A Patrizánnak adott február 13-i interjúban Gulyás Márton műsorvezető kérdésére, miszerint ha kirobban a konfliktus, miniszterelnökként biztosítana-e katonai segítséget, a baloldal jelöltje azt felelte:
Hát hogyha a NATO úgy dönt, akkor akár katonait is.
Márki-Zay úgy fogalmazott:
Mindent, amit a NATO szövetségi rendszere megenged, azt nagyon szívesen segítenénk. Nyilván, itt Magyarország, azért valljuk be… hogyha nem Putyin ügynökeként működne Magyarország, akkor természetes, hogy a NATO tagjaként, minden módon, amit a NATO eldönt azon belül a szövetség keretein belül, mindenféle segítséget megadhat Ukrajnának.
Hozzátette: „Nyilvánvalóan, azt, hogy milyen kötelezettséget vállal a NATO, amelynek Magyarország a tagja kell legyen, nyilván Magyarország hasonló misszióban már részt vett Afganisztántól a Közel-Keletig és Afrikáig és a többi. Sőt, Orbán maga ajánlott NATO-együttműködést különböző külföldi missziókban. Nem lehet kizárni, hogy lesz ilyen majd egyszer Ukrajna vonatkozásában is.”
Márki-Zay fegyvereket is küldene Ukrajnába. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában, február 22-én kijelentette:
Tehát, hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk.
Arról is beszélt, hogy ezt a döntést is a NATO-val való együttműködés, a NATO-tagság kell hogy meghatározza.
Fekete-Győr András is hasonló véleményen van
Nem a hódmezővásárhelyi polgármester az egyetlen a baloldalon, aki hasonló véleményen van. Fekete-Győr András, a Momentum korábbi, bukott elnöke a Magyar Hangnak nyilatkozva február 1-jén azt mondta:
A jelenlegi helyzetben egy felelős magyar kormánynak a háború megelőzésén kellene dolgoznia. Elrettentés-politikára van szükség.
Fekete-Győr hozzátette: „Először is – szövetségeseinkhez hasonlóan – fegyvereket és humanitárius segítséget kell felajánlani az ukrán kormány számára, hogy ezzel is hozzájáruljunk a kárpátaljai magyar kisebbségek védelméhez.”
Orbán Viktor a Honvédelmi Minisztérium épülete előtt állva azt mondta, találkozott a honvédelmi miniszter vezetésével, azokkal a katonatisztekkel, akik ma Magyarország biztonságát garantálják a munkájukkal.
A miniszterelnök szerint a helyzet Ukrajna és Oroszország között továbbra is komoly és feszült.
Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Mirkó István)
Vajon mennyire vannak tájékoztatva az emberek, hogy kikre, mire és miért szavaznak? A hazaáruló, nemzetgyűlölő moslékkoalíció által támogatott Zajostól jót ne várjon senki. Részletek: https://www.napitema.com/2022/02/oriasi-tetje-van-kozelgo-valasztasoknak.html