Header Ads Widget

Orbán Viktor: Össze kell fognunk, közösek a keresztény értékeink! Láttuk, hogy a globalista uralkodó osztály milyen jövőt ígér.




Elég bátraknak kell lennünk, hogy akár a legérzékenyebb kérdésekkel is foglalkozzunk, mint a migráció, a gender és a civilizációk összecsapása – mondta Orbán Viktor csütörtökön Dallasban, a CPAC nyitóbeszédében. A miniszterelnök az európai és amerikai konzervatívok összefogását sürgetve figyelmeztetett: a mai progresszívok újra megpróbálják leválasztani a nyugati civilizációt a keresztény gyökerei­ről, a mostani washingtoni vezetés pedig gyűlöl bennünket és nyomást gyakorol Brüsszelre.

Most a Nyugat önmagával harcol. Láttuk, hogy a globalista uralkodó osztály milyen jövőt ígér. De nekünk másfajta elképzelésünk van a jövőről. Fel kell vennünk a harcot, vissza kell vennünk az intézményeket Washingtonban és Brüsszelben. Barátra és szövetségesre kell találnunk egymásban – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő csütörtökön a texasi Dallasban, a Konzervatív Politikai Akció Konferenciát (CPAC) megnyitó beszédében. Ezzel az idei kongresszusi, valamint a ­2024-es európai parlamenti, illetve amerikai elnökválasztásra is utalt, hangsúlyozva a közös nemzeti és keresztény értékeket. Az amerikai jobboldal legjelentősebb rendezvényén – amely pár hónappal a választások előtt fontos kampány­esemény is – Orbán Viktor úgy fogalmazott, ahogy Texas – függetlenség, a szabadság és a szuverenitás értékeinek jegyében – a magányos csillag állama Amerikában, úgy hazánk pedig Európában.

Orbán Viktor – aki kedden első számú amerikai szövetségesével, Donald Trump előző elnökkel is találkozott – elmondta, „zéró toleranciát hirdettünk meg a rasszizmussal és antiszemitizmussal szemben, tehát ezzel vádolni bennünket nem más, mint hírhamisítás, és azok, akik ilyet állítanak, egyszerűen idióták. Ők az ipari méretű „Fake News Társaság”. Hozzátette, keresztény politikus nem lehet rasszista.

Orbán szerint a meghívásával az amerikai konzervatívok a Demokrata Párt elitjét is meglepték. Egyértelművé tette, noha tiszteljük az Egyesült Államok kormányát, „az önök kormánya ideológiai nyomás alá helyezte Európát és különösen Brüsszelt. Ez nem jó számunkra, kifejezetten rossz.” A kormányfő emlékeztetett, már az Obama-kormány megpróbálta rákényszeríteni hazánkat, hogy változtassa meg alaptörvényét. 

A demokraták gyűlölnek, rágalmakat fogalmaznak meg velem és hazámmal szemben, ugyanúgy, ahogy gyűlölik önöket, és rágalmakat fogalmaznak meg azzal az Amerikával szemben, amelyet önök képviselnek 
– hangoztatta Orbán. 

– Ha valakinek kétségei lennének, hogy a progresszív liberálisok és a kommunisták ugyanazok, csak kérdezzenek bennünket, magyarokat! Mindkettővel harcoltunk már, és elmondhatom, igenis ugyanazok – jelentette ki. – Elég bátraknak kell lennünk ahhoz, hogy akár a legérzékenyebb kérdésekkel is foglalkozzunk, mint a migráció, a gender és a civilizációk összecsapása – tette hozzá. Szavai szerint a mai progresszívok újra megpróbálják leválasztani a nyugati civilizá­ciót a keresztény gyökereiről, de ezzel olyan határt lépnek át, amelyet sosem lenne szabad.

– Jól ismerem Soros Györgyöt, az ellenfelem. Nem hisz semmiben, amit képviselünk. Egész hadsereg áll a szolgálatában: pénz, civil szervezetek, egyetemek, kutatóintézetek és a brüsszeli bürokrácia fele – mondta a magyar származású milliárdosról, akit az amerikai konzervatívok is gyakran bírálnak.

Hozzátette: Soros arra használja ezt a hadsereget, hogy akaratát rákényszerítse ellenfeleire, így a magyarokra, azt gondolva, a mindannyiunk számára kedves értékek vezettek a huszadik századi borzalmakhoz. – De az ellenkezője az igaz. Az értékeink mentenek meg bennünket attól, hogy újra elkövessük a történelem hibáit – fogalmazott a kormányfő, aki szerint hazánk büszke, de „Dávid-nagyságú” nemzet, amely egyedül áll szemben a globalista Góliáttal. Így legutóbb az EU legalacsonyabb társasági adójának ügyében is szembekerült a Biden-kormánnyal.

A migrációról Orbán elmondta: Euró­pában elsőként a magyarok mondtak nemet az illegális migrációra. A miniszterelnök ismertette a magyar családpolitika, valamint a gyermekvédelem eredményeit. – Immár a magyar alkotmány védi a családokat és a gyermekeket. Kevesebb nőimitátort és több Chuck Norrist! – élt egy fordulattal mintegy félórás beszédében az ismert, konzervatív színészre utalva. – Ukrajna a szomszédunk. Teljes mértékben szolidárisak vagyunk velük – mondta végül a háborúról, leszögezve, „a globalista vezetők stratégiája elnyújtja a háborút, csökkenti a béke esélyét. Amerikai–orosz tárgyalások nélkül sosem lesz béke Ukrajnában.”

Borítókép: Orbán Viktor (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)




 KAPCSOLÓDÓ CIKKEK 


Attól mert valamit hazudnak több mint 2000 éve, attól még nem biztos, hogy igaz!!

Miért fontos lehazudni történelmünket?




  • Mi köze a magyarságnak a mai kereszténységhez és vallási dogmákhoz?
  • Megismerheted kik irányítják a világot, mi a tervük az emberiséggel, és mi az egyetlen jó megoldás, ha túlakarjuk élni az elkövetkezendő éveket, mint emberi lények.