolt be az MTI.




Lövik Odesszát is, meg nem erősített hírek szerint az orosz tengerészgyalogosok már partra is szálltak. Odesszában állomásozik az ukrán haditengerészet nagy része.

Arról is szivárognak információk, hogy Oroszország szándékosan a notórius hírű Azov zászlóalj támaszpontjait vette célba először, ezt egyelőre nem lehet megerősíteni. Állítólag a kijevi repteret el is foglalták az oroszok különleges műveletisekkel, egyelőre ezt szintén nem lehet megerősíteni független forrásból. 

Így tudósít a "különleges műveletről" a Russia Today hírtelevízió


 

(Borítókép: Vlagyimir Putyin beszéde 2022. február 24-én. Fotó: Russian Pool / Reuters TV / Reuters)