Header Ads Widget

A kormány nyugalomra int - Az ország kőolajellátása biztosított - A Magyar Honvédség pedig készen áll az ország védelmére - Videó


A kormány nyugalomra int, nem szabad messzemenő következtetéseket levonni az első hírekből

– erről beszélt a honvédelmi miniszter a Lengyelországot elérő rakétatámadás és a Barátság kőolajvezeték leállása után az M1 közszolgálati csatornán.

Az ország kőolajellátása biztosított nemcsak mostanra, hanem a következő hónapokra is – emelte ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Hozzátette: „Meg kell várni a megerősített információkat, a rakétatámadással kapcsolatban egyelőre nem tudjuk, hogy mi történt, várjuk a lengyelek tájékoztatását.” 

A miniszter beszélt a NATO főtitkárával, és több szomszédos ország miniszterével is, mindenki a nyugalom megtartását szorgalmazza. Mindenkivel kapcsolatban vagyunk, európai és NATO-szövetségeseinkkel is, a Magyar Honvédség pedig készen áll az ország védelmére.

Forrás: M1







Támogassa a Napi Témát!
Támogatóink számára lehetőséget biztosítunk arra, hogy vállalkozásukat, szolgáltatásukat vagy weboldalukat bemutassák.
A Napi Téma működését olvasóink támogatása teszi lehetővé. Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban.
Legyen Ön is részese a hírközlésnek! Küldjön be cikkeket, híreket vagy videókat, és segítse, hogy minél több fontos információ eljusson az olvasókhoz.

❤ Támogatom a Napi Témát

Minden támogatás számít. Köszönjük!